Alig hároméves cég, de 3,4 milliárd forint osztalékot vettek ki belőle idén

  • narancs.hu
  • 2018. május 28.

Gazdaság

Ezért is megéri barátkozni a megfelelő emberrel.

Az államilag újraosztott trafikhálózat ellátásának monopóliumát nyilvános pályázat nélkül kapta meg korábban az Országos Dohányboltellátó Kft. Vagyis ez a cég felel azért, hogy ellássa áruval a dohány-kiskereskedőket. Bár a vállalat csak 2015-ben alakult, már a második üzleti évtől óriási bevétellel prosperál. 2016-ban közel 3,3 milliárd, tavaly pedig 3,6 milliárd forint nyereséget produkált.

Volt cigi, nincs cigi

Továbbra is hasít a dohánykereskedelemben a Lázár Jánossal jó kapcsolatot ápoló Sánta János cégcsoportja, a Continental: egyik érdekeltségük többségi részesedést szerzett a központi elosztóban. Az elosztóra a multik is rástartoltak - hiába.

De nem csak ezek a megdöbbentő számok, a 24.hu arról is ír, hogy a nyereségből két év alatt 6 milliárd forint osztalékot fizettek ki a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nek, valamint a Tabán Trafik Zrt.-nek.

Utóbbi vállalat a Lázár János hódmezővásárhelyi gazdasági holdudvarához tartozó Sánta János érdekeltségébe tartozik. Lázár János és a Sánta család kapcsolatáról először akkor kezdtek beszélni, miután kiderült, a miniszter által benyújtott trafiktörvényt egy „Sánta János nevű felhasználó” számítógépén írták.

A Lázár János gazdasági befolyásáról szóló terjedelmes portrénkat itt olvashatják:

Az otthon melege

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter megüzente: visszavonulna szülővárosába, Hódmezővásárhelyre, ahol máig döntő a befolyása a helyi közügyekre. Ha nem lesz miniszter, legalább több ideje jut az erdeje melletti rejtélyes luxuskastélyra.

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk