film

Halálos iramban 6

  • - kg -
  • 2013. június 30.

Film

Annak is megvannak a műfaji szabályai, hogy mit nem tesz az ember egy hatodik rész kommentálásakor. Nem kezd el például az előző öt rész visszatérő gyengéin lovagolni, nem említi a tagbaszakadt Shakespeare-színész, Vin Diesel bikanyakát, Paul Walker kifejezéstelen kifejezéseit, Dwayne The Rock Johnson ijesztően drabális torzóját vagy Michelle Rodriguez rosszéletű nézését - ezekre mind elégnek kellett lennie az előző öt résznek.

A hatodik részre ideje megenyhülni és elismerni; a hatodik részüket megélt sorozatok között csak kevés az olyan, mely ilyen előrehaladott állapotban a javulás egyértelmű jeleit mutatja. A Halálos iramban c. sorozat készítői tanultak az eddigi hibákból (ehhez persze kellett az is, hogy eddigi hibáik is százmilliókat hozzanak), s tudják, ki az a csapatból, aki két mondat egymás utáni kimondására is képes, és ki az, akit jobb hagyni csak dörmögni. Ki az, akinek poénra áll a szája, és ki az, akinek semmire nem áll a szája, s ezért a szájizmait semmi szín alatt nem szabad mozgatnia. A sorozat kapcsán az autós akciókat dicsérni kicsit olyan, mint pluszként értékelni a Túró Rudiban a túrót. A közutakon kieszközölt zúzás, a pedal-to-the-metal attitűd alaptartozéka a szériának, de a repülő kontra autó, az autó kontra tank és a Gina Carano (női tank) kontra Michelle Rodriguez párosítások, illetve Dwayne Johnson kiduzzadó ereinek játéka és az autópályák légtornászaként bemutatkozó Vin Diesel ágyúgolyóként megejtett levegőbe emelkedése mind-mind olyan kellemes túlzások, amelyek már nagyon ráfértek e csupa izom, semmi agy sorozatra.

A UIP-Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk