Kiállt Tibetért, ezért Hollywood lapátra tette Richard Gere-t
3746421860_057f232e1d.jpg

Kiállt Tibetért, ezért Hollywood lapátra tette Richard Gere-t

  • narancs.hu
  • 2017. április 20.

Film

Az amerikai szólásszabadságnak is van határa. A pénz.

Richard Gere adta át 1993-ban a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Az ekkor karrierje csúcsán lévő színész arra használta fel az alkalmat, hogy Tibet kínai megszállása ellen emeljen szót. Arról beszélt, hogy Tibetben Kína lábbal tapossa az emberi jogokat. Gere-t ezért ki akarták tiltani az összes Oscar-gáláról, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is kiálljon Tibetért. A színész – aki a Kínából kitiltott dalai láma barátjának vallja magát – a pekingi olimpia bojkottjára szólított fel, és két alapítványán keresztül is támogatja a szabad Tibet ügyét. Ezek után őt is kitiltották Kínából.

Az utóbbi években azonban Kína vált Hollywood egyik legfontosabb piacává, így nagyon oda kell figyelni, mely elnyomó rezsim mellett áll ki az amúgy szólásszabadságot és emberi jogokat hirdető filmipar. Míg Trumpot lehet szidni akár az Oscar-gálán is, Kínával egészen más a helyzet.

Richard Gere a Hollywood Reporternek azt mondta, egyértelmű, hogy azért nem kap meg bizonyos filmszerepeket, mert a kínaiak őt nem fogadják el. „Nemrég valaki egyenesen megmondta, ha engem szerepeltetnének egy filmben, nem tudnák azt finanszírozni, mert nem forgalmaznák Kínában.” Az amerikai színész 67 éves, és míg kortársai (Tom Hanks, Denzel Washington, Liam Neeson, Sylvester Stallone vagy Mel Gibson) sorra főszerepeket kapnak a szuperprodukciókban, Gere majdnem tíz éve nem játszott nagy filmben. 2008 óta csak kisebb, független filmekben játszott Gere, tavasszal két filmjét is bemutatják. A Norman április közepén került az amerikai mozikba, míg a The Dinner bemutatója májusban lesz. Cserébe viszont soha nem kapott olyan jó kritikákat Gere, mint ezekért a független filmekért. A New York Times szerint a színész soha nem volt jobb, és a Rolling Stones szerint is most ért karrierje csúcsára.

De még a független filmesek közül sem meri mindenki bevállalni Gere-t. A színész mesélt egy független filmtervről, melyet soha nem is terveztek bemutatni Kínában. „A rendező viszont kínai lett volna. Két héttel a forgatás előtt hívtak, hogy mégsem kapom meg a szerepet. A rendező később bevallotta, hogy megfenyegették: ha velem dolgozik, a családja soha többé nem hagyhatja el Kínát, és ő sem kap többé munkát.”

Ennek ellenére nem bánja döntését: mint elmondta, annak kifejezetten örül, hogy nem kell újra szmokingot hordania, és az elmúlt évtizedekben keresett annyit, hogy be tudja vállalni a független filmeket. A New York Times 250 millió dollárra becsüli a színész vagyonát.

(Via Hollywood Reporter)

Figyelmébe ajánljuk