"Olyan folyékony" - Isabelle Huppert színésznő

Film

Most hatvanéves, és mint mindenki, ő is magyar: egy francia angoltanárnő és egy Eperjesről kivándorolt széfgyártó lánya. A merész szerepek specialistája, s egy ideje Michael Haneke múzsája. Nálunk most a Haneke, a rendező c. dokumentumfilmben látható. Berlinben beszéltünk vele.


Magyar Narancs: Diderot Az apáca című művének friss filmváltozatában szerelmes rendfőnöknőt ad, de Hal Hartleynál is játszott már ex-apácát, aki pornóregényeket ír...

Isabelle Huppert: Színpadon is voltam apáca, Peter Zadeknél a Szeget szeggel Izabelláját játszottam. Pedig nem akarok sem a nevetségesség, sem a botránykeltés csapdájába esni.

MN: Önre jellemző bármiféle érzelmi megszállottság?

IH: Az érzelmek következményeivel való szembesülést senkinek nem lehet megúsznia.

MN: A Fülöp-szigetektől Koreán át Sydneyig forgat, színpadon játszik. Fontos a világ meghódítása?

IH: Tágítom a korlátaimat. Mindig is szerettem kilépni a kis személyes, francia, párizsi "kuckómból". Nem annyira kalandvágyból vagy emberszeretetből, mint inkább egoizmusból. Az utazás megsokszorozza a lehetőségeket. A mozi védelmező, a színház még inkább az. Akárcsak egy ház, aminek a belsejében el lehet rejtőzni, gyermeki módja ez az utazásnak, elmenni a legmesszebbre.

MN: Mi a véleménye a lánya, Lolita Chammah pályaválasztásáról?

IH: Lola már tíz éve dolgozik filmekben, színházban. Tizenöt évesen kezdte, egyik barátunk felkérésére. Mit mondhattam volna? Egy színész élete egyszerre eksztatikus és szorongató. Sok kitartás kell hozzá és lelkierő.

MN: Szinte soha nem beszél a gyerekeiről, a férjéről.

IH: A magánélet nem szerep. Az anyaság sem az. Nem viccelem el. Mint minden nőnek, akinek hivatása van, nekem is komoly dilemma, hogy a mindennapi élet pillanatai fontosabbak, vagy a szakmai pillanatok. A mozi olyan, mint a fekete nap, titokzatos, igéző. Nem tudok szabadulni attól az örök dilemmától, hogy érdemes-e, lehet-e egyáltalán munka nélkül élni vagy élet nélkül dolgozni. Hiába vagyok kivételezett helyzetben, mindig vannak pillanatok, amikor úgy érzem, szétszakadok, s bűntudatom van.

MN: A Copacabanában anya-lánya párost hoztak Lolitával. Amúgy ritkán látni vígjátékokban. Mi ennek az oka?

IH: Chabrolon és Ozonon kívül nem nézik ki belőlem a rendezők, hogy van humorom. Azt hittem, a 8 nő után özönlenek majd hozzám a komikus szerepek. Nem így történt. Talán nem is írnak jó vígjátékokat.

MN: Mi igaz abból, hogy a forgatási szünetekben kötöget?

IH: Csak ha unatkozom.

MN: Újra ezt a hivatást választaná?

IH: Nem választottam, egyszerűen jött, adódott. Persze ez mégis bonyolultabb ennél valamivel. Olyan, mint valami elhívás, belső késztetés. Létállapotnak nevezném, teljes elkötelezettségnek. Hamar rájöttem, hogy a színészet az, amiben egyesíteni tudom a képességeimet és a hiányosságaimat. A színészet azt is jelenti, hogy az ember semmit sem részesít előnyben, és semmit sem hanyagol el magából. A gyengeséget erővé, a szemérmességet magabiztossággá tudod tenni, és ez mérhetetlen szabadság.

MN: A filmvásznon határozottságot, gyakran kérlelhetetlenséget mutat, amihez irigylésre méltóan időtlen külső társul.

IH: Nem érzem a határokat a különböző életszakaszok között. Minden olyan folyékony, áttűnő.

MN: A szakmai kihívások tartják kondícióban?

IH: Furcsállom, amikor a kollégáim a munkánk könnyedségéről, valamiféle felelősségmentességről beszélnek, holott állandóan döntéseket kell hozni, ami gyakorlatiasságot követel. Mindamellett érzelmileg gyerekkorban élünk. Kell az egészhez némi naivitás is.

MN: Szeret kellemetlen, nehezen szerethető figurákat alakítani?

IH: Nézze, egy színésznőnek kettős élete van: vagy egy fantáziaképet testesít meg, amit magáról gondol, vagy pedig önmaga reálisabb részét. Én inkább a magamról alkotott fantáziakép felé hajlok, amelyik álmaimban, rémálmaimban megjelenik. Felszabadító érzés a saját árnyaimat megeleveníteni. Nem akarok mindenáron tetszeni.

MN: Főszerepekhez szokott, de elvállalt egy epizódszerepet Michael Haneke Szerelem című filmjében. Önnek is annyira tetszett, mint a közönségnek?

IH: Előttem van az utolsó jelenet. Ahogy áthaladok a kihalt szobákon, végül leülök, de nem maradok. Mindaz, amit az ember ilyenkor érez, az üresség, a magány, a valaha volt élet, a szüleié, ami már nincs. Az élet törékenysége, árnyéka. Minden benne van.

MN: Milyen iskola volt Chabrol s a vele forgatott hét film?

IH: Kezdetben amolyan stréber diák komplexussal mindent jól akartam csinálni az első csapóra.

MN: Chabrol pedagógiai módszerének szerves része a tánc és az ének. Igaz, hogy ének- és táncórákra járatja a színészeit?

IH: Megköveteli a helyes levegővételt és mozgáskultúrát; két elengedhetetlen összetevő egy szerep megformálásához. A sok hátránya mellett talán a mozgékonyságom a nagy előnye annak, hogy kicsi vagyok. Soha nem okozott problémát a súlyom, mindig kontrollálni tudtam a testemet. A szerepépítés titka gyakran egészen kicsi dolgokon múlik. Például azon, hogy mennyire állsz biztosan a cipődben.

Figyelmébe ajánljuk