Itt az ideje, hogy visszanézzük, milyen volt, mikor tavaly megkapták a nyugdíjasok az Erzsébet-utalványokat

  • - cd -
  • 2017. december 20.

Film

Az ajándék mint közösségi dokumentumfilm 2017-ben is épp úgy érvényes, sőt.

„A gyors reakcióidővel elkészült, profin kivitelezett közösségi doku pontosan azt mutatta meg, amire körülbelül számítani lehetett. Mégis – vagy épp ezért – letaglózó. Szociográfiai lelet, korrajz, politikai hatástanulmány, ami képet ad a kormány egész pályás kommunikációs támadásáról éppúgy, mint az öreg magyarok legtipikusabb élethelyzeteiről. 22 percnyi valóság” – írtuk tavaly.

Orbán Viktor „ajándéka”

Közösségi dokumentumfilmet készítettek az Erzsébet-utalvánnyal megajándékozott nyugdíjasokról a hasonló módszerrel készült BÚÉK alkotói (Halász Júlia, Horváth-Szabó Ágnes, Kálmán Mátyás, Kellényi Kata, Muhi András Pires).

És semmi sem változott.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.