étel, hordó

Déli 12

  • ételhordó
  • 2017. június 18.

Gasztro

Kevesen tudják, hogy a hazai gyorsétkeztetés Ilkovits Izidor (1889–1945) brifkójából bújt elő. A leleményes vendéglős 1925-ben nyitotta meg a Teréz körút és a Jókai utca sarkán álló sokoldalú létesítményét, amelyben nemcsak hagyományos étterem, kocsma és cukrászda, de már a tálcás „önki” is helyet kapott. A visszaemlékezések szerint az Ilkovits-féle gyorsétterem igen nívós volt a maga műfajában, rengetegen jártak oda. De az már a hely szellemének bosszúja lehet, hogy a háború után a népszerű éttermet immár Népbüfére átkeresztelve (de a köznyelvben továbbra is ilkovicsnak mondva) züllesztette le végletekig az állami vendéglátóipar, és többnyire így is maradt meg az emlékezetben.

Nem véletlenül jutott az eszünkbe e történelmi igazságtalanság, midőn megláttuk a Déli pályaudvar és a Mercure Hotel közötti irodaház, a „Krisztina pláza” alsó szintjét szinte teljesen elfoglaló önkiszolgáló éttermet, szemközt a Vérmezővel. Hatalmas méretei ellenére is tiszta és rendezett, berendezése, dizájnja igényes, az asztalokon vizeskancsók, a nagy létszámú közönséget látva pedig mindjárt arra gondolunk, hogy sikertörténetet látunk, talán az új Ilkovitsét.

Nem a karfiolleves (490 Ft) hibája, hogy lusták vagyunk három lépést tenni a mikrohullámú sütőig. Bőséges adag, semmit sem spóroltak ki belőle, az íze is megfelelő. Mellőznénk a szokásos rántott ilyen-olyan vonalat, ám az ún. egri töltött gombafejek (890 Ft) levesz a lábunkról. A rántott borda méretű kalapokban valamiféle kolbászos töltelék van, teljesen feleslegesen. Szerintünk üresen mindenki jobban járna, hiszen a gomba a maga műfajában egész jó, tényleg kár volt összekutyulni. Szó szerint ugyanezt mondhatjuk a másik helyi különlegességről is, amit úgy hívnak: kakukkfüves jércemell erdeigomba-mártással (950 Ft). A korrekt hússzeletet szinte élvezhetetlenné teszi a már-már szilárd halmazállapotú mártás és a túltolt kakukkfű. Úgyhogy már annak is örülünk, hogy az átlag gyorsbüfés sült krumplira (360 Ft) nem ment belőle egy csepp sem. A somlói revolution nevű süteménynek (450 Ft) pedig csak a neve érdekes.

Figyelmébe ajánljuk