Dűlőre viszik (Dusóczky Tamás őstermelő)

szerző
Legát Tibor
publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tokaj-hegyaljai gazda négy év alatt tizenkét nemzetközi és külföldi kitüntetést nyert boraival, idén 1993-as évjáratú aszúesszenciája kapott aranyérmet. Pedig Dusóczky Tamás élete sokáig nem a szőlészetről szólt: több mint harminc évig Svájcban foglalkozott számítástechnikával. Hogy mégsem lett belőle svájci nyugdíjas, azt azzal magyarázza, hogy a név kötelez. Édesapja egykori birtoka, a mádi Kővágó-dűlő még hegyaljai viszonylatban is a legendák legendája, igaz, 1951 óta nem termelnek itt szőlőt, a terület afféle senkiföldjévé vált. Dusóczky Tamásnak Szegiben van birtoka, innen származnak díjnyertes borai, mindezt azonban jelentéktelen epizódnak tartja ahhoz képest, hogy tavalytól a mádi Kővágó-dűlő ismét Dusóczky-tulajdon. Úgy gondolja, ha a dűlőn ismét megkezdődhet a szőlőtermesztés, az lesz az igazi szenzáció.

A tokaj-hegyaljai gazda négy év alatt tizenkét nemzetközi és külföldi kitüntetést nyert boraival, idén 1993-as évjáratú aszúesszenciája kapott aranyérmet. Pedig Dusóczky Tamás élete sokáig nem a szőlészetről szólt: több mint harminc évig Svájcban foglalkozott számítástechnikával. Hogy mégsem lett belőle svájci nyugdíjas, azt azzal magyarázza, hogy a név kötelez. Édesapja egykori birtoka, a mádi Kővágó-dűlő még hegyaljai viszonylatban is a legendák legendája, igaz, 1951 óta nem termelnek itt szőlőt, a terület afféle senkiföldjévé vált. Dusóczky Tamásnak Szegiben van birtoka, innen származnak díjnyertes borai, mindezt azonban jelentéktelen epizódnak tartja ahhoz képest, hogy tavalytól a mádi Kővágó-dűlő ismét Dusóczky-tulajdon. Úgy gondolja, ha a dűlőn ismét megkezdődhet a szőlőtermesztés, az lesz az igazi szenzáció.

Dusóczky Tamás: Gyerekkoromban szinte hozzánőttem ehhez a tájhoz, de az államosítás után más foglalkozás után kellett néznem, a Budapesti Műszaki Egyetemen matematikát és fizikát tanultam. 1956-ban mentem ki Svájcba, ott mindjárt az IBM-hez kerültem, úgyhogy elég korán megismerkedtem a számítógépekkel. Mindez nem csoda, budapesti tanáraim között olyanok is voltak, akik Neumann Jánost is tanítványuknak mondhatták. Később lett egy saját cégem, de amikor jött a fordulat és a kárpótlás, eladtam a céget, és hazajöttem. A kárpótlási jegyekből vettem Szegiben egy kis birtokot, ami nem rossz, de amit Kővágón igyekszünk megteremteni, az egy más minőség, egy magasabb osztály lesz.

MaNcs: Miért?

DT: Minden a dűlő fekvésén múlik, és ebből a szempontból a Kővágó szinte tökéletes. Nem véletlen, hogy évszázadokon át innen származtak Tokaj talán legjobb borai.

MaNcs: Édesapja után mégsem művelte senki.

DT: Hát persze. Mivel nagyüzemi termelésre alkalmatlan volt, a területet kivonták a művelésből. Az akkori, magukat szőlősgazdának is gondoló hivatalnokféléket még az sem hatotta meg, hogy a dülő története kész regény: 1392-ben Zsigmond király Mádot a Debrey családnak adományozta, majd nem sokkal később a Brankovics család tulajdonába került, 1459-ben pedig Hunyadi Jánoséba. Az egykori tulajdonosok között olyan nevek szerepelnek még, mint Rákóczi György erdélyi fejedelem, a Máriássyak, az Orczyak. A harmincas években került a tizenkét hektáros terület édesapám birtokába, aki folytatva a hagyományt, mintagazdaságot működtetett itt egészen a szomorú 1951-es évig.

MaNcs: Mit jelentett akkoriban a mintagazdaság?

DT: Elsősorban a minőség garanciája volt. A szőlőfajták tekintetében úgy nézett ki a termőterület, hogy három sor furmint, egy sor hárslevelű, vagyis háromnegyed-egynegyed, ugyanis ezekből fajtákból és ilyen arányban lehet megfelelő alapbort készíteni az aszúhoz és a szamorodnihoz. Az "apróságok" is nagyon sokat jelentettek. Kritérium volt még az is, hogy a feldolgozóhelyek, a présházak nem eshettek távol a művelési területtől, hogy ne kelljen a szőlőt messzire szállítani, mivel így is romolhat a minőség. Tokaj-Hegyaljának pedig kizárólag a minőség volt a titka. Ezért is történt az, ami történt, hogy az államosítás után Nyugaton majdnem elfelejtették a tokaji aszút. Csak a borászok emlékeztek rá tanulmányaikból.

MaNcs: De a tokaji aszút a hatvanas-hetvenes években is Magyarország idegenforgalmi emblémájának tartották Hortobággyal meg a Balatonnal együtt.

DT: Az lehet, de minőségről szó sem volt. Az államosítás után azokat a területeket, amiket nem tudtak traktorral megdolgozni, nem művelték tovább. A súlypont elment a mennyiség felé, onnantól kezdve kizárólag az orosz piacra termeltek milliós nagyságrendben. Ez azt eredményezte, hogy mindazokat a bortörvényeket, amiket azelőtt féltve őriztek, például hogy az aszúhoz nem szabad cukrot, szeszt hozzátenni, az állam szinte semmibe vette.

MaNcs: Ma már azért nem lehet állami monopóliumról, kizárólag a mennyiségről beszélni.

DT: Ez így van, de nagyon nehéz visszahódítani az ötvenes években elvesztett piacokat. Azért ott sem ültek ölbe tett kézzel, és a tokaji aszúnak komoly riválisai vannak például a franciáknál. Azt hiszem, pontosan olyan beruházásokra van szükség, mint amibe mi kezdtünk: ami nem kecsegtet gyors megtérüléssel, türelem kell hozzá és kitartás, de meggyőződésem, hogy hosszú távon mégis az ilyesmi éri meg.

MaNcs: Miért csak 1998-ban vásárolták vissza a Kővágó-dűlőt?

DT: Mivel ennek a területnek nehezebb a művelése, nem találtak rá jelentkezőt. A franciák, a spanyolok, akik ide jöttek, elsősorban azokat a dűlőket vásárolták meg, ahol egyszerűbb a termelés, ahol már volt szőlő. A Kővágó-dűlő viszont ma még egy dzsungel. Képzelje, hogy csak a telepítés hektáronként körülbelül tízmillió forintba kerül. Ez olyan sok pénz, hogy erre Magyarországon senki sem vállalkozhatott. És a jövőben is jóval több kézi munkára lesz ott szükség, mint másutt, tehát a termelés is többe kerül majd. Viszont a minőségtől csodákat várunk.

MaNcs: Mekkora beruházásról van szó?

DT: Legalább 350 millió forintba kerül, hogy a területen ismét megkezdődjön a termelés. Ez egy akkora összeg, hogy külföldi befektetőket is érdekeltté kellett tennünk, mivel ilyen nagyságrendet saját erőből nem tudunk előteremteni.

MaNcs: Mikor lesz ebből bor?

DT: Ha minden rendben megy, akkor egy év múlva telepítünk, majd ezt követően öt év múlva lehet először szüretelni. Viszont annak a bornak, aszúnak, szamorodninak még legalább három-öt évnyi időt kell állnia a pincében ahhoz, hogy forgalomba lehessen hozni. Hosszú idő, de bízunk abban, hogy nem lesz hiábavaló erőfeszítésünk, és a Kővágó-dűlő ismét visszanyeri régi hírnevét. De ezt kapkodva, a minőséggel nem törődve, lehetetlen elérni.

Legát Tibor

szerző
Legát Tibor
publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...