Gyurcsány békülne, de ez mindenkit hidegen hagy

  • narancs.hu
  • 2017. március 5.

Hírnarancs

Párttá alakul a Momentum Mozgalom, Gyurcsány ajánlatot tett az MSZP-nek, az Independent pedig címlapon közöl cikket a magyar katonák kegyetlenségeiről. Hétvégi hírek.

Új kezdet

Már egy ideje mondogatták, de szombaton hivatalosan is bejelentette a Momentum Mozgalom, hogy szervezetük párttá alakul, és indulnak a 2018-as választásokon. A hétvégi kongresszuson további egy évre választották meg Fekete-Győr Andrást, aki a 24.hu-nak úgy fogalmazott, történelmi felelősségüknek tartják, hogy Magyarország velük fejezze be a rendszerváltást. A párttá alakulás hírére az LMP és a Liberálisok mellett Gyurcsány is reagált. A DK vezetője örül a Momentumnak, azonban kihívásként tekint rájuk. A fiatal szervezet viszont határozottan kijelentette, hogy ők nem örülnek Gyurcsánynak. Véleménycikkünket lásd itt!

Külön, mégis együtt

false

 

Fotó: MTI

Szombaton tisztújított a DK, és ennek örömére a már korábban elnökké választott Gyurcsány Ferenc programbeszédet tartott. Gyurcsány visszavett a karcosságból évértékelőjéhez képest, most nem esett neki sem Orbánnak, sem az MSZP-nek, sőt együttműködési ajánlatot fogalmazott meg. A DK elnöke a szocialistákkal külön listát, de közös jelölteket szeretne a 2018-as választásokon.

„Nincs harag, nincs sértődés, nincs féltékenység, felelősség van” – mondta. A volt miniszterelnök ugyan nem szólt be név szerint Botkának, de az ajánlattétel előtt finoman célzott rá, hogy a szegedi polgármester azért „verheti a mellét”, mert 2002 és 2010 között Gyurcsányék számos fejlesztést vittek véghez, és úgy véli, hogy a korábbi közös munka eredményeit nem kellene kidobni az ablakon. Részletek itt.

Botka nagyban tesz Gyurcsányra

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét nem hatotta meg Gyurcsány békülési kísérlete, ugyanis nem sokkal az együttműködési ajánlat elhangzása után Botka azt mondta az Indexnek, hogy egyáltalán nem kíván foglalkozni a DK-val, amelyet „liberális kispártnak” nevezett, majd hozzátette, a következő hetekben az új baloldali program népszerűsítésén fog dolgozni.

Barátok közt

A Szijjártó Péter külügyminiszter egyik közeli ismerőse, Kuna Tibor tulajdonában lévő Young & Partners Kft. nyerte el az idei vizes világbajnokság rendezvényszervezési jogát – jelent meg a Tenders Electronic Daily (TED) oldalán. A megbízás áfa nélkül kétmilliárd forintba kerül.

Verik a menekülteket a magyar határon

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Több külföldi újság is riportot közölt a magyar határon uralkodó állapotokról. Az Independent például címlapon hozza néhány bántalmazott menekült történetét – szúrta ki a hvg.hu. A brit lap szerint a magyar katonák verés közben fotókat is készítettek magukról, illetve az áldozatokról. Az egyébként nem újdonság, hogy bántalmazzák a magyar határra érkező menekülteket, viszont a svéd Aftonbladet oldalán megszólaló Andrea Contenta, az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet koordinátora arról beszél, hogy a belgrádi kórházakban megugrott azon menekültek száma, akiket összeverve, kutyaharapásokkal tarkítva küldenek vissza a magyar katonák – áll a 444.hu fordításában.

Figyelmébe ajánljuk