Kövér László helyett fizethetünk, Falus Ferenc meg nem is olyan

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 16.

Hírnarancs

Büntetést, díjat osztottak, vádat emeltek, beharangoztak. Rettegj, ha mersz! Hírek keddről.

Miközben Orbán Viktor kórházat avatott Baján, a molinózós képviselők elégtételt kaptak Strasbourgban. Az emberi jogi bíróság ugyanis elkaszálta a NER nevében közlekedési rendőrt játszó házelnököt, Kövér Lászlót, vagyis dehogy őt, a magyar államot – írja a nol.hu. Ha még emlékeznek rá, tavaly a parlamentben egyes ellenzéki képviselők a vizuális véleménynyilvánítás eszközével éltek: áprilisban két PM-es politikus, Karácsony Gergely és Szilágyi Péter „Loptok, csaltok, hazudtok!” feliratú táblát mutatott fel a parlamenti ülésteremben, májusban Dorosz Dávid és Szabó Rebeka (LMP) azt írták egy táblára, hogy „Itt Nemzeti Dohánymaffia működik”, nem sokkal később pedig Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia (szintén LMP) a földtörvény ellen tiltakozott molinóval.

Mindez Kövér Lászlót oly mértékben felbosszantotta, hogy Karácsonyt ötvenezer, Szilágyit 185 ezer, Doroszt és Szabót hetven-hetvenezer, Szél Bernadettet 155, Osztolykánt és Lengyelt 131-131 ezer forintra bírságolta meg. A képviselők jobb híján Strasbourghoz fordultak, és jól tették, ugyanis az emberi jogi bíróság mai ítéletében kimondta: „Megsértette a magyar állam az emberi jogok európai egyezményében is deklarált véleménynyilvánítási szabadságot azzal, hogy parlamenti képviselőket politikai álláspontjuk ismertetése miatt pénzbüntetéssel sújtottak.” Az ítélet nyomán az állam köteles a képviselőknek a bírság összegét visszafizetni, és jár még nekik háromezer euró nem vagyoni kártérítés is. Tudjuk, hogy nem szép dolog a káröröm, de az érintett képviselők helyében már holnap molinóval vonulnánk be a parlamentbe, és ezt írnánk rá: „Laci! Nem fizetnéd ki saját zsebből?”

false

 

Fotó: MTI

Itt még nem tartunk. Kövér egyelőre csak egy levelet írt. És persze nem bocsánatkérőt. Alkalmit, ünnepi alkalmit. Abból az alkalomból, hogy Balog Zoltán először osztotta ki a Szalay Annamária-díjat, amit a vele járó nettó egymillió forinttal Balázs Bianka, az M2 gyerekcsatornájának szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi Cimbora folyóirat és a miskolci református Európa Rádió munkatársai kaptak. Ezúton gratulálunk, egyúttal idéznénk a házelnök levelét, aki ezt írta: „Szalay Annamária és nemzedéktársai – a fideszesek – annak idején egymásra találtak, megszerveződtek és hűségesek maradtak önmagukhoz, a szabad gondolkodáshoz, a keresztény értékekhez és a nemzeti azonossághoz” – úgy látszik, Kövérnek mindenről „az” jut az eszébe. A teljességhez tartozik, hogy Szalai Balázs, Szalay Annamária testvére az alapítvány létrehozásakor az MTI-nek elmondta: a díj elnevezésében azért írják ipszilonnal az elhunyt médiapolitikus nevét, mert az NMHH volt elnöke halála előtt visszatért a család nevének eredeti, történelmi írásához.

Dobrev Klára interjút adott a hvg.hu-nak, és elmondja, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc már nem akar miniszterelnök lenni. Mondanunk sem kell, hogy leginkább ezt a mondatot kapta fel a sajtó, pedig van itt még valami. Gyurcsány felesége azt is mondja, hogy „nagyon régóta ismerem, és tisztelem is Falus Ferencet, így a legfontosabb tanácsom az lenne, hogy nyugodtan adja magát”, majd hozzáteszi, hogy a főpolgármester-jelölt „egy higgadt, intelligens ember”. Nincs itt némi ellentmondás?

A 444.hu számol be arról, hogy tegnap hivatalosan is vádat emeltek a 93 éves Oskar Gröning ellen Hannoverben. Az egykori auschwitzi őrt, aki az áldozatok értékeit gyűjtötte be, 300 ezer gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják. Kíváncsian várjuk, mikor érkeznek az első felháborodott közlemények arról, hogy miért kell meghurcolni egy szegény öregembert?

A mai műbalhét viszont köszönjük meg a Borsnak. Azt írják, hogy hamarosan megjelenik Kelemen Anna könyve. A playmate/celeb/pornósztár/prosti kuncsaftjai között állítólag mindenféle hírességek akadtak, köztük ismert politikus is. „A nép szolgálatában – Így szexel a magyar elit című könyvajánlójából az is kiderült, hogy olimpiai bajnok, politikus, műsorvezető és bundázó focista is retteghet, hogy nyomdába kerül a története” – írják, mi pedig megpróbáljuk elképzelni, hogy mennyire rettegnek.

Figyelmébe ajánljuk