"Kicsit múzeum is lesz" - Dévényi Tamás építész, a Rácz fürdő felújításának és bővítésének tervezője

szerző
Zöldi Anna
publikálva
2010/46. (11. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Gellért-hegy tövében, új épületszárnyakkal közrefogva hamarosan ismét megnyílik a Rácz fürdő, melynek sorsa a második világháborút követően igencsak viszontagságos volt: habár a hatvanas években részleges felújítás után megnyitották, és a 90-es évektől kezdve készültek tervek a rekonstrukciójára, 2007-ig inkább csak bontottak és bontottak. Feltámadása Dévényi Tamás építésznek köszönhető.

A Gellért-hegy tövében, új épületszárnyakkal közrefogva hamarosan ismét megnyílik a Rácz fürdő, melynek sorsa a második világháborút követően igencsak viszontagságos volt: habár a hatvanas években részleges felújítás után megnyitották, és a 90-es évektől kezdve készültek tervek a rekonstrukciójára, 2007-ig inkább csak bontottak és bontottak. Feltámadása Dévényi Tamás építésznek köszönhető.

Magyar Narancs: A Rácz felújítása hosszú ideig egyike volt a Budapesten egyáltalán nem szokatlan kilátástalan projekteknek. Hogyan került hozzád a munka?

Dévényi Tamás: 2006 karácsony környékén fölhívott Z. Halmágyi Judit építész, hogy a fürdővel bajok vannak, tervek híján gyakorlatilag áll a munka. Olyan pályázatot akart szervezni, ahol megjelenik az építészeti minőség. Végül Janesch Pétert, Karácsony Tamást és Kiss Pétert hívták meg rajtam kívül. Az utóbbival kezdtük el a tervezést. A közös munka az engedélyezési tervig tartott. Amikor kimentem körülnézni, az egyedüli ember az éjjeliőr volt az építkezésen. A romok között mászkálva megláttam egy gyönyörű barokk vízköpőt, és azonnal beugrott, hogy ennek a helyére az előző - Ybl-díjas! - építész egy vécécsoportot tervezett. Megjelent a szemem előtt a kőműves, amint hozza a téglát, és ott lesz az a szép vízköpő mondjuk egy piszoár előterében. Mindenhol párolgott a gőz, alig volt világítás, de lehetett érezni, hogy ez itt maga a török kor. Egy helyen éles fény szűrődött ki, benéztünk, és olyat láttunk, amivel még építész is ritkán találkozik életében. Egy apró szobácska, a padlója vízzel borítva, és középen egy átlós hasadék. A fényszóró pont úgy világította meg, hogy bele lehetett látni: úgy 4-5 méter mélységig tele volt gyöngyöző vízzel! És ehhez jött az extra: három reneszánsz faragvány, amit a törökök csak úgy rádobtak a forrásra, ahogy a társzekérről idekerült. Ez volt az a pillanat, mikor azt mondtam, hogy ezt meg kell csinálni. Az volt a terv, hogy az élményt átélhessék a fürdővendégek is, de sajnos a forrást le kellett fedni üveggel. A török kori részben nem lesz elektromos világítás, kézi lámpásokkal lehet majd járni-kelni, de itt lesz egy fényszóró, ami megvilágítja a rejtélyes víz alatti világot.

MN: Kinek a fejében született meg a program?

DT: A tervezési folyamat elképesztően kelet-európai volt, írott tervezési program nem létezett, ami volt, folyton változott. A tulajdonosok - többek közt a Duna partján álló Design hotel építtetője - sokat utaztak a világban, nagy tudással rendelkeztek, de mégsem voltak fürdőtechnológusok. Egy félbehagyott tervezési folyamatba csöppentünk bele. A törökfürdőben bezárásáig a kupolatér és az előtte levő boltozatos rész működött, az Ybl-féle zuhanycsarnok utolsó darabját épp a megbízóink bontották el, a másik Ybl-terem megvolt, de körben minden le volt verve, a város egyik első fitneszterme működött itt. Évente 16 milliós vesztesége volt a fürdőnek, és senkinek sem volt elképzelése arról, hogy mit kellene csinálni. Végül az a döntés született, hogy el kell adni. A fürdő háromnegyedét adták el, a Budapest Gyógy- és Hévizei Rt. a hévízkincs miatt 25 százalékban tulajdonos maradt. Lényegében a fejlesztők döntötték el, hogy mi legyen. Aki a zárás napján itt volt, az most egy új fürdőt fog látni. Mivel az előző tervező szinte csak bontott, nem is volt olyan dolog, amit feltétlenül folytatni kellett. A kortárs fürdő sajnos elmaradt, és ezzel az egyik legfontosabb eleme veszett el a projektnek. A szerkezet azonban megépült, és mivel a legfelső szintre terveztük ezt az egységet, az építkezés megoldható utólag is. Sajnos a pénz közben elfogyott.

MN: Ennek ellenére azért egy nap kevés, hogy valaki mindent végigjárjon.

DT: Annyi kor rétegződik egymásra, hogy az nemcsak a fürdőzés szempontjából, de vizuálisan is élményt ad. Ami a helyreállítást illeti: a pontos rekonstrukció több pénzbe kerül, mint a link, ezért egy ponton túl úgy kell pénzt költeni, hogy már a megbízó sem akarja, a kivitelező meg végképp nem. Sőt bizonyos esetekben abszurd módon az örökségvédelmi hivatal is ellenérdekeltté válik, mivel ők anyagukban akarják megőrizni az emlékeket. Ha az eredeti állapotot viszszaállítjuk, akkor a használat során a védendő érték tönkremegy. Normális üzemeltetés mellett persze nem ez lenne a helyzet, de a gyakorlat nem ez, így a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal számára az a megnyugtató megoldás, ha az eredeti szerkezeteket kibontják, lefényképezik, aztán eltakarják, ahogy ez más fürdőkben történt. Mi a törökfürdőben ragaszkodtunk az eredeti járószint visszaállításához - a török kori padlón járhat a vendég.

MN: Milyen érvekkel lehet meggyőzni valakit arról, hogy a pénzét olyasmire költse, ami eredetileg eszébe sem jutott?

DT: Erre nem lehet tippet adni, iszonyatosan kitartó, folyamatos munka. Nagyon egyszerű és érthető hasonlatokkal kell érvelni, az működik. A mi megbízóink magyar viszonylatban különlegesek voltak. Felvetettük, hogy a törökfürdő kupolája maradjon nyitott. Erre minden, magyar élményfürdőkön felnőtt ember azt mondja, hogy őrültség, fürdőruhában vagyok, fázni fogok. 'k - vállalva, hogy rosszabbak lesznek ugyan a körülmények, de létrejön valami különleges dolog, ami ráadásul kevesebbe is kerül - adtak egy évet. Ha nem működik, akkor persze be kell fedni, de belementek, és ez nagyon különleges dolog. A legfontosabb kérdés, amit fel lehet tenni egy építésznek: miért ragaszkodik valamihez, miért ne úgy legyen, ahogy a megbízó szeretné? Nagyjából így épül fel ez az ország, és lehet látni az eredményt: a gyomorrontásszerű architektúrát. A közoktatásnak nem része a vizuális nevelés, így nem lehet számon kérni az emberek ilyen-olyan ízlését. Abban hiszek, hogy építészként tudok értelmiségi lenni; minden tervezési feladat iskola, ahol megpróbálok úgy beszélni esztétikáról is, hogy közben igyekszem nem rosszul elkölteni a megbízóim pénzét.

MN: 'k mennyire azonosultak a kortárs hozzátétel szellemével?

DT: Igazi magyar módra vallották, hogy a beton gusztustalan dolog. Az egyik kedvenc fordulatuk volt, hogy rémes, hogy minden szürke. Látszóbeton felületeket terveztünk volna, de a kivitelező nem vállalta. Utólagos betonjavítás készült, de az három hónap múlva elkezdett leválni, úgyhogy az egészet le kellett verni. Most fehér minden. A kortárs és a műemléki építészet együttélését úgy magyaráztam, hogy olyan az együttes, mint a madártej: az egymástól elkülönült, különböző korokból származó épületrészek úgy úsznak az épületben, mint a fehér habgaluskák, amikre mi ráöntöttük a kortárs építészet vaníliasodóját.

MN: Az egyik fő attrakcióra, az Ybl-féle zuhanycsarnok helyreállítására ti beszéltétek rá a megbízót?

DT: Sok mindenben szabad kezet adtak, de ebben következetesek voltak: közölték, hogy zuhanycsarnok kell. Az eredeti helyén a szálloda terébe került volna, felmerült, hogy legyen a rekonstruált csarnok a szálloda előcsarnoka, de ezt a fejlesztők elvetették, mondván, hogy ettől nem lesz több a szálló bevétele. Máshova viszont mi nem voltunk hajlandóak visszaépíteni, ezt építészetileg hiteltelennek tartottuk. Végül visszaépítettük, belülről korhűen, korhű anyagokkal és szerkezetekkel, kívülről pedig körülvettük egy vasbeton kéreggel, ami a fürdő egyéb közlekedő tereiből jól látszik - a kupolaformák bedudorodnak az egyéb terekbe, vagyis megépítettük az Ybl-féle csarnok 1:1 méretarányú makettjét. Így építészetileg is hitelesen jártunk el, és a kuriózum: a kézzel működtethető zuhanyok, a grotta, a medencék és kádak, a vízhajtású óra is megmaradt.

MN: Ez egy meglehetősen elvi okfejtés - azt hiszem, csak az érti, akinek megmagyarázzák.

DT: Mindenütt lesz tájékoztató tábla. Megjelenik egy vastag könyv és egy fotóalbum, illetve a honlapról is lehet majd tájékozódni. Magában a fürdőben minden fontosabb egység elé kerül információs tábla, és lesznek aktív monitorok is. Egy majdnem ötszáz éves fürdőnél fontos, hogy a vendég tudja, hogy hol van. A fürdés teljesen igénybe veszi az embert, de azért lehet közben beszélgetni, gondolkodni, üzletet kötni, és ebbe belefér egy spotszerűen megjelenő információsor. A törökfürdőben a vendég elolvashatja, hogy a törökök a tas nevű tállal hogyan öntötték magukra a vizet, és, ha akarja, öntheti úgy is magára. Akkor hirtelen nemcsak egészségessé válik a dolog, hanem élvezetessé is. Kicsit múzeum is lesz a hely, ilyen tekintetben is többet ad ez a fürdő, mint a többi.

MN: Üresen valóban olyan az épület, mint egy építészeti múzeum. Nagyon megváltozik az összkép, ha fürdőruhában fognak itt rohangálni a vendégek?

DT: Sokan mondják, hogy túl sok mindent raktunk itt össze. Nagy volt a felelősségünk, annyi mindent elpusztítottak előzőleg, hogy rajtunk múlt, mit hagyunk el. Én azt mondtam, hogy semmit. Meg vagyok győződve arról, hogy amikor mindenütt emberek lesznek, helyre fog állni az egyensúly, az építészet ereje tompulni fog. Egy régi épülettel foglalkozni azért jó, mert az időtengelye sokkal hosszabb. Ha a negyedik dimenzió intenzíven jelen van, az inspirál is, ugyanakkor a felelősséget is növeli. Nem hiszek a narratív építészetben, de azt gondolom, hogy a múltja csak gazdagabbá tud tenni valamit. Jó lenne, ha megjelenne egy olyan felismerés Magyarországon, hogy a régi épület befoglalása értéket teremt. Persze ez nem ér semmit, ha nem áll mögötte politikai akarat, és főképpen anyagi támogatás.

MN: Létrejött egy izgalmas és informatív építészeti együttes, amely egészen a kortárs építészetig bezárólag híven tükrözi egy városi struktúra fejlődését. Mit fog ebből látni és élvezni az egyszerű városlakó?

DT: Mi eredetileg azt szerettük volna, ha a kívülről is helyreállított törökfürdő sarkáig bárki bemehetne, és élvezhetné az újonnan kialakult furcsa udvar látványát. A fürdő építészeti együttesének ez a lelke, itt a falakon eltérő vakolatok és struktúrák alkalmazásával jeleztük a különböző korok együttélését. Ami a szakemberek számára információ, az a laikus közönség számára látványosság. Sajnos az üzemeltető másként döntött, és jelenleg az előcsarnokon nem juthat túl az érdeklődő. A luxusszolgáltatás színvonala viszont garanciát jelenthet arra, hogy az épületben manifesztálódott fizikai és szellemi érték - amit mi a kortárs építészet eszközeivel igyekeztünk gyarapítani - továbbra is érték maradjon.

szerző
Zöldi Anna
publikálva
2010/46. (11. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Népszavazás előtt
Mi lesz a bulinegyeddel?
Hódmezővásárhely
Interjú Márki-Zay Péter polgármesterjelölttel
Színházi melléklet
Andrei Şerban, Fekete Ádám, drámapedagógia
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...