Ünnepi torta (Mehmet Mestci: Éljen a magyar)

  • Tosoki Gyula
  • 1998. február 12.

Film

Így, egyszerűen, felkiáltójel nélkül. Mehmet Mestci honfitársunk, noha Törökországban született, és ott is élt húsz éven át. Aztán egyszer - a filmje élén álló bemutatkozó szöveg tudatja - Magyarországra vetődött. Ennek tíz éve. Különös módon jól érzi magát nálunk: a kerek évfordulón ünnepel, s ez a film, mondhatnánk, az ünnepi torta - nekünk, magának. Mestci a budapesti Zeneakadémia végzős hallgatója, nem "profi" filmes, hanem -a szó legnemesebb értelmében véve - lelkes amatőr, ez a mostani a bemutatkozó dolgozata.

Így, egyszerűen, felkiáltójel nélkül. Mehmet Mestci honfitársunk, noha Törökországban született, és ott is élt húsz éven át. Aztán egyszer - a filmje élén álló bemutatkozó szöveg tudatja - Magyarországra vetődött. Ennek tíz éve. Különös módon jól érzi magát nálunk: a kerek évfordulón ünnepel, s ez a film, mondhatnánk, az ünnepi torta - nekünk, magának. Mestci a budapesti Zeneakadémia végzős hallgatója, nem "profi" filmes, hanem -a szó legnemesebb értelmében véve - lelkes amatőr, ez a mostani a bemutatkozó dolgozata.

Mestci "emlékfilm"-ként aposztrofálja művét. Rövid, néhány perces történeteket hallunk: a rendező tízéves magyarországi tartózkodása alatt megismert barátait, ismerőseit kérte meg, hogy -minden megkötés nélkül - meséljenek el egy történetet kettő-öt percben. Nincs itt semmi fortély, nincs semmi trükk, a szereplők egy karosszékben ülve beszélnek a mozdulatlan videókamera előtt. A történetek közötti átvezető részeket - melyeket a klasszikusoktól (Mozart, Händel, Beethoven) a roma népzenéig különböző zenei betétek festenek alá - a századelőről, illetve a két világháború között időszakból származó képeslapok illusztrálják. És tényleg, mintha egy nagy képeskönyvben lapozgatnánk. Makk Károly filmrendező, Sáry László zeneszerző vagy Eszenyi Enikő színésznő éppúgy megszólalnak ebben a kaleidoszkópszerű műben, mint a rendező legközelebbi barátai; némelyek sztoriznak, mások komoly, fajsúlyos történeteket mondanak el, az egyes elbeszélések hangütése ennek megfelelően más és más: a könnyű életképektől a szívet tépően szomorú történetekig terjed a skála. A film "heppiendje" pedig - Kovács Miklós története -valódi unikum, abszurd tragikummal és szürrealisztikus humorral. Igaz mese.

Mindössze két történetet érzek kicsit feleslegesnek: elhagyásuk könnyítene az opuson, sűrítené, jobban összerántaná a darabot, a stíl is egyenesebb vonalú lenne.

Tosoki Gyula

Éljen a magyar, színes, fekete-fehér dokumentumfilm, 82 perc; rendezte: Mehmet Mestci és Kovács Miklós; a Focusfilm produkciója

Figyelmébe ajánljuk