Ciklon előtt, ciklon után – Időjárás a héten

Néhány szárazabb nap után a hét közepén újabb adag csapadék érkezik ajándékba. Hó is akad közte.
false

A múlt hét végi mediterrán ciklon visszaküldött minket a naptár által kijelölt helyünkre – ezen a héten is korrekt, februárhoz méltó télutóban lehet részünk. Hétfőn északkeleten még eshet is némi hó a legutóbbi frontrendszer maradékából, de az ország nagy részén már elvékonyodik a felhőzet, kedden pedig átmenetileg sehol sem esik. Igaz, a gyenge légmozgás miatt többfelé képződik köd. Napközben (miként egész héten) zömmel enyhe pluszok várhatók (északon néhol egész nap maradnak a mínuszok), éjjelente azért többnyire fagyni fog. Szerdára virradóan délnyugat felől érkezik az újabb mediterrán ciklon felhőzete, amiből majd két napon át, két hullámban fog esni: a második majd szerda este érkezik. Nyugaton és északon (de pláne a magasabban fekvő területeken) hó, máshol inkább havas eső vagy közönséges eső eshet. Közben főleg délen, délkeleten jobban megenyhül az idő: megjegyeznénk, hogy egész héten jellemző marad az, hogy délkeleten több fokkal melegebb lesz, mint máshol – mint például a főváros rendre hűvösebb-hidegebb környezetében! Csütörtökre virradó éjszaka pedig a sok felhőnek és a feltámadó szélnek köszönhetően az ország egész területén átmenetileg alig fog fagyni.

Pénteken már csak északkeleten-keleten eshet, ott is csak gyengén gyengén. A ciklon elvonulta után a hét végén (nyugaton már pénteken is) kevesebb felhő lesz felettünk, habár éjszakánként sokfelé képződik köd. Az éjszakák zömmel fagyosak maradnak, de napközben, ahol kisüt a nap, egy kicsit már érezhető lesz az egyre magasabban delelő nap ereje. Arról nem is szólva, hogy határozottan növekszik a nappalok hossza: délutánonként ezen a héten már csak 5 óra körül nyugszik a nap.

false

Szerdától ciklon

Hétfő: Északkeleten lesz több a felhő, főleg itt kisebb havazás is kialakulhat, de az ország nagyobb részén a nap is kisüthet (már ahol feloszlik az ismét terjeszkedő  ködpárna). Délután –1, +6 fok közötti maximumok várhatók: az északi hegyvidéken néhol egész nap fagyni fog, délen lesz a legmelegebb. Gyenge marad a légmozgás. Éjszaka zömmel gyenge, maximum mérsékelt északi szélben –8, –2 fokig csökken a hőmérséklet. Legfeljebb északkeleten alakulhat ki kisebb havazás, viszont többfelé képződik zúzmarás köd.

Kedd: Északon borongós-ködös, délen gyengén felhős idő lesz, többnyire nem várható csapadék, legfeljebb estig északkeleten némi gyenge havazás.  Délután –2 és +6 fok között alakulnak a maximumok – északon-északkeleten egész nap fagyni fog, délen-délnyugaton 5-6 fok is lehet. Délutántól főleg a középső és az északnyugati országrészben mérsékelt keleti szél fúj. Éjszakára kissé megélénkül az északkeleti szél, hajnalra –9 és 0 fok közötti minimumok várhatók: az ország déli peremén helyenként alig fog fagyni, északon zord lesz az éjszaka. Hajnaltól délnyugat-dél felől egyre többfelé várható havazás, de sajnos ónos eső is!

Szerda: Borult idő lesz, sokfelé (területileg változó halmazállapotú) csapadékkal  - kezdetben bizony többfelé ónos esővel, hiszen a magasban kissé melegebb, nedves levegő érkezik és a kihulló folyékony, de legalábbis gyorsan elolvadó csapadék ráfagyhat a még jéghideg felszínre. Napközben az ország nagyobb (északi, középső és nyugati) részén zömmel csak –1 és +4 fok közötti maximumok várhatók, de a nyugati határnál például egész nap fagyni fog – a hidegebb régiókban havazik majd vagy havas eső hullhat. Ám délen és keleten (főleg a Pécs és Szeged közötti sávban és a Tiszántúlon) 5, 9 fok is lehet – itt inkább eső fog esni. Kissé élénk északkeleti szél fog fújni. Éjszaka –1, +4 fok közötti minimumok várhatók: az ország nagyobb részén aligha fagy. Sokfelé várható havazás (főleg északon és nyugaton lehet fagyott a csapadék), de keleten havas eső, „sima” eső is: a Dunántúlon hajnaltól délnyugat felől már szűnik a csapadék. Estétől keleten sokat gyengül a légmozgás, nyugaton fújhat még élénkebb északnyugati szél.

Csütörtök: Északon, északkeleten (de a Dél-Dunántúlon is) még erősebben felhős idő lesz, többfelé további havazással, havas esővel, esővel. Délkeleten közben a nap is kisüthet. Napközben 0 és +7 fok közötti maximumok várhatók: a hóval borított dunántúli régiókban napközben is fagypont körül alakulnak a hőmérsékletek, keleten, pláne délkeleten lesz a melegebb. Főleg a Dunántúlon kissé élénk északnyugati szél fog fújni. Éjszakára fokozatosan mérséklődik a légmozgás, így –4 és +2 fok közötti minimumokra számíthatunk: az ország nyugati és középső részén fagyni fog, míg az ország keleti harmadán kevésbé. Késő estétől már csak keleten fordulhat elő havazás, havas eső, ám sokfelé képződik köd.

Péntek: Az ország nagyobb részén változóan felhős (helyenként makacsul ködös!), de északkeleten és a Tiszántúlon inkább borult idő lesz, főleg az északi hegyvidéken, Miskolc, Eger környékén kialakulhat további gyenge havazás, esetleg havas eső is eshet. Napközben maximum 2, 6 fok várható: délen lesz a melegebb. A nap első felében még mérséklet északnyugati szél fog fújni, majd délutántól már gyengül a légmozgás. Éjszaka változóan felhős idő lesz, hajnalig északkeleten gyengén havazhat. –5 és 0 fok közötti minimumok várhatók: többnyire azért fagyni fog. Alig fúj majd a szél, éppen ezért az országban sokfelé képződik köd.

Szombat: Változóan, néha erősebben felhős idő lesz, az ország nagyobb részén nem várható havazás  - északkeleten, az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon némi gyenge csapadék (zömmel hó, esetleg havas eső) azért eshet. A ködfoltok feloszlása nyomán délkeleten még a nap is kisüthet. Délután 2 és 7 fok közötti maximumok várhatók (délkeleten lesz a legmelegebb). Délnyugaton mérsékelt északkeleti-északi szél fog fújni, máshol gyenge marad a légmozgás. Éjszaka az ország zömén fagyni fog, a déli határnál kevésbé: –7, 0 fokig csökken a hőmérséklet - a Dél-Dunántúlon alakulhat ki kisebb havazás. Többnyire gyenge, legfeljebb néhol mérsékelt északi szél fog fújni, ami kedvez a ködképződésnek.

Vasárnap: A ködfoltok feloszlása után inkább csak gyengén felhős idő lesz, csapadék sehol sem várható. Délután maximum 3, 6 fokot mérhetünk, a legtöbbet ismét délkeleten. A Nyugat-Dunántúlon mérsékelt déli, máshol gyenge változó irányú szél fújhat. Éjszakára alaposan lehűl: –6, 0 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Még az Észak-Dunántúlon lesz a legenyhébb a hajnal - itt mérsékelt délnyugati szél fog fújni, máshol a gyenge légmozgás miatt sokfelé képződik köd.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.