Majd valamikor épül egy biciklistadion Óbudán, most még csak azt tudni, hogy csaknem 1 milliárdba fáj nekünk a tervezése

  • narancs.hu
  • 2018. január 3.

Gazdaság

Nem kérdés, hogy megéri-e.

A Hír Tv vette észre az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy a kiemelt kormányzati beruházások központja az új budapesti kerékpárstadion megtervezésére a Gall és Társai Építészirodával kötött szerződést december 12-én, és a tervezés csaknem 1 milliárd forintba kerül.

„Anthony Gall és csapata tavaly augusztusban nyerte meg a tervpályázatot. Az is eldőlt, hogy bár az olimpia gondolata meghiúsult, az új budapesti kerékpárosközpont felépül. A biciklistadion Óbudán, a gázgyár és az Északi összekötő vasúti híd közötti területen kap méltó helyet” – számolt be a csatorna.

Az óbudai velodrom tervéről először 2017 tavaszán lehetett olvasni, és már akkor eldőlt, hogy az Óbudai Gázgyár helyén épül majd meg a létesítmény. De ahogy a 168 Óra Online is emlékeztet, a terület messze van attól, hogy velodromot építsenek ide, előbb ugyanis rekultiválni kell, mivel a gázgyár működése során sok veszélyes anyag halmozódott fel itt (ahogy arról mi is beszámoltunk a Kis-Magyarország rovatunkban). „Vannak olyan becslések, hogy a mentesítés 25 milliárd forintba is kerülhet. A főváros egy 2015-ös határozatában két évet adott a munkára, amit azonban még el sem kezdtek. A 24.hu korábbi összeállítása szerint viszont ha nekilátnak, akkor is legalább 7 év kell, mire a területet hasznosítani lehet” – írja a portál.

Figyelmébe ajánljuk