Magyar Narancs: A Vezess haza! a hajléktalanok helyzetét mutatja be Los Angeles, San Francisco és Seattle városában. Az Egyesült Államokban több mint félmillió hajléktalan él, hánnyal vették fel a kapcsolatot?
Jon Shenk: Konzultáltunk a filmben szereplő városok hajléktalanokat segítő szervezeteivel, és sokat segítettek az önkéntesek és szociális munkások is, akik jól ismerik a szállókat és a hajléktalantáborokat. Engedélyt kaptunk, hogy felvételi interjúkat is felvegyünk, amelyeket akkor készítenek, ha valaki első alkalommal jelentkezik hajléktalanszállóra. Ilyenkor felmérik az életkörülményeiket és lehetőségeiket is. Egy másik alkalommal egy sátortáborban forgattunk a kaliforniai Berkeley-ben: az itt lakók külön kis önkormányzatot alkotnak, például megszavazták egymás között, hozzájárulnak-e a forgatásokhoz.
MN: A dokumentumfilm tanúsága szerint szinte bárki hajléktalanná válhat.
JS: Meg akartuk érteni, hogy hogyan maradhat valaki otthon nélkül, s mi kényszeríti rá, hogy az utcán, sátorban vagy menhelyen aludjon. Az Egyesült Államok gazdasága úgy működik, hogy az alacsonyabb osztályba tartozó emberek hatalmas nehézségekbe ütköznek a lakásfenntartás terén. Ha minimálbért keresel, különösen veszélyeztetett vagy. Az olyan városokban, mint San Francisco, ahol a lakbér folyamatosan emelkedik, elég egy váratlan kiadás, egy betegség, ha kirúgnak vagy kevesebb órában foglalkoztatnak – ilyenkor családi támogatás nélkül egykettőre az utcára kerülhetsz. Forgatáskor újra és újra szembesültünk azzal, hogy ezek az emberek pont olyanok, mint mi, a különbség mindössze annyi, hogy ők szerencsétlenebbül jártak nálunk.
MN: A Vezess haza! után máshogy tekint az út menti sátrakra?
JS: Harminc éve élek San Franciscóban, itt nevelem a gyerekeimet. A szemem előtt vált a hajléktalanság egyre nagyobb krízissé. Ezek az emberek szó szerint az utcáinkon élnek, nap mint nap találkozunk velük munkába, étterembe vagy épp boltba menet. Megszoktuk, hogy nem veszünk róluk tudomást – ez egy rémes dolog, de én is ugyanígy teszek, ilyen az emberi természet. Alkotóként az volt a legfontosabb feladatom, hogy emlékeztessem a nézőket az emberiességre.
MN: Tartja még a kapcsolatot a film szereplőivel? Dokumentumfilmesként el szokta engedni a hősei kezét?
JS: Kapcsolatban maradok a szereplőimmel. A Vezess haza! egyik főszereplője, Lewis például nagyon jó barátommá vált. Sajnos a kutyáját – a film végén látható Lunát – tavaly elütötte egy autó, de igyekeztünk segíteni neki a veszteség feldolgozásában. Három szereplő csatlakozhatott hozzánk az Oscar-gálára is, remekül éreztük magunkat. Futuristic nevű szereplőnk a Hollywood Boulevard-on táncolt, épp a díjátadó helyszínéül szolgáló Dolby Theatre-rel szemben vettük fel a produkcióját. Ő is ott volt velünk a vörös szőnyegen, interjúkat adott és végig jól szórakozott. Mára szerencsére sikerült otthonhoz jutnia. Eric, a szociális munkás egy elképesztő figura, tinédzserként ő is az utcán élt, megjárta a börtönt, most pedig arra áldozza az életét, hogy másoknak segítsen.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
