Nyílt háborút hirdetett Németh „rezsibiztos” Szilárd: a menekültek után a civilek következnek

  • narancs.hu
  • 2017. január 10.

Hírnarancs

És aztán kik jönnek?

A Fidesz újra neki akar esni a civil szervezeteknek

„A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége.” Ezt a rezsibiztos Németh Szilárd mondta keddi sajtótájékoztatóján. A „nemzetközi lehetőség” pedig Donald Trump elnökké választását jelenti. Németh ugyanis az MTI tudósítása szerint „példaként beszélt az illegális bevándorlással kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról, amelyet ezek a civil szervezetek ezerrel támadnak, ami szerinte megengedhetetlen”. A kormány törvényjavaslatot készül benyújtani arról, hogy a civil szervezetek tisztségviselőinek is vagyonnyilatkozatot kelljen tenniük. Németh elmondása szerint mindezt támogatni fogja a Fidesz-frakció – naná! –, ennek célja pedig nem más, mint hogy „tisztán lássunk”.

Embertelen bánásmód Körmenden – A fagyban is sátorban maradnak a menekültek

„Az alapvető jogok biztosához fordult a menedékkérők botrányos és embertelen körmendi elhelyezése miatt a Helsinki Bizottság. Azt szeretnék elérni, hogy az ombudsman sürgősen vizsgálja ki a sátortábori körülményeket, és intézkedjék a menedékkérők áthelyezéséről” – áll a Helsinki Bizottság közleményében. „Van üres férőhely a komfortos menekülttáborokban, és a civilek is befogadnák az összes körmendi menedékkérőt. A hivatal mégis ragaszkodik ahhoz, hogy embertelen, egészségükre veszélyes körülmények között legyenek.” Karácsonyi számunkban Teczár Szilárd részletesen megírta, miért visszás a kormány menekültpolitikája. Ugyanis hiába költ a kormány elképesztő összegeket határvédelemre és propagandára, úgy 30 ezer menekült idén is keresztülment az országon. Olvassák el a cikket itt.

Elő a síppal!

Füttykoncertet rendez Putyin február 2-i látogatása alkalmából az Együtt. A párt az Orbán–Putyin-szövetség ellen akar ekképp tüntetni – miután az október 23-i esemény olyan jól sikerült – az Alkotmány utca és a Kossuth tér sarkán. Felszólal: Szigetvári Viktor, Szelényi Zsuzsanna és Juhász Péter. „Mert a mi szövetségesünk és jövőnk Európa, nem pedig az elnyomó, putyini Oroszország.”

Együtt - Együtt updated the event photo in Füttykoncert -... | Facebook

Hitelesítettek egy új, olimpiaellenes népszavazást

NOlimpia címmel indított kampányt a 2024-re tervezett budapesti olimpia ellen a Momentum Mozgalom, mert úgy gondolják, 2024-ig fontosabb ügyekre kell költeni az adóforintokat. Népszavazási kezdeményezésük kérdése úgy hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?” A kérdést a Fővárosi Választási Iroda hitelesítette, ahhoz, hogy a kérdést feltegyék, 138 ezer aláírásra van szükség. A Momentum Mozgalom az ország új politikai generációjából tömörít olyan fiatalokat, akik tenni akarnak Magyarország rendszerszintű problémáinak megoldásáért. „Különböző hátterekkel rendelkezünk, vannak köztünk pályakezdők, egyetemisták és vállalkozók. Összeköt minket, hogy politikai árvák voltunk, akiket senki sem képviselt.”

Már a reggeliben is csak az olimpiát látjuk :/

Nemes Jeles László a nyáron újra forgat

1,5 milliárd forintos támogatást kapott Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjére a Filmalaptól. „A Sunset teljesen más típusú film lesz, de hasonlóan újszerű és formabontó. Nagy kihívások előtt állunk" – nyilatkozta a rendező, aki a Saul fia díjnyertes stábjával fog újra együtt dolgozni.

Mindeközben a Saul fiát a tavalyi év Oscar-díja és számos más elismerése mellé most még a legrangosabb brit BAFTA-díjra is jelölték.

Must see

A Berlinale hivatalos versenyprogramjában debütál Enyedi Ildikó (Terápia, Simon mágus, Az én XX. századom) új filmje, a Testről és lélekről. A film két olyan ember találkozását mutatja be, akik ugyanazt álmodják, pontosabban szarvasként találkoznak egy másik világban. A történet két főszereplője Borbély Alexandra, a Katona József Színház színésze és Morcsányi Géza, a Líra Kiadó Csoport igazgatója, fordító, dramaturg, akinek ez az első filmszerepe.

Ma kijött a film hivatalos előzetese:

Figyelmébe ajánljuk