Ömlik az állami pénz Orbán polgári körébe

  • narancs.hu
  • 2017. február 12.

Hírnarancs

Százmilliók láthatatlan tevékenységekre.

320 millió

Az állami tulajdonban lévő  Hungarocontrol Zrt. , 320 millióval támogatta az Orbán Viktor első és eredeti polgári köre mögött álló szervezetet, a Szövetség a Nemzetért Alapítványt (SZNA) 2016-ban – írja az index.

320 milliót kapott egy állami cégtől Orbán Viktor néhai polgári köre

A 444.hu szerette volna megtudni, hogy mégis mire a nagylelkű adomány, de a cég cinikusan kitért a válaszadás elől. Az SZNA történetében nem ez volt az első eset, hogy jelentős állami támogatást kap – bár a mostani összeg a korábbiakhoz igencsak magas – a 444.hu szerint tavaly év végén például 20 millió forintot kaptak Rogán minisztériumától, illetve ezen felül karácsonyra ugyaninnen még 80 milliót is.

„A régi világ ellenzéke”

Szél Bernadett, az LMP évértékelő beszédében pártját a régi világ ellenzékének nevezte, de szerinte a jövő kormánya is lehet – áll az index tudósításában.

Az LMP társelnöke kiemelte az olimpiával kapcsolatos aláírásgyűjtés fontosságát, amelyben pártja jól is teljesített: 23 ezer aláírást nyújtottak át vasárnap a Momentum Mozgalomnak  – értesült a 444.hu. Lassan megvan a szükséges 138 ezer.

false

 

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Juncker feladja

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke nem indul újra a vezetői posztért,

viszont megvan Németország új elnöke

Frank-Walter Steinmeier váltja Joachim Gauckot. A szociáldemokrata politikus korábban Merkel külügyminisztere, majd kihívója volt, de márciustól már Németország államfője.

Hobbiból katona

Megkezdte működését, a Zrínyi 2026 névre keresztelt honvédelmi- és haderőfejlesztési program keretében létrehozott Honvédelmi Sportszövetség (HS). Simicskó István honvédelmi miniszter régi álma teljesült, ugyanis már 2008-ban azt pedzegette, hogy rendkívül hasznos lenne az országnak, ha a „technikai sportok” képviselőit integrálni lehetne a Magyar Honvédségbe – derül ki a hvg cikkéből.

Simicskó azt reméli, hogy az olyan szabadidősportok gyakorlásán keresztül, mint a lövészet, vívás ésegyéb küzdősportok megtáltosodnak a sporttársak és kedvük támad beállni  önkéntes katonának.

A makói Jobbik nem lengethet nemzeti lobogót

Makón, a megtiltotta a fideszes városvezetés a Jobbiknak, hogy a párt, illetve ifjúsági tagozat zászlaját helyezze ki, az önkormányzat által bérelt irodájuk homlokzatára. A délmagyar.hu értesülése szerint a jegyző arra kötelezte a Jobbikot, hogy távolítsa el a két zászlót, mert csak az épületet adták bérbe a pártnak, a zászlótartót nem, s ennek értelmében ahhoz hozzá sem nyúlhatnak. A makói jobbikosok viszont nyúltak volna, nemzeti lobogóra akarták cserélni a két pártzászlót, de a városvezetés ezt hivatalosan is elutasította, továbbá kikötötte, hogy „a főtéri Csipkeházon lévő zászlótartót az önkormányzat magának tartja fenn arra a célra, hogy a nemzeti ünnepeken maga helyezhessen bele nemzeti színű zászlót” – jegyzi a portál.

Figyelmébe ajánljuk