Csak a propagandát akarják tolni: leveszi a legnépszerűbb dokusorozatot a műsoráról a köztévé

  • narancs.hu
  • 2018. május 1.

Interaktív

Nem folytatódik az On the Spot. Így valószínűleg még több műsoridő jut az ijesztgetésnek.

Az MTI-hez is eljuttatott közleményben jelentette be a Duna Médiaszolgáltató, hogy kilenc évad után nem folytatódik a köztévé egyik legsikeresebb műsora, az On The Spot. A közleményben azt írták, hogy a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA „köszöni a stáb eddigi együttműködését, a közösen létrehozott évadokat, az ezek nyomán elért sikereket, amelyekre, mint megrendelők, és mint a sorozatoknak felületet biztosító médiaszolgáltatók mindvégig büszkék voltunk”.

A döntést azzal indokolták, hogy „a megrendelők idejét látták egy rövidebb-hosszabb szünetnek”, és az is kiderül, hogy az eddig az On the Spotra fordított forrásokat egy más műsorra akarják áldozni, „amely elsősorban a közép-, a kelet- és a dél-európai kisebbségek sorsával, élethelyzeteinek és lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik”.

S. Takács András és Cseke Eszter dokusorozata korábban a Spektrumon futott, több nemzetközi díjat is bezsebelt, és nagy népszerűségnek örvendett a tévénézők körében. Az alkotópárossal tavaly beszélgettünk a műsor új évada kapcsán:

Mit láttak a világban az On the Spot készítői?

Az indián kultúrában jelen lévő szexuális abúzusról és a most napvilágot látott zaklatási ügyekről is beszélgettünk. Traumafeldolgozásról, azok megéléséről, a történelem embert próbáló időszakainak felidézéséről és a túlélésről szól az On the Spot aktuális évada, Az ellenség gyermekei.

Figyelmébe ajánljuk