"Remixeltünk egy várost" (Hajdu Szabolcs filmrendező)

szerző
- sisso -
publikálva
2001/41. (10. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Az ilyenre mondják, hogy kísérleti film.

Hajdu Szabolcs: Abszolút kísérleteztem a hangokkal, a formákkal, a kompozíciókkal, a dramaturgiával. Gyakorlatilag egy nagyvonalú kísérletnek indult a film, és az is maradt. Megpróbálja bejárni a film adta technikai és spirituális lehetőségeket.

Nem diplomafilm lett, mert nem végeztem el a főiskolát, bár én is a Simó-osztályba jártam. Eljöttem a harmadik év fele után. Ezért ez egy főiskolán kívüli film, a Hunnia Filmstúdió filmje.

MN: Mi az, ami a filmben mégis a főiskola hatását jelenti?

HSZ: Érzékenyebb lettem az apró dolgokra. A Simó által preferált hétköznapi megfigyelések benne vannak a filmben, csak stilizált módon. Át vannak szűrve egy személyiségen, és a forma ad nekik valami pluszt, ami által eltávolodnak a realista játékfilmtől.

MN: Megtörő lendületében és ritmusában viszont határozott lázadás érződik.

HSZ: Az attól van, mert rosszul vagyok, ha - akár menet közben is - rajtakapom magam bármiféle konvencionális megoldáson. Tudatosan trenírozom magam, hogy figyeljek az ilyen dolgokra, mert ha meglátom, hogy valamit a megszokott módon csináltam, akkor nyugtalan leszek és ideges.

MN: Mit jelent neked a "forradalom" szó?

HSZ: Nagyon szeretem ezt a szót. A szellemi forradalmakat fontosnak tartom, mert akkor óriási léptekben haladnak előre a dolgok. A filmmel kapcsolatban számomra a hatvanas éveknek van ilyen hangulata. Akkor azt lehetett hinni, hogy a filmművészet annyira kitágítja a világról alkotott képet, hogy elérkezett az idő, amikor a létezés titkait is meg lehet fejteni egy művészet által. Az igazi szellemi forradalomban el lehet jutni ilyen érzetekig. Tarkovszkij például odáig jutott, hogy a film anyagának tekintette az időt, mint a szobrász a követ. Ha az idővel dolgozom, és elkezdek vele kísérletezni, amiben a képpel, a hanggal, az emberi viselkedéssel, a terek komponálásával való kísérletezés is benne van, akkor nagyon messzire tudok jutni, akár a kor lenyomatait is kihozhatom belőle.

MN: A játéktér a filmben Debrecen, de nem úgy, ahogy a Necropolis című filmedben, ahol a külváros felismerhető volt.

HSZ: Valaki, aki nem is debreceni, azt mondta, hogy ez a film Debrecen belülről. Akkor az előző filmem, a Necropolis Debrecen kívülről. A cél az volt, hogy fiktív várost hozzunk létre, úgy is mondhatnám: Debrecenből remixeltünk egy várost.

MN: A város nevezetességeit soha nem vennéd bele egy filmbe?

HSZ: Kinematográfiailag érdektelennek, zagyvának tartanám. Ha elkezdek komponálni egy képet, akkor szeretem, ha a színek, a formák valami egységet adnak, valamit közölnek. Azért nem vállalkoztam még arra, hogy Budapesten filmet csináljak, mert iszonyatosan telített már a város, és nem lehet megcsinálni úgy egy képet, hogy ellenőrizhető legyen. Bekerülne mondjuk egy harsány szín, ami zavar, és elmenne a kedvem az egésztől.

MN: Ahhoz képest, hogy kísérletezel, annyira tudatos vagy, mint aki makettet épít, mielőtt hozzáfog valamihez.

HSZ: Fontos maga a konstelláció, hogy felülről is lássam a filmet. Erről mindig van egy táblázatom. A Macerás ügyek úgy néz ki, mint egy individualista dráma. Középen van az én, és ahhoz kapcsolódnak a szereplők; a barátság, a szerelmi szál, az iskola, a színház. Mindenki mindenkivel konfliktusban van, és ennek színekben is meg kell jelennie. Itt mindenkinek három színt találtunk. A főszereplőnő az első részben fehér, majd piros, a végén pedig kék színt visel. Ahogy a film is háromtételes. Az első a blokknegyedes szocreál világ, a középső mediterrán, a harmadik egy elhidegült, nyugtalan világot közvetít.

MN: A halál a végén viszont nagyon váratlanul jön.

HSZ: A filmekben azért szokás előkészíteni a halált, mert akkor katartikus a hatása. Ebben a filmben ez nincs, mert nagyjából vígjátékról van szó, és nem való oda. Viszont mindenképpen meg akartam fogalmazni képekben, montázsokban. Érdekelt, hogyan tudok megcsinálni egy halált. A szex és a halál két olyan dolog, aminek az illusztrációját nem hiszem el. A szex vagy direktbe megy, és pornó, vagy stilizáció. Amikor két ember elkezd úgy csinálni, mintha, attól kifordulok a helyről. A halál pillanatában pedig hiába van vérpatron, és esik le a szereplő feje, nem hiteles. Azokat a megoldásokat keresem, amelyek azt az érzetet keltik, mintha.

MN: Miért izgatott a homoszexualitás és a barátság párhuzamának pszichológiája?

HSZ: Azért, mert az utóbbi időben a saját életemben merültek fel olyan problémák, amikor el kellett gondolkodni rajta, hogy mi az a pont, ameddig még beleszólhat egyik ember a másik életébe, és meddig tartozol felelősséggel a másikért. Egyébként ez olyan film, ami sokfelé ágazik, és csak skiccszerűen vannak felvázolva benne a fontos dolgok. Mindet külön-külön ki lehetne dolgozni egy új filmben

MN: Melyiket dolgoznád ki először?

HSZ: A barátságot biztos, a színházi közeg problémáját is, ami csak hangulati szinten, romantikusan bukkan fel. Azt, hogy meddig bír egy csoport együtt maradni. Gyerekfilmet is csinálnék, egy kemény gyerekfilmet azokkal a gyerekekkel, akik benne voltak a filmben.

Formanyelvileg is rengeteg dolog érdekel, ami nem leválasztható a tartalomról. Amikor van egy futás például, egy passzázsrész, ami gondolatokat gerjeszt szó nélkül is. Érdekel, hogy lehetne ritmusokkal, hangulattal, csak a képek sugallataival dolgozni.

- sisso -

szerző
- sisso -
publikálva
2001/41. (10. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...