„Mint amikor felébredek egy álomból” – Borbély Alexandra a legjobb színésznőnek kijáró Európai Filmdíjról

  • narancs.hu
  • 2017. december 10.

Film

Ahogy ott állt a díjjal a kezében, nem volt benne biztos, hogy ez a valóság.

Borbély Alexandra nyerte az Európai Filmakadémia legjobb színésznőnek járó díját Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében nyújtott alakításáért.

Tegnap este Borbély könnyeivel küszködve vette át a díjat Berlinben, köszönőbeszédéből csak néhány mondatot tudott elmondani. A rendezvény után az Indexnek adott rövid interjút.

Nem bírtam uralkodni magamon

December 9-én vette át Borbély Alexandra az „európai Oscar-díjat”, az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című film főszerepéért – nem árt tudni, hogy a kategóriában jelölt volt még Juliette Binoche és Isabelle Huppert is.

„Nem tudom, milyen állapotba kerültem: nevezhetjük pánikrohamnak vagy transznak is. Nem tudtam uralkodni az arcomon, ami ilyenkor merevvé és szigorúvá válik. Ervin elkezdett bökdösni, hogy mi van, baj van, mi van veled? Elkezdett szorítani a ruhám, fehér lett az arcom, lefagytam, úgy éreztem, mindjárt megőrülök” – emlékezett vissza a nevének elhangzása utáni pillanatokra.

„A szövegemmel pedig nem tudtam mit kezdeni, pedig reggel minden jelöltnek tartottak egy kurzust, ahol azt kérték, a biztonság kedvéért írjunk egy köszönőbeszédet, nekem is segített ebben valaki. Egész nap tologattam, képtelen voltam megtanulni, gondoltam, majd a díjátadó alatt, az úgyis hosszú. De dehogy tanultam! Inkább Juliette Binoche-t és a többieket néztem, gondoltam, a papírt elővehetem a színpadon is, ha mégis ki kellene mennem. De dehogy vettem elő! Mondtam valamit, de amikor meghallottam a saját szürkekisegér-hangomat, megrettentem. Még soha nem próbáltam, de ilyen lehet, ha az ember LSD-t vesz be: homályos volt, és nem voltam benne biztos, hogy ez-e a valóság. Mint amikor felébredek egy álomból.”

Enyedi Ildikó rendező a Narancs heti címlapinterjújában beszélt arról, hogy a leginkább annak örülne, ha a Testről és lélekről négy jelölése közül Borbély Alexandra kapna díjat.

Enyedi Ildikó: „Ez nem a kormány, nem Andy Vajna pénze”

Már csak kettőt kell aludni és szombaton kiderül, kap-e Európai Filmdíjat Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről. Az e heti Narancs megjelenéséig viszont már egyet sem kell aludni: ma megjelent lapszámunkban Enyedi Ildikóval olvashatnak nagyinterjút, akit Andy Vajna ízlésvilágáról, A feleségem története filmváltozatának előkészületeiről és a szexuális zaklatásokról is kérdeztünk.

Figyelmébe ajánljuk