"Nem panaszkodom" (Vidnyánszky Attila rendező)

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A beregszászi Illyés Gyula színház alapítója, életben tartója és rendezője. Társulatának évente tíz bemutatója, körülbelül 280 előadása van, és nem hajlandó elfáradni. A szegedi fesztiválon beszélgettünk.

A beregszászi Illyés Gyula színház alapítója, életben tartója és rendezője. Társulatának évente tíz bemutatója, körülbelül 280 előadása van, és nem hajlandó elfáradni. A szegedi fesztiválon beszélgettünk.

MaNcs: Más Magyarországon játszani?

Vidnyánszky Attila: Ez nem egy oda-vissza előadás. Vannak más előadásaink, ahol a közönség szerves építője - vagy rombolója - az előadásnak, de ezt Az ember tragédiáját nem lehet túlságosan befolyásolni. Ez zárt világ, egyetlen, középre belógó lámpa fénye alatt játszódik, ahová a közönség vagy belép, és velünk együtt játszik, vagy nem... Ettől függetlenül folyamatosan alakul. Nagyon tradicionális Tragédia-előadás ez, legalábbis nekem ez volt az eredeti szándékom. Amíg műsoron tartjuk, addig nem is fejezzük be rajta a munkát: folyamatosan alakítjuk a játékot és a szöveget is. Egyébként ez az a darab, amit meg tudnék egészen másképp is rendezni. Talán jövőre Kijevben. Van egy nagyon jó ukrán fordítás, és hívtak, csináljam meg.

MaNcs: Arról vagytok híresek, hogy szokatlanul zárt társulatban dolgoztok.

VA: Vannak olyan adottságok, melyek zárttá teszik a létünket. Zárt világban élünk egy pici városban, ahol korábban sose működött színház, környezetünktől, más színházaktól teljesen elidegenülten. Kijev ezer kilométer, Budapest négyszáz, de a határ miatt az is ezernek számít. És tartozik ehhez egy szubjektív rész is: mi azt gondoljuk, hogy csak így, zárt közösségben érdemes ezt csinálni. Nem is akarjuk másképp, ha hirtelen átkerülnénk Budapestre, akkor se nyitnánk. Persze nagyobb csábításnak volnánk kitéve, Beregszászon biztosan nincs semmi kísértés. De azért keressük a kapcsolatokat a külvilággal. Volt egy közös produkciónk a kassai színházzal, hamarosan lesz egy a Közép-Európa Táncszínházzal, egy sajátos, formabontó rítus - csak tudjuk, mennyi kell ezekből, és utána rögtön visszazárunk.

MaNcs: Meddig lehet ezt a ti szerzetesi módszereitek szerint folytatni?

VA: A régi orosz tradíció szerint tíz év után kell megújítani vagy feloszlatni egy társulatot, mi a hetedikben vagyunk. Most jött hozzánk tizennégy új színész. Előtte heten voltunk, heten csináltunk mindent. Az újak besegítettek a Tragédiába, és most szerződtek hozzánk. Nem könnyű ez az új felállás; a régi gárda a színésszé, művésszé válás más fokán áll, az újak pedig teljesen kölykök, még azt sem tudják pontosan, hol vannak. El kell hogy fogadják a szabályainkat, a mi életünket, ami nem könnyű. Most avatjuk őket be. Hubaynak van egy nyolc egyfelvonásosból álló füzére, a Néró, én ezt hatféle szereposztásba dobtam szét, és már nyolc hónapja bogarászgatunk rajta. A fiatalok játsszák a főszerepeket, az öregek a mellékszerepeket. Biztos le fognak kopni néhányan, ami jó is, tizenkét-tizenhárom ember az ideális társulat, most húszan vagyunk. Nem tudom, hányan bírják ki. Nem könnyű ez. Naponta legalább 12 órát dolgozunk, és nincs szünnap. Sok mindenről le kell mondani.

MaNcs: Szegények is vagytok.

VA: A színház ilyen. Mit mondjak? A fizetés úgy nyolcezer forint körül van, de néha hét hónapot késik. Az utazások jók. Szerencsére sok fesztiválra hívnak bennünket, Magyarországon is sokat játszunk, el tudjuk magunkat adni. Ez valamennyire megkönnyíti a helyzetünket, így evickélünk a létminimumon. Nem lehet szemrehányással illetni azt, aki eljön. Olyan mennyiségű megalázó napi gond terheli a létünket, hogy az egyszerűen embertelen. Bár Magyarországon mostanában jobban odafigyelnek ránk; Kijevből csak erkölcsi támogatást kapunk, de az is fontos. Körülményeinkben, életformánkban mi vagyunk a legalternatívabb színház. Egy ideje nem panaszkodom, nem érdekes már erről beszélni.

MaNcs: Hanem miről?

VA: Hogy nem szabad leállni. Nagyon sok izgalmas társulat indul el, de kifullad. Otthon is mindig ezt mondom, én hiszek abban, hogy nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy valami legyen belőle. Az eredmény arányos a befektetett munkával. Nagyon sokat kell dolgozni és még többet tanulni. És egyre többen vannak, akiknek már mi vagyunk fontosak, eljönnek, néznek, büszkék ránk. Kijevben pedig szakmai körökben van sok barátunk.

A munka a lényeg. Időről időre le kell mondani mindenről, magunkra csukni a próbaterem ajtaját, és hónapokig elő sem jönni onnan. Nehezen tudnám elképzelni, hogy ne így legyen. Lehet, hogy fogok még másokkal dolgozni, máshol, de az elvek biztosan ugyanezek maradnának.

MaNcs: Pedig nem is vagy aszkéta alkat.

VA: Igen. Akkor könnyű volna, így nehezebb. Választás dolga az egész.

Deutsch Andor

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...