Vámpírok bálja (Játékfilmek)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2003/5. (02. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megint filmszemle van, élénk mozgás a Millenárison, a Mammutban, velük van tele a sajtó, róluk szólnak a hírek. Ezek a nagyon egyforma hírek. "Az idei szemle minden eddigi nézettségi rekordot megdöntött, már negyvenháromezren..." Már ennyien meg annyian. Egy hétig tart ugyan mindössze, de addig rájuk figyel az ország, érthető, ha most vaskosabban bukik ki minden panasz. Mellesleg szerintem pont nem a filmes szakma az, ami ha valami bánat éri, ne találná meg magának a megfelelőnek érzett nyilvánosságot, ha mond valamit valami filmes kerekasztal, egyéb bútordarab, arra igenis azonnal ugrik a sajtó, az hír. Tényleg, még az is lehet, hogy az. Ám arra a nyakamat teszem, hogy ez a filmes szakma az elmúlt tizenhárom év alatt nyavalyáinak orvoslására a sajtó nyilvánosságán kívül semmit, de semmit sem talált, és nem is tud fölmutatni. De nem csak ők vannak ezzel így, még valaki. Persze, az állam. Ha jól emlékszem, eddig csak mutogattak egymásra, illetve tanácskoztak, ami legalábbis az eredményesség szempontjából hajszállal sem különb foglalatosság.

Megint filmszemle van, élénk mozgás a Millenárison, a Mammutban, velük van tele a sajtó, róluk szólnak a hírek. Ezek a nagyon egyforma hírek. "Az idei szemle minden eddigi nézettségi rekordot megdöntött, már negyvenháromezren..." Már ennyien meg annyian. Egy hétig tart ugyan mindössze, de addig rájuk figyel az ország, érthető, ha most vaskosabban bukik ki minden panasz. Mellesleg szerintem pont nem a filmes szakma az, ami ha valami bánat éri, ne találná meg magának a megfelelőnek érzett nyilvánosságot, ha mond valamit valami filmes kerekasztal, egyéb bútordarab, arra igenis azonnal ugrik a sajtó, az hír. Tényleg, még az is lehet, hogy az. Ám arra a nyakamat teszem, hogy ez a filmes szakma az elmúlt tizenhárom év alatt nyavalyáinak orvoslására a sajtó nyilvánosságán kívül semmit, de semmit sem talált, és nem is tud fölmutatni. De nem csak ők vannak ezzel így, még valaki. Persze, az állam. Ha jól emlékszem, eddig csak mutogattak egymásra, illetve tanácskoztak, ami legalábbis az eredményesség szempontjából hajszállal sem különb foglalatosság.

De majd most! Ja, most. Jött Péter a nagy kazal lóvéval, tízmilliárd, nem semmi. Ha az meglenne: "akkor lehetne filmet csinálni" - véli András Ferenc filmrendező a magyar.film.hun egy interjúban. Igaza van, biztosan.

"Mondjuk, ha valaki megkapná a megítélt xxx százmillió filmforintot, és az állam - hiszen megbízik abban a szövetségben, amit egy producer és rendező köt vele - az első forgatási nap előtt odaadná az egészet, azt gondolom, akkor lehetne tervezni, akkor kézzelfogható hoszsza lenne a takarónak - nem lennének ilyen drágák a filmek" - mondja Gothár Péter, ugyancsak az előbb említett internetes újságnak.

Nincs okunk kételkedni a jó szándékukban, de miért is. Az a lényeg, hogy 2003 februárjában itt tartunk. Ezeknél a jóindulatú fikcióknál, amik vagy megvalósulnak egyszer, vagy nem.

És hogy itt tartunk, az úgy, ahogy van, meg is látszik a most - és az elmúlt tizenhárom év során - elénk vezetett filmek színvonalán. Hogy így is készül egy csomó jó film? Nekem már ne mondja senki, hogy ez a szokvány magyar csoda. A közös mércénk rég elveszett, akinek az ilyesmi számít, az tart egy sajátot. Az enyimé szerint például nem készül(t) egy csomó jó film. Egy csomó ezért vagy azért elfogadható darab készül, s ezen elfogadás szempontjai, hogy is mondjam, roppant szerteágazóak, és szinte minden esetben személyesek.

A szemlén látható alkotások döntő többsége azért, minden szörnyű nehézség dacára, el fog jutni mozikba, kritikai értékelésükre akkor ráérünk. Ha mi osztanánk a nagydíjat, Gothár Péternek adnánk a Magyar szépségért, mert nemcsak nagyon jó film, de már az első kockáiról ordít, hogy ez végre az, ami, egy 35 mm-es nagyjátékfilm. De mi csak Narancs-díjat adhatunk, akkor miért ne, az se kerül semmibe, az legyen Hajdú Szabolcsé, mert volt ahhoz ereje, hogy ne vigye oda a Tamaráját, az ismert okokból.

A nézettségi rekordról meg csak azt, amit Jancsó Miklós mondott a többször idézett film.hunak: "Van egy csomó szerencsétlen gyerek a közönség közt, aki azt hiszi, hogy ez az egész valami."

Turcsányi Sándor

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2003/5. (02. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...