Megértük ezt is: az Orbán-kormány megmondja, hogy a magyar írók miről írjanak

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 14.

Hírnarancs

Kocsis Máté a szívéhez kapott: a nap hőse az az afgán fiú, aki életet mentett Józsefvárosban. A kormány rühelli a menekülteket, de 2,5 milliárdot kérünk az uniótól. Elhunyt Poszler György. Pénteki hírek.

16 éves afgán fiú mentette meg egy férfi életét Budapesten. Az egyszerre megrendítő és felemelő esetről Kalmár Szilárd, a II. János Pál pápa téri menekülteket és szegényeket segítő csapat vezetője számolt be, így: „Ma egy olyan nap volt nálunk, amikor jöhettek rászorulók is. Csütörtökönként korábban adománygyűjtő helyünkön ők kaptak támogatást ezen a napon, és ezen nem akartunk változtatni. Aztán ma megtörtént, aminek nem kellett volna. Egy ember a lépcsőn felfelé menet beütötte a vastag üveget a bejárati ajtón, ami éppen az ütőerét vágta el. Afgán önkéntesünk, Aziz volt a leggyorsabb. Saját nadrágszíját levéve szorítókötéssel megakadályozta az elvérzést. Később kiderült, hogy ott, ahonnan jött, ezt a gyakorlatban sokszor kellett alkalmaznia. Nem csinált ebből ügyet, egyszerűen tette, amit adott helyzetben tennie kellett. Voltak ott szerencsére orvos önkéntesek is, azonban ők csak közreműködtek abban, hogy egy fiatal afgán fiú életet mentett hihetetlen profizmussal. Nekünk ő volt a nap hőse, főleg azért is, mert a mentők 1 óra 10 perc alatt tudtak kiérni egy ennyire súlyos esethez. Ha nincs Aziz, az afgán fiú, akkor ma eggyel kevesebben lennénk ebben az országban…” A fiút ma az Index el is érte, a portálnak azt mondta, hogy hazájában sok hasonló esetnek volt szemtanúja, és segített is a vészhelyzet elhárításában, ezért rögtön kapcsolt, tudta, hogy mi a dolga. Egyébként nincs semmilyen egészségügyi végzettsége, elsősegély-tanfolyamot sem végzett. „Én is ember vagyok, ő is ember, bajban volt, tudtam, mit kell tennem. Nem gondolkodtam egy pillanatig sem” – fogalmazott.

2,5 milliárdot kérünk az EU-tól a migránsok fogadására – írja az Eurológus. A cikk megemlíti, hogy a kérelmet késlekedés nélkül fogják elbírálni. (Miközben a magyar kormány heves menekültellenes kampányt fogad…) Dimitrisz Avramopulosz európai uniós biztos a szerb határnál épülő kerítésről nem sok jót szólt. „Azért vagyunk itt, hogy falakat bontsunk, nem azért, hogy újakat építsünk” – válaszolt arra a kérdésre, mit gondol erről. A tagállamok felelőssége a határok ellenőrzése, de eközben tiszteletben kell tartani a migránsok emberi jogait és a visszaküldés elvének tilalmát (azaz egyetlen menekült sem utasítható ki egy olyan ország irányába, melyben élete vagy szabadsága veszélybe kerül). A bizottság nem támogatja a kerítések építését, és másfajta megoldásokat szorgalmaz.

Balog Zoltán nagy időket él mostanában, az énekóra után nemrég Tokajon járt, ahol megidézte az 50-es éveket. „Az íróknak és az írótársadalomnak az a feladata, hogy a művészet és a kultúra nyelvén mondják el nekünk, olvasóknak, hogy kik vagyunk mi és kik lehetnénk” – jelentette ki Balog Zoltán a 43. Tokaji Írótábor pénteki zárónapján. Az emberi erőforrások minisztere a tanácskozás résztvevői előtt elmondott záróbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az írók elsősorban az olvasóknak alkotnak, ezért nem szabad politikusként tekinteni rájuk. És itt van még egy gyöngyszem: Balog Zoltán szerint az íróknak sajátos nyelvezetük segítségével kell elmondaniuk, amit „nem tudok és tudok a körülöttem lévő és a tágabb világról, a magyar világról”, szavakba kell foglalniuk a megszerzett tudást és az emberi ösztönt, illetve fel kell ébreszteniük a kíváncsiságot is. Értjük, ugye? KELL és FELADAT: ezt üzente a magyar íróknak Balog Zoltán (Orbán Viktor magyar hangja).

Harminchatodik lett Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon a kétszázas listán, amelyet a Hottestheadofstate című honlapon tettek közzé, és a leírás alapján teljesen amatőr politikuskedvelők állították össze – írta a hvg.hu. Áder János a 158. lett.

*

Elhunyt Poszler György. A Széchenyi-díjas esztéta, irodalomtörténész 84 éves volt. Egy itt található videointerjúban idézhetjük fel alakját.

Figyelmébe ajánljuk