Nagyjából egy évtized kenyércéduláit gyűjtötte össze Szijj Ferenc a legutóbbi könyvhétre megjelent kötetében. Versekről van szó természetesen, de ezek a versek együtt valamiféle naplóformát idéznek meg, ahol cím helyett mindegyik szöveg annak a napnak a nevével szerepel, amelyiken íródott (kivéve a kötetzáró Utolsó napokat). Csakhogy szabálytalan feljegyzések ezek, hisz a napok (és így a versek) sorrendje véletlenszerű, mint az is, hogy ugyanazzal a "címmel" hány írás kapott helyet a kötetben (Péntekből például tizenkettő, míg Keddből csak öt). Ráadásul az itt közölt versek szinte kivétel nélkül meghaladják egy kenyércédula méretét.

"Két dudás egy csárdában: / az maga a pokol" - írja új kötete egyik első (egyébként Utóhang című) versében Marno János, és ami itt először legfeljebb tréfás bonmot-nak látszik, arról, ahogy haladunk a könyvben, hamarosan kiderül, hogy tulajdonképpen a Nárcisz készül létproblémáinak alapja és bizonyos szempontból végső tanulsága is, de ennyire még ne rohanjunk előre.

A kötet beharangozója a lehető legtöbbet ígéri: ez az első átfogó antológia a női testről. Nosza, itt volt ennek az ideje, mert a jó öreg szexuális forradalom ide vagy oda, még jócskán vannak lemaradások, tabuk és görcsök a témában, lenne mit kibeszélni, megnevezni.

Tandori rajzait, rajzos-szöveges munkáit sokféleképpen illetik: firka, gyermeteg, béna stb. Meglepően kevesen tekintik őt képzőművésznek is, holott a szellemi-koncepcionális rokonság könnyedén kimutatható (mindenekelőtt Cy Twombly munkásságára kell gondolnunk).

Győrffy Ákos harmadik verseskötetének címlapjáról hiányzik a műfaji meghatározás: válogatott és új versek. Pedig a könyvhétre megjelent verseskötetben a régi versek száma jócskán meghaladja az újakét (47 a 21 ellenében). Ráadásul e versek egy remekbe szabottnak szánt, ám együgyűen direkt és modoros kötetszerkezetbe rendeződnek.

Farkas Péterről mindössze annyi tudható (legalábbis: annyit tudok róla), hogy Németh Gábor és Garaczi László évfolyamtársa volt a Tanárképző Főiskolán a nyolcvanas években. Mi több: az említett urakkal jó barátságot ápolt, sőt ápol mind a mai napig.

Séllei Nóra könyve személyes vallomás. De egyáltalán nem kell tőle elérzékenyülni, pontos, polemikus és élces könyv. Az itt és most jegyében született, s ezért nem kívánja senkinek sem előírni, hogy a jövőben szeresse a feministákat. A szerző feminista, nem kétséges, a feminista irodalomtudomány egyik hazai képviselője, egy kelet-magyarországi egyetem docense, s ennélfogva jól tudja, mert a bőrén tapasztalta, hogy épp elég problémája akad annak, aki ezt kijelenti magáról, legyen az illető akár férfi, akár nő.

A Wass Alberthez való, szélsőségesen ellentmondásos viszony alapját a magyar irodalmi életben és a magyar közéletben ugyanaz a tény határozza meg: munkásságát sem az egyik, sem a másik szereplői nem értik.

A 2006-ban első kötetéért (A tiszta ész, JAK-L'Harmattan, 2005) Gérecz Attila-díjjal jutalmazott Lanczkor Gábor második kötete - mely rendhagyó módon könyv formában nem jelent meg, csupán a szerző internetes honlapján olvasható - különös jószág, ahogyan maga a szerző is különös alakja a 80-as években született, sokféleségében is egyre inkább paradigmaváltónak tűnő költőnemzedéknek.

Tudom, hogy egy kritikus - ha komolyan akarja venni magát - nyomorult élete során alig néhányszor engedheti meg magának a "leg"-ek luxusát, de most ezt nem akarom elspórolni: az összefüggő szövegvilág, amely az utóbbi öt évben Borbély Szilárd mint szerzői név köré épül, a legfontosabb fejleménye napjaink magyar irodalmának. A Vigilia Kiadó kiváló esszésorozatában megjelent legújabb kötetének címe érvényes az egész korpuszra: egy gyilkosság mellékszálai tekergőznek nyelvi regisztereken és műfajokon keresztül. Ha nagyon leegyszerűsítem, van egy történet: egy brutális rablótámadás és annak következményei, elsősorban az anya elvesztése; illetve van egy metafizikai botrány: a gyilkosság. Ezek íródnak újra Borbély verseiben (Halotti Pompa), a versek jegyzeteként szereplő újsághírekben, esszéiben, interjúiban, egy publicisztikájában (Május 26.) és - áttételesen, de - a Míg alszik szívünk Jézuskája című betlehemes misztériumban is.

Élő klasszikussá avatott írók számára nem létezik nagyobb veszély, mint a saját klasszicitásuk; kései műveik tétje, kérdése pedig egyre inkább az lesz, sikerül-e önmagukhoz képest megújulniuk. Az utóbbi években Kertésznek ez nem sikerült, Nádas egyesek szerint darabjaira robbantotta, mások szerint a semmiből építette újra önmagát; Esterházy az utóbbihoz képest finomabb elmozdulásokkal dolgozik, új könyvében mégis sikerül a saját árnyékát átugrania - méghozzá parádésan.

A színpadon elegáns étterem - de a horizontális sík vertikálisba fordul: egymás alatt négy szinten játszanak a szereplők; ha egymáshoz beszélnek, felénk fordulnak. A Radnóti Színház szűkös színpadán Bagossy Leventének nemcsak a "helyproblémát" sikerült megoldania, hanem megteremtette azt a teret is, amely pompásan illik Térey János darabjához.

"Alkata: maszk, és ez ő, valóságosan. Feltételezi továbbá egy örök értékvilág mindentől független fennállását" - írja Balassa Péter Esterházy Nagy Anyakönyvéről, A szív segédigéiről írott bírálatában, majd gyorsan hozzáteszi, hogy "a művészi igazságÉ a művelet igazságán belül vanÉ Ebből következik, hogy mindent az adott közeg - ez pedig egyedül a nyelv - megtartott és módosított törvényein és lehetőségein belül kell és szabad megoldani. Ennyiben és csak ennyiben nevezhető a szerző irodalmi írónak."

Színművet és szakácskönyvet olvasni olykor tudathasadásos állapot. Olvasójuk eltöprenghet azon a mélyen platonikus, a valóság és az ideák között fennálló distinkción, hogy nem színpadon kellene-e látnia és hallania az egész darabot, illetve nem enni kéne mégiscsak azt a "Zöldfűszerkrémlevest / Füstöltlazac-csíkokkal"? Persze a szakácskönyvek olvasásának megannyi oka lehet. Például a lemondás aszketikus technikájának vagy az esztétikai képzelőerő végletekig tágításának a gyakorlata.

A kritikus ezúttal több oldalról nézvést is speciális helyzetben tudhatja magát; olyan "levesbe kavar bele", amelyet egyszer már megkóstolt; igaz, nem részletező, inkább kedvcsináló recenziót írt Centauri könyvéről a litera.hu-n. A novelláskötetet akkor három másik, belőle határozott elutasítást kiváltó mű társaságában forgatta, közöttük fénylett fel Centauri Kék angyala. Nem volt vitás, olyan prózával találta magát szembe, amely invenciózus irodalmi szándékokat és megvalósulásokat tükrözött; sokféle szöveg mutatkozott ebben a repertoárban, egyikből sem hiányzott a lelemény és a mívesség. A recenzens illatokat érzett, finomságokat szimatolt. A Kék angyallal érintőleges és érzékeny emlékű flörtöt tudhatott maga mögött, mígnem másodszor is engedett a csábításnak; hoszszú hétvégét ígért választottjának.

Rácz Péter nagyobb korpuszban csupán jó tízévenként hallatja hangját. A lassú kibontakozás egyfajta bezárkózás dialektusát beszéli; a költő mind takarékosabban bánik a szavakkal, és kiegészítő ihletre kényszeríti olvasóját. A burkolt beszéd itt nem csatlakozik valamely előző kötetfolyamathoz, hanem mintegy új kezdetet teremt.

Milyen a Rácz-vers általában? Szorongó, fukarul közlékeny, még a belső tusakodást is palástolja. A versek zömében érzékelünk valamely apró hétköznapi eseményt, emberek között lezajló konfliktus-magot, nézeteltérést. De a költemény nem modellálja az életfolyamat poétikus szférába emelt következményeit, csupán szárazon adagolja a valóság részleteit.

Csak sejtések vannak arra nézve, pontosan mikor születhetett ez az olvasók elől mostanáig eltitkolt Szép Ernő-regény. Annyi bizonyos, hogy a szerző 1945 után készült el vele, abban a hátralévő nyolc évben tehát, melynek maga tette közzé belső számvetését házi készítésű, szomorú bonmot-jában: "Szép Ernő voltam" - köszönt az életből kifelé tartó író és emelte kalapját. A Natália annál is érdekesebb felfedezés, mivel az író, aki ebben a regényében már álruhát sem választ, hogy saját magáról írjon, e könyv oldalain még jól hallhatóan így mutatkozik be: "Szép Ernő vagyok".

A rakodópart alsó kövétől nem messze, négy évvel A Dunánál megírása után, 1940 szeptemberében, a Fővám téri ház egyik tágas műterem-lakásában összesereglik 16 ember egy éjszakai társalgásra. József Attila szavaival: mai magyarok. Akad köztük katolizált zsidó fényképésznő, asszimilálódott sváb újságíró, horthysta katonatiszt, nyilaskeresztes teoretikus, harmadikutas-szocialista falukutató, etnoradikális-fajvédő közíró, munkaszolgálatos textiles, kommunista agitátor, polgári demokrata író. Beszélgetnek: a bécsi döntésekről, az erdélyi bevonulásról, a háborús helyzetről, az asszimiláció szükségszerűségéről, lehetőségéről, illetve lehetetlenségéről.

Leküzdhetetlenül unalmas. Ennek semmi köze sincs ahhoz a metaunalomhoz, amelyről Pilinszky elmélkedett, vagy amit Heidegger egzisztencanalizált, vagy a nehéz szövegek agytágító unalmához. Menasse regénye könnyű. Olvasmányos: van benne párbeszéd, leírás, ábrázolás, zsánerkép, tabló, van cselekménye, jól azonosítható és követhető főszereplői és szereplőgárdája, van beosztása, kompozíciója nem egyhangú, elég jó ritmusa van. Műfajilag a történelmi regény, a családregény, az önéletrajzi regény, a lélektani és a társadalmi regény jól kimért keveréke, arányosnak lenne mondható, ha nem lenne rém hosszú, 665 oldal. Témája sem akármi: a 17. századi portugál inkvizíció zsidóellenes szála, plusz a zsidó származással, az identitással meg világnézeti kérdésekkel való bajlódás a 20. század második felében.

Beney Zsuzsa verseit 1969-ben Weöres Sándor ajánlotta az olvasók figyelmébe. Azt írta: "A magyar költészet aligha produkált szubtilisabbat, szellemibbet, mint Beney Zsuzsa lírája. Versei annyira éterikusak, hogy eleinte alig érzékeljük a témáikat, csak többszöri elolvasás után bontakoznak ki." Weöres azt latolgatja, vajon ez a költészet továbbra is bizonyos önbüntető áldozat marad-e, vagy pedig "alacsonyabbra ereszkedik közénk", s közlései idomulnak költészetünk felfogható, már elsajátított tömbjeihez.

Báthori Csaba

Az irodalom mitikus feladata az, hogy legyőzze a halált, legyen szó Orfeuszról vagy Seherezádéról. A Borbély Szilárd könyvét nyitó írások címei (Árnyképrajzoló; Enyészpont) azonban - miközben a látásra, a fényre utalnak - megidézik egyúttal a halált is. "Onnan néz, ahonnan a látás összezáródik"- szól a nyitómondat.

Vári György

"Bizonytalanná vált, hogy mit jelent a szeretet" - írja Borbély Szilárd Egy bűntény mellékszálai című elbeszélésében. A múlt évezred utolsó szentestéjének hajnalán brutális körülmények között meggyilkolták az író édesanyját, nyomorékká kínozták az édesapját. A bűncselekmény azóta is felderítetlen. Nem csoda, ha az író immár harmadik kötetében próbál ezzel a tragédiával megbirkózni, elhelyezni az emberi lét valamely tartományába, vallási, filozófiai, költői anyagok után kutat, hogy értelmezhetővé váljék a gyilkosság, a tragédia örök érvényűnek érzett botránya.

Sántha József

Hát nem is tudom, mivel kezdjem, talán az íróval volna érdemes, írónőt direkt nem írnék. Egy jelenség, meglepetés, így szoktak indulni a recenziók, vagy X. Y.-nal, életével, előző műveivel, jelentőségével, jelentéktelenségével, a rá való oda nem figyeléssel, mostanában talán a nemével, aztán jöhet a summázat. De ez most másképpen fog kezdődni. Az az igazság, megfogadtam, hogy nem szeretnék tippelni, vajon melyik magyar író írta ezt a - szó szerint - vérprofi könyvet. Pedig volna néhány megidézhető nevem. Inkább arra vennék mérget (jaj, dehogy vennék), hogy kik azok, akik egészen biztosan nem írhatták. Tényleg csak heccből néhány kieső név: Németh Gábor, Márton László, Kukorelly Endre, Schein Gábor, Bálint Péter vagy Temesi Ferenc. Most ők jutottak eszembe, a sort nyilván lehetne folytatni a magyar irodalom nem igazán genderszempontú formálóival.

Kiss Noémi

Írásunk címét Krasznahorkai Lászlótól kölcsönöztük: azonos alcímű szövege a 2000 folyóirat 2001/7-8. számában jelent meg, s nagyjábóli foglalatát adja annak az élménynek - a japán kultúrával való találkozás élményének -, mely alapjaiban határozza meg a kiváló író ezredforduló utáni művészetét, s a nyugati és keleti kultúrákról való gondolkodását. Az első mondat így hangzik: "A vágy, hogy valami tökéletesre találjon, a modern európai emberben éppannyira elementáris, éppannyira lebírhatatlan és elfojthatatlan, mint gyanakvása mindazzal szemben, ami tökéletes" - és ez a mondat nagyjából össze is foglalja azokat a gondolati és befogadási dilemmákat, melyekkel az olvasó Krasznahorkai új kötetével ismerkedve szembesül.

Dunajcsik Mátyás

A fülszöveg "hátborzongató történeteket" ígér, és igaza van, az olvasót borzongás fogja el. Csakhogy ez a borzongás nem élményből fakad, izgató bizsergésből, még csak nem is jóleső lúdbőrözés vagy az elbeszélések világában megjelenő hősök iránt érzett szánalom, még ha az elbeszélő mindenáron ezt is szeretné; inkább kínos nevetés, értetlenség és kifakadás: nem, így nem lehet látni és láttatni. Miért ilyen direkt és szánalmas, kifigurázott és vázlatos minden? A világ valóban papírra íródott?

Kiss Noémi

A regény korábbi változatának végén ez a mondat állt: "Próbálja elképzelni a kezet, mely mindezt írja: ha látná, az olvasás talán komoly feladattá válna számára." Ha nem gondolunk erre a kézre, amely fenyeget, és józanul csak a mű lapjain megjelenő irodalmi szöveget értelmezzük, különösen pedig eltekintünk a hatalmas életmű magyarul is hozzáférhető, komor csúcsokat (Rilke, Kafka, Mallarmé) idegenséggel és halálközeliséggel megvilágító, filozófiai pompával teli fényözönétől (Az irodalmi tér, Kijárat Kiadó, 2005), akkor egy felületes pillantásra akár szerelmi történetnek is mondhatnánk Blanchot első, eredetileg 1948-ban megjelent regényét, ahol azonban a mesélő énje kialudt, sem értelmével, sem jelenlétének bizonyosságával nem világítja át a teret.

Sántha József

Jó pár hete egy korabeli metszet kissé túlzó, ám mégis megkapóan szép reprodukciójával nézek szembe, erős kontúrokkal rajzolt térkép barnított pauszon, Le Golfe de Venise, s miközben ennek története több szólamban, több hangon is felhangzik bennem, a férfiállat szenvedésein és szomorúságán, olykor pedig szenvelgésein gondolkodom, amennyire ez egyáltalán lehetséges; az asztalomnál ülök és sírok, míg ezt olvasom: "Solari gróf az asztalnál ült, és írt."

k.kabai lóránt

Balázs Attila a legjobb tollú írók közé tartozik; cifrázásban verhetetlen. Ez a "szövegduzzasztás" (ahogy ő maga mondja), a mondatok álbarokkos habverése, a mellékmondatfüzérek szalagos-tekervényes lebegtetése, a jelzőhalmozás nem pusztán stilisztikai külsőség és nem csak retorikai játék, hanem virtus, ami megmozgatja, megemeli, a csúnya földtől eloldozza a tényeket és az eseményeket; a gravitáció ellen hat, a súlyosság ellenében. A hosszú mondatláncokkal is elbíró könnyedség szellemi eredetű, és arra hivatott, hogy az írásban munkáló kedély felülmúlja, felülírja azt a nehézkedési erőt, mely elöregedett világunkat és életünket a porba-sárba húzza. Balázs Attila szellemessége szellemiség, kedves humora és pikáns iróniája pedig egyfajta lelki diadal a primitivizmus és vulgarizmus fölött.

Radics Viktória

Összeesküvést orrontanátok mindenben? Nesztek konspirációelmélet! És nem ám az agyonkalapált New York-Tel-Aviv-tengely, a lerágott Kennedy-gyilkosság és efféle kispályásoknak való gumicsont, hanem egy történelmi és történelem előtti korokat átívelő, konkrét személyeket (név, cím, született, anyja neve, rendszám) és személytelen, evilági és túlvilági hatalmakat, szerves és szervetlen, természetes és mesterséges anyagokat összefogó, nagyszabású rendszer, ami végre mindent megmagyaráz.

Bori Erzsébet

A "gyerek" 14, amikor világgá megy - nevelődési regénybe illő korban vág hát neki a vadnyugatnak (a pontos idő 1847), de sem az út, sem az úton szembejövő emberanyag nem nevel. Mindkettő mással van elfoglalva: az út az úttal, az azon közlekedők pedig - Mexikóba átránduló szabadcsapatok és indiánt üldöző skalpvadászok, törvényesek és törvényen kívüliek - a nyereségvágyból elkövetett előrehaladással. Hosszú vándorlása során a gyerekre véren és mocskon túl semmi sem tapad, még csak arcot, nevet sem kap a szűnni nem akaró tűzkeresztségben. Tűrhetetlen állapot ez, különösen egy főhős számára,

Ilyen sem volt még, hogy magyar költő évtizedek (negyven év) múltán elővegye egykori verskötetét, és annak minden egyes darabját kommentálja; mégpedig úgy, hogy a hajdani költeményekhez új keletű verspárokat asszociál: régi és új kompozíció szembefordításából alkot még újabbat. Márpedig szó szerint ez történt meg Tandori Dezső legutóbbi verseskönyvében. A valaha becsukott mű újra kinyílt, majd ismét bezárult. Bal felől az 1968-as Töredék Hamletnek című kötet versei sorakoznak megannyi költői kérdésként, jobb felől pedig a 2008-ban aktuális válaszok olvashatók. Az ómega s az alfa - mondhatnánk, idézve az egyik vers címét.

Hogy a Jóakaratúakat sok könyv előzte meg, az az első száz oldal elolvasása után nyilván-való: a Jóakaratúak sok tekintetben a (történelem)könyvek könyve. De az is biztos, hogy egyik elődjére sem hasonlít: ilyet még nem írtak a nácizmusról és a holokausztról.

Bojtár B. Endre

2007-ben botrányt és provokációt kiáltott a francia irodalmi közvélemény, amikor is az új regény pápája, Alain Robbe-Grillet 85 évesen lefóliázva és felvágatlanul közreadta legújabb (és legutolsó) művét. Mert hát - hangoztatták - az akadémia tagjainak erkölcsi felelősségük van, és az Érzelmes regény perverz, pedofil kínzásai nem nevezhetők éppen léleknemesítő olvasmánynak. (Ugyanakkor miről beszélünk, most, a pornóipar másodvirágzásának lejárta után?!) Csakhogy a mind tematikusan, mind attitűdjét tekintve szadista, azaz egyértelműen sade-i ihletésű "regény" távolról sem értelmezhető ilyen egysíkúan. Talán erre hívná fel a figyelmet a mű tagolása is: 238 számozott bekezdés és két számozatlan sor - az emberről.

Molnár Zsófi

Tóth Krisztinát a kortárs magyar költészetben az újholdas hagyomány egyik legjelentősebb képviselőjeként szokás emlegetni. Az efféle hívószavakkal persze okosabb csínján bánni, hiszen minél közelebb hajolunk egy-egy nagy vonulatként tételezett hagyományhoz, annál összetettebbnek, szétszálazottabbnak, ellentmondásosabbnak bizonyul. Fogalmazzunk tehát visszafogottan:

"Itáliában 640, Némethonban 231, 100 Franciahonban, Törökhonban 41, de Spanyolhonban már 1003!" - sorolja Leporello a gazdája által elcsábított hölgyeket Mozart Don Giovannijának híres regiszteráriájában. Kukorelly Endre műve ezzel az áriával kezdődik. Egy olyan mű részletével, melyet Kierkegaard az érzéki zsenialitás szimbólumaként méltatott, azaz ahol a legelvontabb eszme (az érzéki zsenialitás, a csábítás) kapcsolódik össze a legelvontabb közeggel (azaz a zenével). Kierkegaard szerint az érzéki zsenialitás csak zeneileg fejezhető ki, nyelvileg nem. A zene anyagtalan, elvont, a nyelv viszont materiális, konkrét és reflexív.

Horváth Györgyi

A harminchárom éves költő harmadik kötete az idei könyvhéten jelent meg. Borítója bánatvörös és nyersfekete férfialakot ábrázol, nem arcot, hanem egy ölelésbe lágyuló testet, egy szenvedélyes árnyékot, egyik rokonunkat az alvilágból, vagy mondhatnánk úgy is: forró másunkat, amikor olyan lobogásnak adjuk át magunkat, amelyet csak a szívünk kíván, de másnapi szellemünk könnyedén hajlandó volna mulandónak minősíteni.

"Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra, Ortutay Gyula dr. egyetemi magántanár címére..." Manapság alighanem ez a rövid, tragikus szöveg, Radnóti Miklós úgynevezett Bori noteszának beírása tartja fenn a köztudatban a jeles néprajztudós és tevékeny közéleti férfiú nevét, aki 1978-ban bekövetkezett haláláig oly nagy utat járt be a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumától a kisgazdapárti miniszterségig, vitéz Kozma Miklós pártfogásától Rákosi Mátyás óvó jóindulatáig. Gyérült ismereteink azonban mostantól jócskán kibővülhetnek, hiszen az Alexandra Könyvkiadó hozzálátott Ortutay Gyula több évtizeden át serényen gépelt naplójegyzeteinek kiadásához, s már meg is jelent a háromrészesre tervezett sorozat első darabja, az 1938 és 1954 közötti feljegyzéseket tartalmazó vaskos kötet.

Szálinger Balázs költészete saját helykijelölésében igen erős, gondoljunk csak a Zalai passió című korai epikai munkát záró öntudatos alanyi színrelépésre, ami úgy alkotja meg a költői figura romantikus eredetiségét, hogy e romantikus eredetiség ismert magyar hagyományát maszkként veszi fel közben: A természet vadvirága Petőfijének és mindenekelőtt a Hunn, új legenda Adyjának álarcát. Ilyenfajta vers nyitja az új kötetet is, amellyel Szálinger hét év után jelentkezik lírikusként. A "bécsi büszkeség" és az "önként alávetettek" szembeállítása történeti kulisszákat tol be a vers terébe, aminek célja a költői megszólalás helyének kijelölése. Az M/1-es és az M/7-es találkozása így egy történeti hagyomány (a kurucos függetlenségi szemlélet) végpontja is lesz, kissé rezignált ragaszkodással utalva a Zalai passió fentebb említett záróversére, a költői autonómiáért folytatott küzdelemre az egymástól elválaszthatatlanná tett költői pálya és életút egy olyan pontján, ami egybeérés és lezárás is - ezt a lezáráspillanatot segít költészetté stilizálni a történeti múlt. Amit hallunk, "ez a két perc / Jutalomjátékom itt, a történelem végén" - így érnek össze a motívumok, éppen megfelelő dobogót építve. Ez a drámai beállítás persze újfent stilizáció. E prózai korban így születhet csak, e roppant gondos stilizálás, buzgó arcképkészítés és emelvényépítés eredményeképpen progresszív, egyetemes költészet, így válik lehetővé a régi romantikus program, a világ költőivé tétele. A metszéspont "legkisebb és legnagyobb" között, az "Isten és a féreg" romantikából örökölt kereszteződése is e költészet eddigi dilemmáinak jelzése. A kicsi ironikus felnagyítása provincialitásának leleplezéseként mutatkozott a Zalai passióban is.

"Ha a Hold a hetedik házban áll, és Jupiter Mars mellé kerül, akkor béke honol a bolygók közt, és a csillagok szíve felderül" - szól a Hair című musical betétdala, melynek kezdő sorát Rakovszky kötetcímmé emelte. A dal a Vízöntő-kornak, a változás korának beköszöntét ünnepli, amikor az emberek lerázzák magukról a régi struktúrák nyűgét, és új megoldásokat keresnek. A kilenc elbeszélést magába foglaló kötet szereplői szintén megoldáskeresők, ám - ellentétben a Hair figuráival - képtelenek kitörni régi korlátaikból. Elbaltázott szerelmi viszonyokban, tönkrement házasságokban, pengeélen táncoló szülő-gyerek kapcsolatokban vergődő hősnők sorakoznak a lapokon, amint a New Age tárgyi kellékei (bioboltok, durumlisztből sütött piték, csicseriborsós tálak, nyugati képes újságok, távoli tájakat közvetítő tévéképernyők) közt téblábolnak, és látnokokhoz, angyalokkal beszélni tudó sámánnőkhöz, pszichológusokhoz vagy - ha más nincs - az alkoholhoz fordulnak spirituális feloldásként.

*

Cormac McCarthynál senki sem jut pokolra; ott van már mindenki a történet kezdetekor. Fölösleges is mindenféle névsorolvasás, McCarthy nem az a fajta író, aki bárkit is - élőt vagy holtat - kifelejtene az ő irodalmilag felcicomázott világvégéiből.

Receptek egy északi regényhez: végy egy lélegzetelállító fjordot, vagy ha az nincs, egy hatalmas erdő is megteszi, népesítsd be fenséges természettel, adj hozzá két, maximum három magányos, hallgatag férfit, egy tekintélyes, csodált és/vagy nyomasztó apát. Ízlés szerint tégy melléjük egy nőt vagy anyát (lehet álom- vagy múltbéli is), végül az egészet szórd le rengeteg hóval, és tedd be a jégre. Tovább fűszerezheted protestáns hallgatáskultúrával, második világháborús kollaboráns traumákkal és egy gondolatnyi antropológiával, metsző iróniával. Per Petterson Lótolvajok című regénye, mely a norvég elismerés mellett világsikert is hozott a szerzőnek, a fenti recept alapján készült;

professzionális írói teljesítmény,

legjobb lapjain azonban több is ennél: felkavaró, tépelődő vallomásos próza.

Miljenko Jergovic második magyarul olvasható könyvének eleje kimondottan a Svejket idézi, és vele mindazt a bölcsességet és kedélyt, ami, úgymond, a régió közkincse a történelem alatt elbújni próbáló, túlélő slemilről. Salamon Tannenbaumot, a regény egyik főszereplőjét 1920-ban elviszik, mert bevett szokása szerint jelentkezik be a (régi nevén nevezve) Osztrák Császárhoz címzett fogadóban, amolyan bizalmasan alattvalói stílben: "Megjött Moni az osztrák császárhoz". Mindezt épp aznap, amikor "az új királyság trónörököse, Aleksandar" Zágrábba érkezik. Azok az idők azonban, az álmos egyformaság otthonosságának ántivilágbeli napjai elmúltak az ősöreg császárral és őt gyorsan követő birodalmával együtt; a felgyorsult történelem nyitóepizódjaként Moni kap is egy alapos verést.

A 23 000 elbeszélése pontosan ott kezdődik, ahol A jég különös, lezáratlan lezártságában befejeződött (Szorokin a Trilógia második kötetében [Bro útja] inkább az első kötet második részének stílusában és annak cselekményét kiegészítve szőtte tovább a Tunguz-esemény egyik lehetséges megoldásának mitologikussá emelt, valószínűleg fiktív történetét). Ahogyan a szerző újabb regényeiben is előszeretettel él a montázstechnikával, úgy most is egy erősen fragmentált, ám a cselekményvezetést mégsem szétromboló narrációt kapunk. Sőt a 23 000 nyugodtan olvasható az előzmények ismerete nélkül is, hiszen mint a Trilógia korábbi két kötete, ez is kiragadható a jeges kontextusból, értelmezhető önálló regényként is. Így, előismeret (és előzetes várakozások) nélkül olvasva bár zavarba ejtő lehet jó pár esemény lezajlása, azok indokoltsága, valamint ezek töredék- vagy puzzle-szerű előadása, de az ily módon létrejövő feszültség kifejezetten termékeny olvasatot biztosíthat mindenki számára, ugyanis mindezek magyarázatát ügyes kis összefoglalóban kapjuk meg a regény közepén. A Fény Testvériségének egyik tagja saját perspektívájából mondja el az Eredendő Fény 23 000 sugarának teremtésmítoszát, akiknek legnagyobb tévedése a tükröző vízfelszínű Föld megalkotása volt, mely hiba miatt immár emberi testekben, ezekben a szánalmas, csak a "húsrobotok" számára kielégítő korpuszban élnek tovább, viszont a tunguzi meteor jegéből készült kalapács ütésére a szívük felébred és megszólal. Hogy a teremtés eme balfogását kijavítsák, mindannyiuknak össze kell gyűlniük, s kört alkotva beszélni a szívükkel, kimondani annak mind a huszonhárom Szavát - ekkor ismét a Fény sugaraivá válnak, a Föld pedig eltűnik örökre.