Brutális videó: nem bírod végignézni röhögés nélkül, ahogy Németh Szilárd latinul beszél

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 21.

Interaktív

Egy reneszánsz ember. Sőt, röneszansz.

Ahogy már délelőtt beszámoltunk róla, a Fidesz hivatásos ökle, Németh Szilárd tegnap Csepelen mondott „ünnepi” „beszédet”, amelyben a Soros-tervtől kezdve volt szó a legősibb nemzeti ünnepről, hitről, reményről és szeretetről, illetve Istenről, hazáról és a családról is. A legjobb részletet most azonban egy rövidke coub segítségével is megmutatjuk: Rezsi a „szónoklat” egyik pontján Szent István művét (Institutio morum – Intelmek Imre herceghez) említette, természetesen latinul, a többi pedig immár történelem. Most már tényleg lehetetlen tagadni, hogy Németh Szilárd a klasszikus műveltség szakavatott ismerője (az önéletrajza szerint még olaszul is beszél társalgási szinten, és hát tudjuk, Itália a reneszánsz bölcsője…), aki egyébként már korábban is megcsillogtatta bámulatos latintudását.

Figyelmébe ajánljuk