Őrültség, jópofa ötlet vagy fárasztó tudóshumor a Nessi utáni DNS-vadászat?

  • Hraskó Gábor
  • 2018. június 6.

Hamis dilemma

A tudomány végre megoldja a világ egyik legnagyobb talányát, avagy már a tudósok is teljesen megőrültek?

Végre huszonegyedik századi technológiát vet be a tudomány a Loch Ness-i szörny felkutatására! Amikor ezt a hírt olvastam, vegyes érzelmek törtek rám. A „mi ez az őrültség már megint” és a „de jópofa ötlet” közt száguldoztak a gondolataim.

A napokban éppen a kétezer-kilencszázötvenhetedik gyatra minőségű videóval bizonyította be egy nyolcéves lány, hogy létezik a szörny. Anyukája így kommentálta az eseményt mellette: „Fura volt. Nagyon fura. Nem tudom mással megmagyarázni, csak azzal, hogy a Loch Ness-i szörnyet láttuk.” (A cikk írása közben kaptam a hírt, hogy egy 53 éves ír férfi nem hitt a szemének, hogy mit lát, és mobiltelefonjával elkészítette a kétezer-kilencszázötvennyolcadik kristálytisztának éppen nem mondható bizonyító videót.)

Szóval ilyenek történnek, amikor végre a tudomány előlép elefántcsonttornyából és megpróbál pontot tenni az ügy végére. Ez most nem magyar bulvár, hanem a Reuters tudományos híradása: A tudósok DNS-vadászatot indítanak a Loch Nessi-szörny után a következő hónapban. A hírek szerint egy nemzetközi tudóscsapat a skót tó jéghideg vizéből vett minták DNS-szennyeződéseinek hipermodern elemzésével mutathatná ki, hogy az ősszörny tényleg létezik vagy létezett-e.

Ez volt a pont, amikor a gutaütés és a lelkesedés közt vívódtam. De hát járjunk utána, miről is van szó!

Ilyen hírek olvasásakor különféle értelmezési lehetőségek merülnek fel.

  • A legvalószínűbb, hogy a tudós itt egy önjelölt laikus, aki a szörny létezését „kutatja” évtizedek óta, de egyébként gőze sincs arról, mi az, hogy tudományos kutatás;
  • esetleg valami egész másról szóló kutatás, csak mivel benne van a Loch Ness tó, ezért a cikk címadója becsempészte a szörnyet;
  • vagy a kutatást végző intézmény, egyetem sajtóügyekért felelős ügyintézője gondolta úgy, hogy egy kis színessel jobban tudja pozicionálni a száraz tudományos cikket a médiában;
  • talán egyik kutató jópofáskodott interjúadás közben, nem is gondolva arra, hogy ezt komolyan fogják venni, és ettől a pillanattól kezdve a kutatása már megy a kukába, viszont évtizedekig nem mossa le magáról, hogy Nessie-hívő.

Én a legutóbbi verzióra tippeltem, és kerestem valami eredeti forrást, ahol a szerencsétlen kutató már kapálózna a félreértett híradás miatt. Ehelyett a kutatást vezető szakember lelkes Twitter-üzenetére bukkantam, ahol egy hasonló híradásra hívja fel a figyelmet: „A Loch Ness-i szörny DNS-ének nyomában – és igen, ezek tudósok”.

Ezek tényleg komolyan gondolják? Nos, igen is meg nem is!

Az egész a kutatásvezető Neil Gemmel professzor és a kriptozoológus Darren Naish ártatlan beszélgetésével kezdődött. Ha valaki nem tudná, a kriptozoológia azzal foglalkozik, hogy kihaltnak hitt vagy legendákból ismert állatfajok esetleg mégis rejtőznek valahol odakint és ez magyarázhatna sok magyarázatlan megfigyelést. A Wikipédia szerint a kriptozoológia áltudomány, de én – annak ellenére, hogy igazán szkeptikus vagyok – ennél megengedőbben értelmezem ezt a fogalmat. Na jó, a jeti, big foot, chupakabra, sellő, farkasember vagy éppen a Loch Nessi-szörny tényleg csak legenda, de ilyen legendák alapján fedezték fel jó száz évvel ezelőtt a rejtélyes okapit.

És azt se felejtsük, hogy réges-régen kihalt állatcsoportnak vélték a bojtosúszós halakat is, amíg 1938-ban találtak egy példányt belőle. Tehát ez a Naish kriptozoológus, de egyben paleontológus – azaz őslénytanász – is, és nem gondolja, hogy a Nessie ténylegesen létezik. Úgy véli – sok társával együtt – hogy a rengeteg megfigyelés legtöbbje tévedés, de kell, hogy legyen köztük egy pár találat. Ha az okapira gondolok, akkor persze jogosnak tűnik a felvetés, és ha van néhány egyébként kritikusan gondolkodó kutató, aki hajlandó rááldozni az idejét, hogy az ilyen legendáknak utána jár – hát lelkük rajta! Egyébként három éve még egy beszélgetésben is részt vettem a kriptozoológiáról a Klub Rádióban egy kedves régi zoológus ismerősömmel, aki a nemzetközi Kriptozoológiai Társaság tagja is.

A lényeg, hogy Gemmel megkérdezte, kerestek-e DNS-mintákat a tóban, mire Darren azt válaszolta, hogy tudtával nem. Ennyiben maradt volna a dolog, ha pár hónappal később egy újságíró, aki valahonnan hallott erről a beszélgetésről, vissza nem kérdez, hogy akkor most mi is van ezzel a lehetőséggel? Történt valami? Ez indított el egy gondolatsort Gemmelben.

Mielőtt azonban a projektről írnék, pár szót beszélni kellene arról, hogy mi is ez az ultramodern DNS-vizsgálati lehetőség. Angolul eDNS vizsgálatnak nevezik az angol „environment” – környezet – szóból. Magyarul környezeti DNS-módszer. Az élőlények környezetükben mindenféle szerves nyomokat hagynak el (szőrdarabok, sejtmaradványok, ürülék), amelyek a fajra specifikus DNS-darabokat is tartalmaznak. Ma már egész olcsó módszerek léteznek arra, hogy ezeknek a DNS-eknek a bázispársorrendjét meghatározzák. Ha ez megvan, akkor ezeket össze tudják vetni a mindenféle elektronikus adatbázisokban ma már százezres nagyságrendben megtalálható mintákkal, így meghatározható, hogy milyen fajból, fajcsoportból származhatott a DNS. Régebben inkább csak arra volt mód, hogy egy konkrét faj mintájára rákeressenek, azaz megállapítsák, hogy a környezeti mintában megtalálható-e a faj DNS-e vagy sem. Ma már vaktában is nekiállhatnak, és a mintákból egy az élőhelyre jellemző fajlistát kapnak eredményként. Nyilván nem teljes és precíz, de bizonyos esetekben sokkal egyszerűbb, mintha hosszadalmas és drága hagyományos fajmegfigyeléses kutatást kellene végezni.

Gemmel ötlete az volt, hogy kicsit megreklámozza a csapatát és az eDNS módszert.

Nosza, végezzünk egy környezeti DNS-felmérést a Loch Ness tóban! Egyrészt persze kaphatunk érdekes információt a tó élővilágáról, akár eddig ismeretlen baktériumfajokat is találhatunk. Másrészt beszélhetünk a legmodernebb genetikai kutatómódszerekről olyan embereknek, akiket általában nem érnek el a tudományos ismeretterjesztő cikkek. Egy kicsit meglebegtetve a szörny történetét, a kutatási programról szóló híreket nyilván majd felkapják a napilapok.

Ha szörny, hát legyen kövér, tehát a kutatók egy komplett weboldalt is szerkesztettek a program köré, amely tényleg látványos és olvasmányos: Super Natural History – Loch Ness edition. Ez egy lefordíthatatlan szójáték, mivel a „super natural” természetfölöttit jelent, a „natural history” meg természettudományt, az egész egyben meg szuper természettudományt.

Az oldalon persze olvashatunk a szörny legendájáról, de a lényeg elvileg az eDNS módszer ismertetése.

Nos, tehát akár a „de jópofa ötlet” érvényes is lehetne. És valójában tényleg tetszik az ötlet. Biztos vagyok benne, hogy a Nessie-hívőkben nem a modern genetikai vizsgálati módszerek fantasztikus lehetőségei ragadnak meg, hanem az, hogy ugye már a tudósok is elismerik, hogy létezik – vagy legalábbis létezhet – a szörny, hiszen kutatják. De talán néhányan az ilyen cikkek, weboldalak hatására döbbennek például rá arra, hogy a DNS az nem valami szitokszó. A génmódosított növények nem abban különböznek a „természetes” növényektől, hogy az előbbiekben valami gyanús DNS-vegyület van, míg a másikban nincs. Esetleg egy kisebbség még a tudományos kutatások szépségére, izgalmasságára is rácsodálkozik.

Akkor meg tán meg is érte.

Nessie-rekonstrukció a Nessie Múzeumban

Nessie-rekonstrukció a Nessie Múzeumban

Fotó: Wikipedia CC StaraBlazkova

Figyelmébe ajánljuk