Őrület! A rohadt újságírók megint eltorzították egy katolikus méltóság szavait a menekültekről

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 9.

Hírnarancs

Kiss-Rigó László fogadná a menekülteket, csak nem talál egyet sem. Nyilvános a menekültügyi Juncker-csomag, erős kritikát kapott a költségvetésünk, és még a Tesco is bezárhat. Hírösszefoglalónk.

Néhány nappal ezelőtt Erdő Péter bíboros panaszolta el az Indexnek, hogy a sajtó durván kiragadta kontextusából azt a mondatát, mely szerint az egyház embercsempésszé válna, ha menekülteket fogadna be. A kontextus az volt, hogy szeretnének ugyan segíteni a menekülteken, de a jogi helyzet bizonytalansága miatt szállást eddig nem tudtak felajánlani. Most szegény Kiss-Rigó Lászlóról, a szeged-csanádi megyéspüspökről derült ki, hogy a The Washington Post állításaival szemben egyáltalán nem mondott ellent Ferenc pápának, sőt teljesen pápakonform álláspontot foglalt el menekültügyben.

false

 

Fotó: MTI/Németh György

„A szeged-csanádi egyházmegye megfelelő intézményei készek mindenkit befogadni, aki menekültként regisztrálja magát, és a szükséges papírok megszerzése után Magyarországon szeretne letelepedni. Más kérdés, hogy a mostani migránsok áradatában még nem találkoztunk ilyen személlyel – magyarázta a félreértés okát Kiss-Rigó a Népszabadságnak. – Ez egyfajta betolakodás. Nem menekültek jönnek, hanem gazdasági bevándorlók, provokatőrök, és még ki tudja, milyen jövevények” – tette hozzá a nyomatékosítás kedvéért.

Jön a kvóta, megy a polgármester

Bemutatta a menekültek befogadásáról szóló javaslatát az Európai Bizottság. A korábbi 40 ezer mellett újabb 120 ezer szír, iraki és eritreai menekültet vehetnek át a tagállamok a frontországoktól, ebből 54 ezret Magyarországtól. Minden befogadott menekült mellé 6000 eurós támogatást is nyújtana az EU, de beárazták azt is, mennyiért lehet kimaradni a kvótarendszerből.

Kilépett a Fideszből Ács cigány polgármestere, mert megelégelte a párt menekültügyi kommunikációját. Lakatos Bélánál azután szakadt el a cérna, hogy hétfőn Orbán Viktor a romák befogadásával állította párhuzamba a menekültkrízist. „A miniszterelnök a menekültügyet és a romaügyet hasonlítja össze, és a romákat országon kívüliként, egyfajta kényszerű feladatként kezeli” – mondta az Indexnek Lakatos.

Hol a pénz?

Nem lesz elég az évi 80 milliárdos büdzsé a közmédia működtetésére, mivel a nagy sikerrel hírcsatornává alakított M1 és a frissen indult sportcsatorna, az M4 a kalkuláltnál is jobban nyeli a pénzt – értesült a Népszabadság. Az új vezérigazgató, Vaszily Miklós állítólag az MTVA kihasználatlan ingatlanvagyona fejében írná le a cég hiteleinek egy részét.

A vizsgált 15 uniós ország közül Magyarországon a legátláthatatlanabb a költségvetés, és az OECD-államok közül is csak Törökország teljesít rosszabbul – derül ki az International Budget Partnership jelentéséből. Romhányi Balázs, a vizsgálat magyar közreműködője elmondta, hogy a nyolc legfontosabb költségvetési dokumentumból hármat – költségvetési irányelvek, féléves jelentés, polgárok költségvetése – el sem készít a magyar kormány, és a többi színvonala sincs az egekben. A tanulmány a 2014-es költségvetésre vonatkozik, azóta tovább romolhatott a helyzet.

Elszakítás, kivonulás, kinevezés

Bár a Corvinus szenátusa leszavazta, Balog Zoltán miniszter jóváhagyta azt a javaslatot, melynek értelmében az egyetem három budai kara – kertészettudományi, élelmiszer-tudományi, tájépítészeti – a Szent István Egyetemhez kerül.

Egy szlovák lap szerint a Tesco egy hónapon belül dobra veri teljes közép-európai hálózatát, így a magyar piacról is kivonulhat. A legesélyesebb vevőnek a Walmart tűnik, de állítólag van francia és japán aspiráns is. A Tesco egyelőre nem kommentálta az értesüléseket.

Áder János ma honvédelmi miniszterré nevezte ki Simicskó Istvánt.

false

 

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ha kíváncsi, ki irányítja mostantól a hadsereget, merüljön el a volt sportügyi államtitkár tanulságos életútjában.

Figyelmébe ajánljuk