Kirúgták a Queen-film rendezőjét

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. december 5.

Film

Pedofíliával vádolják, eltűnt a nyilvánosság elől Bryan Singer.

Singer „meglepő módon" gyakran nem állt rendelkezésre, többször nem jelent meg a forgatáson, gyakori hiányzása az elmúlt héten a munkálatok leállását eredményezte – idézte a Hollywood Reporter a stúdió közleményét. A cég egyelőre nem nevezett meg új rendezőt. A film bemutatóját eredetileg 2018 karácsonyára tervezték.

Singer a hálaadás napi hosszú hétvége után tűnt el, a forgatás azóta áll. Singer korábban törölte Twitter-fiókját is, feltehetően nem ok nélkül. Michael Egan szerint Bryan Singer 1999-ben többször is megerőszakolta őt. Egan ekkor még csak 17 éves volt, és állítása szerint azonnal feljelentette Singert, de a hatóságok nem foglalkoztak ügyével. Egan 2014-ben újra elővette az ügyet, de csak most, a Weinstein-botrány után kapott igazán nagy nyilvánosságot. Singer novemberben el is tűnt a nyilvánosság elől.

A Deadline.com szerint a film főszereplője, Rami Malek is panaszkodott már a rendezőre. A Queen együttes további tagjait Ben Hardy, Joe Mazzello és Gwilym Lee alakítja.
A tanzániai Zanzibárban született Mercury 1970-ben alapította a bandát, egészen 1991-ben bekövetkezett haláláig állt az élén. Legnagyobb slágereik között szerepelt a We Will Rock You, a We Are The Champions és a Bohemian Rhapsody. Mercury 45 éves korában, AIDS-ben hunyt el.

Figyelmébe ajánljuk