Sokan elhiszik, hogy a NASA titkolja a mennyország létét, pedig a valóság izgalmasabb

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. jan. 24., 16:20
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sztereoképünk is lehetne a Anti-Földről.

A NASA tudja, hol a mennyország, ráadásul itt van tőlünk nem messze. Évtizedek óta tudnak róla, de titokban tartják, mert a felismerés átformálná a világot.

Juszt se linkelem be azt a néhány jellegzetes portált, amelyik hozza ezt a hírt száz és száz hasonlóan őrült összeesküvés-elmélettel együtt. De egyrészt tudom, hogy sok embertársam osztja ezeket a híreket, másrészt bosszankodom. Bosszankodom, mert létező és fontos igényeket elégítenek ki az ilyen történetek. Az emberek azért osztják ezeket a sztorikat, mert érdekesek, valami különlegesről szólnak, amit jólesik olvasni. Ráadásul olyan közösségbe tartozhatnak ezáltal, amelyik ismeri a titkot, amely rejtve van a többség elől.

No, akkor én is ajánlok ilyen lehetőséget, ráadásul mindez még a valóságra is épül. Érdekes sztori, mert a valódi világ sokkal érdekesebb, mint amit ezek a fotelfantáziálgatók ki tudnak találni: olyan történetek, amelyek szintén ismeretlenek a többség előtt, bár nem titkoltak.

Persze a tudományos megismerésről beszélek.

Szóval azt állítják ezekben a világmegváltó cikkekben, hogy a mennyország itt kering velünk együtt a Nap körül, pont a Föld pályáján, csak annak átellenes pontján, és mivel a Nap mindig pont közöttünk van, ezért sosem láthatjuk. Rejtve van előlünk. A NASA már felfedezte, de ugye tudjuk, titkolja. Mert ők ilyenek.

Valójában már a Szókratész előtt élt görög filozófus, Philolaus is feltételezte, hogy létezik a Földnek egy ikerpárja, az Anti-Föld, de neki ugyanúgy nem volt erre bizonyítéka, mint ahogy most a NASA-nak sincs. A különbség az, hogy a NASA szakemberei most biztosan tudják, hogy nincs Anti-Föld. Egyébként hadd nevezzem ezt a nem létező ikerbolygónkat Túlvilágnak, hiszen a Nap túloldalán van, no meg aztán a hírek szerint az lenne a mennyország.

Honnan tudhatják a NASA tudósai (meg akármelyik hozzáértő tudós), hogy nem lehet odaát egy hasonló bolygó? Ez az az érdekes sztori, amely érdeklődés hiányában rejtve van a többség elől. Valójában nem is egy történet szól erről, hanem sok. Mindegyikről egy teljes cikket lehetne írni. Itt most csak a beharangozók következnek. Vigyázat, spolierveszély!

Első mese a perturbációkról

Ez a történet arról szól, hogy amikor Newton fantasztikus gravitációs egyenleteit felhasználva a csillagászok elkezdték leírni a bolygók pályáját, akkor találtak néhány érdekességet. Pár dolog nem passzolt. Például nem úgy mozgott az Uránusz, ahogy a gravitációs egyenletek szerint kellett volna. Ahelyett, hogy elvetették volna a Newton-egyenleteket, néhány matematikus csillagász feltételezte, hogy talán egy még ismeretlen bolygó befolyásolja (szaknyelven „perturbálja”) az Uránusz mozgását, magyarázva a pálya rendellenességeit. Urbain Le Verrier ki is számolta, hogy hol kellene lennie a bolygónak, amelyik pont így zavarná meg az Uránusz keringését. És lőn: 1846. szeptember 23-án a berlini csillagdában dolgozó Johann Gottfried Galle felfedezte a Neptunuszt, alig egy fokkal odébb, mint amit Verrier előre jelzett.

És hogy ez miként jön a mi feltételezett Túlvilág ikerbolygónkhoz? Úgy, hogy a Földdel azonos pályán keringő, de egy adott pillanatban épp átellenesen elhelyezkedő bolygó nem maradna huzamosabb ideig pont ebben a relatív pozícióban. Egyrészt a többi közeli bolygó pályájának parányi eltéréseiből következtethetnénk a Túlvilág létére, csakúgy, ahogy már 170 évvel ezelőtt is meg tudták tenni ezt a csillagászok. Másrészt a többi bolygó hatna a Túlvilágra, csakúgy, mint a Földre. Emiatt a Föld és a Túlvilág relatív helyzete megváltozna, és nemcsak hogy elkezdenénk látni a Nap mellett, hanem hosszabb időtávlatban akár kozmikus karambol is lehetne a vége. Igazi túlvilági szcenárió.

Második mese a megkergült űrszondáról

1972–73-ban indították útjára a két Pioneer űrszondát, amelyek arról is ismertek, hogy hordoznak egy-egy aranyozott alumíniumlemezt, rajtuk egyebek mellett egy meztelen emberpár képével. Két szonda már elhagyta a Naprendszer határát, de az első 25 évben pontosan tudták követni az útvonalukat. Ekkor fedezték fel, hogy az űreszközök egy parányit jobban lassulnak, mint ahogy azt a Newton-törvények alapján számolták. Hiába kalkuláltak minden bolygó módosító hatásával, a lassulás egy akkora része, amely ugyanannyi, mintha egy hatvan kilométer per óra sebességgel haladó autó 650 év alatt leállna, magyarázatlanul maradt. Ez lett a híres Pioneer anomália. Végül 2012-ben közölte a NASA egy új számolás eredményét. Eszerint az űrszondák egyenetlen hőkisugárzása okozza a parányi lassulást.

A tanulság? Hát az, hogy amikor ilyen elképesztő parányi pályaeltéréseket meg tudunk figyelni 20 Nap–Föld távolságban haladó űrszonda esetén, akkor hogy a fenébe ne észlelnénk akár közvetett gravitációs hatása révén egy Földnyi bolygót épp csak a Nappal átellenben?

A harmadik mese, ami tán nem is igaz

Ezt a történetet én találtam ki, és nem számoltam utána. Nosza, tegye meg valaki, aki ért az égi mechanikához! Legyen tehát ez nem tudomány, de tudományos-fantasztikus történet. Mert teljesen tudományos elveken alapul, csak éppen nem biztos, hogy pont úgy, ahogy leírom.

409 évvel ezelőtt (!) megjelent könyvében Johannes Kepler leírta, hogy a bolygók olyan ellipszis alakú pályákon keringenek, amelyek egyik gyújtópontjában helyezkedik el a Nap. Felfedezte, hogy a pálya különböző részén haladva a bolygók haladási sebessége nem egyforma. A Naphoz közelebbi pályarészen gyorsabban, a távolabbi részeken lassabban haladnak. Ezért, ha egy adott pillanatban a Naptól épp legtávolabbi ponton levő Földdel pont szemben, a Naphoz a legközelebbi ponton helyezkedne el a Túlvilág (Anti-Föld), akkor a következő napokban-hetekben a Föld kevesebbet mozdulna el a pályán, a Túlvilág viszont sokat.

Ez a különbség annál jelentősebb, minél inkább ellipszis alakú a bolygó pályája. A Föld pályája nagyon közel van a körhöz, csak egy „kicsit” ellipszis, így a hatás nem nagy. Nem számoltam ki, de lehet, hogy még ebben az esetben is elég nagy lenne ez a különbség ahhoz, hogy időről időre a Túlvilág bolygó kibukkanjon a napkorong mögül egyik, majd másik irányban. Mondjuk nem lenne könnyű megfigyelni olyan közel a Naphoz, de egy jó időpillanatban jövő napfogyatkozás akár be is segíthetne.

false

 

A gravitáció törvényeiről és az ebből fakadó fantasztikusan érdekes jelenségekről még hosszan lehetne írni. Például a Szaturnusz bolygó Janus és Epimetheus nevű holdjainak táncáról, a Jupiter-holdak keringésének szinkronizálódásáról, a szintén Jupiter-hold Ió árapály okozta vulkáni tevékenységéről, a Merkúr egén oda-vissza haladó Napról, és hogy miért mutatja felénk mindig ugyanazt a felét a Holdunk.

Persze ma már nem kellene a gravitáció közvetett hatása alapján kutatnunk a Túlvilágot. Közvetlenül is láthatnánk (ha a NASA nem titkolná), mivel például a 2006-ban felküldött két Solar Terrestrial Relations Observatory (STEREO) űrszonda pont a Napot vizsgálja eddig nem látott szögben, sztereóban. Egymással „szemben” a Nap két oldalán haladtak el, és mára már jóval túl járnak rajta.

Akár sztereoképet is készíthetnének a Túlvilágról.

Akinek nem sikerült teljesen elvennem a kedvét a témától, az megnézheti az 1969-ben készített Utazás a Nap túlsó oldalára című sci-fi filmet, ami pont a Föld ikerbolygójára történő utazásról szól. De erről nem is spoilerezek többet. Jó szórakozást!

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. jan. 24., 16:20
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Hamis dilemma
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    igazi
    2018. január 27., szombat 22:23
    Dehát van rá bizonyíték!
    Jelenleg is onnan, akarom mondani innen internetezek!

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Hraskó Gábor

Tudósnak születtem aztán emberek közé keveredtem.

Hraskó Gábor
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk