A sorozás elmarad, Orbán Moszkváig repül

  • narancs.hu
  • 2016. január 17.

Hírnarancs

Putyin szólt, Kövér beszólt, Orbán cáfolt, a villamos megy tovább. Gyűlnek az aláírások a 86-os busz megmentéséért. Hétvégi híreink.

Irány Moszkva

A Magyar Nemzet értesülése szerint Orbán február 17-én Moszkvába utazik, hogy a paksi bővítésről tárgyaljon Putyinnal. A lap szerint „valószínűsíthető, hogy a mostani látogatást nem a magyar kormányfő kezdeményezte”, mivel „a beruházás mellett elkötelezett budapesti nyilatkozatok ellenére – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV Szabad szemmel című műsorában péntek este arról beszélt, hogy fél éven belül Magyarország lehívhatja és le is fogja hívni az erőmű építésére folyósítandó 10 milliárd eurós orosz hitel első részletét – Moszkvában azt érzékelhetik, hogy Budapest húzza az időt a beruházás elkezdésével”.

A lap ugyan nem említ fejmosást, viszont azt írják, hogy „feltűnhetett a Kremlnek az is, hogy Putyin tavaly februári budapesti vizitje után Budapest milyen tudatosan rejtette el az euroatlanti világban sokak szemét szúró magyar–orosz viszonyt, s nyitott Washington felé, 150 katonát felajánlva az Iszlám Állam elleni, Egyesült Államok vezette szövetségbe. Közben azonban lehűltek a magyar–német kapcsolatok is, amelynek fényében nem lenne logikus, ha most Moszkvával is megromlana a viszony”. És a tanulság? Nos, ez az, amit valószínűleg nem kötnek majd az orrunkra. Ahogy a Magyar Nemzet is írja: „Nyitott kérdés tehát van bőven, amelyek mindegyikére a moszkvai vizit után sem kap választ a közvélemény.”

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Kövér és az unokák

A házelnök a hétvégén Szolnokon haknizott, pénteken a helyi tévének mondott csuda dolgokat, aztán meg az Új Néplapnak. Kövér az interjúban egyebek mellett a sorkötelesség újbóli bevezetése mellett tett hűségesküt, bár úgy tűnik, szokásától eltérően ezúttal nem rugaszkodott el teljesen a valóságtól. Ezt mondta: „Éppen tegnap reggel olvastam, hogy a baloldali cseh kormány védelmi minisztere nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy náluk visszaállítsák a sorkötelezettséget, melynek hazai eltörlését katasztrofális hibának tartom. Ennek orvoslása előbb-utóbb sokkal nagyobb energiákat fog felemészteni, mint amennyit a sorkötelezettség fenntartására kellett volna fordítanunk. Ha ma – a közgondolkodás jelentősebb változása nélkül – vissza akarnánk állítani a sorkatonaságot, akkor meglátásom szerint ez a sorköteles fiatal férfiak elvándorlását erősítené azokba az országokba, ahol ezt még nem tennék meg. Tehát vagy összeurópai döntés értelmében állítjuk vissza azt Európa nyugati csücskétől a keletiig, vagy sehogy – egy tagállam jelen pillanatban önállóan nem tudná ezt megvalósítani, legalábbis nem hatékonyan. Az viszont egyértelmű, hogy Európa – és benne Magyarország – azzal is erősebbé válna, ha ez megtörténne.”

false

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

Orbán, a sorozásgyilkos

Ám nemcsak összeurópai oka van annak, hogy Kövér (és Simicskó honvédelmi miniszter) álma a sorozásokról egyelőre nem aktuális. A katonásdi ügyében immár Orbán Viktor is megszólalt, és azt mondta a köztévében, hogy „nincs és nem is lesz napirenden a sorkatonai szolgálat ügye a kormányülésen”, „sem most, sem később nem kívánnak foglalkozni ezzel a kérdéssel, semmilyen módon nem tervezik megnyitni ezt a kérdést Magyarországon”.

Bár Orbánnál sosem lehet tudni... Simán lehetséges, hogy a téma már a jövő héten a kormány előtt lesz – például, ha a Fidesz-frakció levelet ír a kívánságműsorba. Ne feledjük, Kósa frakcióvezető nemrég még azt mondta az RTL híradójának, hogy a párt foglalkozik a sorkötelezettség visszaállításával.

false

 

Fotó: fortepan.hu

 

 

 

Elindult a fonódó

Majd' tízévnyi tervezgetés után szombaton megindult az ún. fonódó villamos, ahogy a BKK közleményében olvastuk: „2016. január 16-ától kevesebb átszállással vagy átszállás nélkül lehet utazni Budán, ugyanis elindulnak a budai fonódó villamoshálózat megépülésével átalakított, illetve újonnan bevezetett villamosjáratok. Egy-egy kapcsolódó buszjárat közlekedése is megváltozik. Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb budai kötöttpályás közlekedésfejlesztési beruházásának köszönhetően a villamosvonalak újra egységes hálózatot alkotnak.”

A tömegközlekedési kaland persze számos változással jár, „az új forgalmi rend szerint – amelyet részletesen a BKK korábbi közleményéből ismerhetnek meg – több villamosjárat útvonala hosszabb lesz: a 17-es, a 19-es és a 41-es Óbuda és Újbuda, illetve Dél-Buda között jár majd, a 61-es pedig Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér között. Régi-új villamosjárat indul Hűvösvölgyből 56-os jelzéssel Budafokig, illetve 56A jelzéssel a Móricz Zsigmond körtérig. Az új, átszállásmentes kötöttpályás utazási lehetőségek a korábbinál gyorsabb, kényelmesebb utazási lehetőséget teremtenek, így részben a buszhálózat is megújul: a 86-os buszt felváltja az Óbuda és a Batthyány tér M+H között közlekedő 109-es busz, az Óbudáig meghosszabbított útvonalú 111-es busz, a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos, valamint a Budafoki úti szakaszon az egész nap és hétvégén is közlekedő 133-as busz. A 160-as, a 260-as és a 260A buszjárat külső végállomásától az Óbudai rendelőintézetig jár, belső szakaszán villamossal lehet utazni majd. A 7-es busz közlekedése nem változik, főként az üzemidőt vagy a követési időt érintő módosítások lesznek a 33-as, a 107-es és a 133-as járat menetrendjében.”

Ide tartozik az is, hogy a pénteken elbúcsúztatott 86-os autóbusz „számjelzésének” megmaradásáért aláírásgyűjtés kezdődött.

false

 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 

 

 

 

Bátorságpróba

Nyomozást indított a Klik egy makói gyógypedagógus kiléte miatt, mert csatlakozott a miskolci iskolák kezdeményezéséhez, akik azonnali mélyreható változást követelnek az iskolarendszerben.

„Azt követően sem félek, hogy nyomoznak utánam! Miért ne vállalhatnám a véleményemet? Miért ne írhatnám alá a nyilatkozatot?” – mondta a delmagyar.hu-nak Horváthné Oláh Mária, aki immár névvel és arccal vállalja a nyilvánosság előtt a véleményét, és erre biztat másokat is.

Figyelmébe ajánljuk