kertész lesek

A Kert

  • kertész lesek
  • 2018. május 26.

Gasztro

Valószínűleg kevés élő ember akad, aki emlékszik még Takács János Thököly út 57/B alatti, Borház nevű vendéglőjére. A főként zuglói közönséget kiszolgáló családi vállalkozás 1948-ban vált az államosítás áldozatává, és mivel népi demokratikus kocsmát vagy éttermet sem nyitottak a helyén, szép lassan feledésbe merült. Szerepét minden bizonnyal a közeli Thököly Vendéglő vette át, az meg annyira bírt alkalmazkodni a korszak követelményeihez, hogy máig is úgy maradt. Arra senki nem gondolhatott, hogy a Borház valaha újjászülethet, arra meg végképp nem, hogy a 21. század második évtizedében. Ne feledjük, az ötvenes-hatvanas években űrkorszakként képzelték el a következő évszázadot.

Nem lett rakétakilövő a Bosnyák téren, de a Borház 68 év utáni feltámadása – A Kert Bisztró néven – legalább akkora meglepetés, mintha lenne. A környék étteremmel, sőt kerthelyiséggel is jól ellátott, az említett Thököly mellett ide sorolhatjuk a Stefánia Palotát, az Aranyhalat és a Csalogatót is. De még így sem tűnik öngyilkos ötletnek a „restauráció”. A felsorolt egységek hosszú-hosszú évek óta csak rutinból teszik a dolgukat, úgyhogy az A Kert hozzájuk képest a megtestesült űrkorszak. Még úgy is, hogy fő vonzereje egyértelműen az a bizonyos igazi kert, ami olyan, mintha a gazdag rokonok hétvégi házában lennénk. Úgy tűnik, ez a családi felállás bejön, szombaton még délutánra is csak foglalással lehet asztalhoz jutni. Ráadásul a felszolgálók lelkesedése is hitelesnek látszik.

A zöldspárgakrémleves (1380 Ft) addig kellemes, amíg a mellékelt spárgadarabokat meg nem kóstoljuk. Ízük nincs, nehezen lehet elrágni őket, és mivel egyáltalán nem hiányolnánk, tényleg csak a pokolba vezető út meg a kikövezés jut az eszünkbe erről. A csirkesupreme, gombák, zöld rizottó nevű étellel (3150 Ft) leginkább az a bajunk, hogy az összetevők nem passzolnak egymáshoz. A csirke is remek és a rizottó is, de így együtt egymás ellenségei. A szűzpecsenye burgonyalángossal és lecsóval (3150 Ft) sokkal békésebb együttműködés, szerencsére az alapokkal sincs semmi gond. És hát az epres túrótortával (1590 Ft) sem lehet különösebb bajunk, méltó zárása a korrekt, bár nem különösebben emlékezetes tavaszi délutánnak.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.