Két kézzel szórják a pénzt: minimum 700 millióért fog parádézni a magyar kormány a dubaji világkiállításon

  • narancs.hu
  • 2017. december 30.

Gazdaság

Készülj, Egyesült Arab Emírségek, megyünk!

2013-ban derült ki, hogy a 2020-as világkiállítást Dubajban rendezik, és a magyar kormány már korábban kinyilvánította, hogy ahogy az idei asztanain és a 2015-ös milánóin, úgy ezen is részt vesz majd.

Most az is kiderült, mennyibe is fog mindez fájni. Az MTI azt írja, a Magyar Közlönyből kiderült, hogy

a kormány 700 millió forintot biztosít a jövő évi költségvetésben a 2020-as dubaji világkiállításon való magyar részvétel előkészítésére.

A pénteken megjelent kormányhatározat értelmében tárcaközi munkacsoportot is létrehoznak, a „részletes szakmai koncepciót és a pénzügyi tervet” pedig a kormány által gründolt Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. dolgozza ki. A kormányhatározat azt is tartalmazza, hogy a magyar pavilont közepes méretű telken kell felépíteni.

A nem túl jól sikerült, Szőcs Géza irányította milánói részvételünkről itt, az idei kazahsztáni expóról pedig itt írtunk:

Csak úgy szórta a magyar kormány a pénzt a kazahsztáni világkiállításra

Először 189 millióról volt szó, aztán hirtelen milliárdos költés lett belőle. Luxushotel és egy ismerős fideszes figura is feltűnik a háttérben. 2017 nyara jelentős időszak Kazahsztán életében. A Nurszultan Nazarbajev irányította féldiktatúra (vagy tán egészen az) rendezi ugyanis az idei világkiállítást, így az elnök által körülbelül 30 milliárd dollárért megújított, 1997-ben Almati helyett fővárossá kinevezett Asztana bemutatkozhat a nagyközönség előtt.

Figyelmébe ajánljuk