Szóljatok a Kövérnek – Bohócjelenetek Magyarországról

  • narancs.hu
  • 2014. december 22.

Hírnarancs

Jön! Jön! Jön! A képernyőn hamarosan Köööövééééér Laaaaci! Világszám! Reszkess, Lázár! Reszkess, Rolex! Mellesleg, reszkessetek amerikaiak!

Már csak néhány perc, és megszólal Kövér László! Tegnap óta mást sem hallunk, csak a Hír Tv-t, hogy lesz itt nemulass, hiszen sikerült az öreg bajszi képébe tolni a mikrofont. A téma természetesen az „urizálás”, no meg Lázár Figyelőnek adott híres, pofán rúgós nyilatkozata lesz. Csakhogy Lázár a Hír Tv-nek vasárnap, egy élményfürdő átadása után (!) már ezt mondta: „A vita az, hogy a Fidesznek ezt a vitát a nyilvánosság előtt kell lefolytatni vagy sem. Én úgy gondolom, hogy nem a nyilvánosság előtt kell lefolytatni.” Természetesen kis ízelítő is napvilágot látott a várva várt interjúból, Kövér például ilyet szólt: „Eleddig ha valaki ezt megkérdezte volna, vagy meg is kérdezte négyszemközt tőlem, a legteljesebb, őszinte meggyőződéssel tagadtam, hogy ilyen törésvonal, vagy pláne rivalizálás létezik. Most már közelebb jutottunk ahhoz, hogy létezzen. Ami egyszer kimondatott, az a valóság dimenziójába lépett.” Azért egy pillanatig sem gondoljuk, hogy Kövér ennél erősebb kijelentéseket is megfogalmazna. Már csak azért sem, mert „ami egyszer kimondatott, az a valóság dimenziójába lépett”.

Kimondatott például az is, hogy André Goodfriendet jól fel kell jelenteni. Hogy ennek vannak bizonyos akadályai? De tényleg vannak? Hát, először úgy tűnt, hogy legfeljebb az, hogy a Főnöknek nincs ideje ilyen csip-csup dolgokkal foglalkozni, mint feljelentések körmölése, Vida Ildikónak annál több, és különben is – a Főnököt mintha csak mások férfiassága izgatná, miközben a NAV-elnök eleve gyakorlatban van az efféle területen.

Nos, a dolgok előrehaladtával már ott tartunk, hogy most épp a Központi Nyomozó Ügyészség pattintotta tovább a cuccot a Külgazdasági és Külügyminisztérium nevű terem-labdarúgócsapatnak, hogy akkor legyenek szívesek szólni az amerikaiaknak, hogy függesszék fel Goodfriend mentelmi jogát. Márpedig ha Szijjártó ez ügyben bármiféle lépést tesz Washington felé, akkor azzal vélhetően megspórolja az ottani szilveszteri kabaré költségeit.

És ha már kabaré. Nézzük, mivel járul hozzá jókedvünkhöz a közmédia. „Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója hétfőn levelet írt a kormány »internetkon« néven elindítandó konzultáció felelősének, Deutsch Tamás európai parlamenti képviselőnek. Az MTI-hez eljuttatott levelében a vezérigazgató azt írta a fideszes EP-képviselőnek, az MTVA rendkívül fontosnak tartja a nemzeti konzultációt, és bízik abban, hogy az együttműködés eredményeként olyan rendszer kialakítása válik lehetővé a kormány számára, ami a legtöbb magyar ember véleményét tükrözi. A közszolgálati média, amely hazánk legnagyobb és legtöbb embert elérő televíziós, rádiós és online területet is lefedő médiavállalata, elkötelezett a digitális fejlődés mellett. Annak érdekében, hogy minél több magyar ember véleménye megjelenjen a konzultáció során, felajánljuk együttműködési szándékunkat az Ön által vezetett folyamat számára – áll Szabó László Zsolt levelében.” Nahát! Hogy ez eddig nem jutott az eszébe! Pedig évek óta mást sem hallunk, mint azt, hogy nemzeti konzultáció, nemzeti konzultáció, nemzeti konzultáció. De valóban Deutsch Tamás meg a tévé kell ahhoz, hogy bárki ki komolyan vegye ezt a bohóckodást?

Végezetül egy szokatlan vatikáni tudósítás: Ferenc pápa keményen beszólt a Vatikánban dolgozó papoknak. Az MTI tudósítása szerint: „Ferenc pápa a Vatikán minisztériumait képviselő kúria egyházi tagjaihoz szólva kijelentette: mint minden más intézmény, a kúria is számos »lelki betegségben« szenved (…) tagjai örökkévalónak, halhatatlannak és mellőzhetetlennek érzik magukat. (…) Ferenc kijelentette: a kúria tagjai spirituális Alzheimer-kórban szenvednek, vagyis lelki képességeik folyamatosan csökkennek (…) önálló tevékenységre képtelenek (…), teljes mértékben a jelenben élnek, szenvedélyeiktől, szeszélyeiktől, mániáiktól függnek.”

Na, ilyeneket nem fog mondani ma este Kövér László.

Figyelmébe ajánljuk