"Nincs jobb a rossz időnél" (Fridrik Thor Fridriksson filmrendező)

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Az izlandi táj fontos szereplő a filmjeiben.

Magyar Narancs: Az izlandi táj fontos szereplő a filmjeiben.

Fridrik Thor Fridriksson: Vigyázni kell a tájképekkel. Ha a táj erősen jelen van, a film sztorija pedig gyengébb, a táj könnyen tönkretehet mindent. Ha ilyesmire vágyik az ember, szegődjön el egy utazási irodához, és gyártson propagandafilmeket. Ezért is igyekszem rossz időben forgatni, lehetőleg essen az eső. Nincs jobb a rossz időnél. Izlandon remek a fény. Az országot hidegnek vélik, de varázslatos, egyedi fényviszonyai vannak. Fel kell csak állítani a kamerát, és egyből dől bele az izlandiak életérzése. Amúgy sem tudnám hosszabb időre otthagyni a hazámat. A Cold Fever (Hideglelés) miatt Japánban is voltam. Mit nekem! Gyökereim igen szorosan kötnek Izlandhoz. Máshol élni sem bírnék, hiányozna a fény.

MN: Az Ördögsziget az ötvenes években, a maga gyerekkorában játszódik. Meséljen! Tudja, amikor még kissrác volt.

FTF: Egyszer azt mondtam, hogy csak olyan filmet akarok készíteni, ami a jelenben játszódik. Erre ez már a második filmem a Movie Days után, amely az 50-es években játszódik. Ha nem vigyázok, még az izlandi irodalom klasszikusainál kötök ki. A bádogkonténerekre emlékszem. Izland szlumjai voltak. A második világháború után, miután a katonák elhagyták a barakkokat, a szegények oda költöztek ki. A késői 60-as években rombolták csak le az egészet. Az 50-es évek nagyon átrendezte a társadalmunkat. A háború után nagyon szegények voltak az emberek. Egy visszamaradott ország voltunk. Nem léteztek rádió- és tévéadók. Az egyetlen adó egy NATO-bázisról sugárzott, amerikai programmal. Az amerikaiak kultúrája megváltoztatta az embereket. Vagy tudja a fene. Ez piszok érdekes, hiszen az izlandi kultúra nagyon erős. Túlél mindent. Sokan hisznek a régi értékekben. Egy idős jósnő mint nagymama, egy Elvis-rajongó anyuka a fókazsír-savanyító kamasszal alkotják a tipikus izlandi családmodellt.

MN: Az Ördögsziget nézettség tekintetében hazai pályán lemosta a nagy nemzetközi szuperprodukciókat. Maga Izland kedvence?

FTF: Sok minden közrejátszik ebben. Már a könyvet is ismerte mindenki az országban. Bár jócskán átírtuk. Korábbi filmjeimet nem látták ennyien. Nekem is csodának hat, de hát tőlünk elég messze van Amerika.

MN: Mennyire működik Izlandon a filmkészítés?

FTF: Nincs pénz. Egész Európából kell összegyűjteni a lét. Ezt a filmet 25 országnak adtuk el előre. Így a sztori nem csak az izlandiaknak kell hogy szóljon. Amikor dolgozom, nem töröm a fejemet a piacon, ám szükséges, hogy annál valamivel többet mutassak, mint amit csak az izlandiak értenének.

MN: Sok filmes működik Izlandon?

FTF: Képzelheti, csak úgy hemzsegnek. Minek is tagadnám, mindenki ismer mindenkit. Évek óta ugyanazokkal az arcokkal dolgozom. Ugyanazzal az operatőrrel, komponistával. Egy család vagyunk. Mondjuk inkább: csonka család. Izlandon van vagy húsz rendező, köztük sok olyan, aki csak egyetlen filmet készített életében. Én majdnem minden évben tudok forgatni egy filmet. Az az előnyöm, hogy a saját producerem vagyok, és emellett a többiek filmjeit is gondozom producerként. Színészek sincsenek olyan fene sokan. Ha nem találok a szerephez megfelelőt, akkor kintről kell valakit behoznom. Az Ördögsziget forgatása előtt egy évvel kezdtem el keresni a szereplőket. Lasszóval fogdostam őket, csak az nem jött, aki nem akart. A végén a meglevő felhozatal arcára kellett szabni a forgatókönyvet.

MN: Az izlandiak nagy ivók hírében állnak. A forgatás alatt nem jelentett ez problémát?

FTF: Azt kérdezi, iszom-e, ha filmezek? Nem, meg is tiltom. Aki iszik, azt kirúgom. Ezért aztán magam is csak munka közben vagyok józan.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

Mint annyian, ő is úgyszólván gyerekként kezdte. Diákkorában készített 16 mm-es filmjei egyenesen vitték az első izlandi filmújság és első, ugyancsak lokális filmfesztivál megalapításához. Alighanem egyedül Fridrikssonnak köszönheti hazája, hogy - ha egyáltalán - jegyzik a filmipar világtérképén. Az 1991-ben készült Children of Nature (A természet gyermekei) című filmje ´92-ben Oscar-jelölést szerzett. Rajta kívül még él és dolgozik egy-két rendező Izlandon, de minimum producerként az ő munkáikban is benne van a keze. Fridriksson kölcsönbe adja a felszerelést, ami egy film elkészítéséhez kell, és csak akkor kell kifizetni neki a bérleti díjat, ha a film behozza a pénzét. Lenyűgöző idealizmus. Ám az Ördögsziget (Devil´s Island) című új mozija a legmerészebb álmokra is rálicitált. Izlandon a lakosság harmada (körülbelül 80 000 ember) látta a filmet 1996-ban, s ez sokkal több, mint amit az akkor arató A függetlenség napja össze bírt hozni. Fridriksson szerint nincs még egy ország, ahol ennyire alacsony lenne az amerikai film részesedése a piacon. Magyarország viszont az a hely, ahol az izlandi filmgyártást negligálja leginkább a piac. Így aztán a mester korábbi műveit eddig csak az Európa Filmhetekre látogató tömegek élvezhették. De most itt az Ördögsziget.

szerző
Nagy Elisabeth
publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...