Helyes a dörgés – időjárás a héten

A június hű marad híréhez: meleg, de napról napra záporos-zivataros időnk lesz.

Eddig aligha lehet panaszunk az idei nyárra, amely a múlt héten előbb (a hőmérsékleteket tekintve) ténylegesen, majd péntektől kalendáriumi szempontból is beköszöntött. Napközben kellemesen magasra szökik a hőmérő szála, de igazán izzasztó, több napos kánikulára még ezen a héten sem kell számítani. Ehhez képest üdítő változatosságként nap mint nap érkeznek a zápor- és zivatartömbök – már hétfőn is, habár a zivatarok oldaláról talán ez a nap lesz az egyik legbékésebb. E héten összességében szinte mindenhová juthat kisebb-nagyobb adagnyi záporos csapadék, ami egyáltalán nem árt a földeknek – azért a jégesők és hirtelen áradások, széllökések sokaknak bosszúságot is okozhatnak.

A nappali és az éjszakai hőmérsékletek terén sem mutatkozik túl nagy változatosság: napközben nagyjából 25 és 30 fokos maximumok, éjszaka meg zömmel 15 és 20 fok közötti minimumok várhatók (belvárosi környezetben és például a Balaton mellett lesz melegebb az éjszaka). És mivel a Kárpát-medence továbbra a is a nagyobb légköri rendszerek peremvidékén, sekély ciklonális zónában található, így alapállapotban komoly légmozgásra sem számíthatunk. Érdekes, hogy átmenetileg pont pénteken, azaz Medárd napján csökken a záporaktivitás és ekkor délről a korábbinál több fokkal magasabb hőmérsékletű levegő is érkezik, ezzel az ország nagy részére egy napra be is köszön a kánikula.

Most úgy tűnik, hogy a hétvége első napja is záporos-zivataros időt hoz, a sok felhő miatt nyugaton és délnyugaton a hőmérsékletek is visszazökkennek a rendes kerékvágásba, míg keleten marad a kánikula közeli meleg – a párás fülledtség miatt ezeket a puszta mérőszámokat (akárcsak hét közben) szubjektíven magasabbnak is érezhetjük. Vasárnap talán már több napsütésben reménykedhetünk és ezen a napon ismét jobban meglódulnak a hőmérsékletek, de azért a zivatarok sem hagynak cserben minket!

Medárd után is zivatarok

Hétfő: Erősen gomolyfelhős idő lesz, több-kevesebb napsütéssel. Napközben főleg a középső országrészben és az Alföldön alakulnak ki záporok, zivatarok – késő délután már a Nyugat-Dunántúlon is többfelé eshet. Zömmel 24, 29 fokig melegszünk, de a zivatarok környezetében gyorsan hűl a levegő. Napközben csupán gyenge légmozgást tapasztalunk. Éjszaka sem mozdul meg a levegő, a Dunántúlon még kialakulhatnak újabb záporok, zivatarok. Hajnalra is csupán 16, 21 fokig hűl a levegő.

Kedd: Már délelőtt is sok gomolyfelhő lesz felettünk és az első cellákból már ekkor is záporeső hullhat (de azért napsütésből sem lesz hiány). 25, 29 fokos csúcsértékekre számíthatunk. Délután szinte bárhol kialakulhat zápor, zivatar, de nagyobb eséllyel a Dunántúlon, a középső országrészben illetve északkeleten. Csupán ezek környezetében támadhat fel az amúgy gyenge, jellegtelen irányú szél. Éjszakára zömmel feloszlanak a záporcellák (azért még marad belőlük néhány), továbbra sem tapasztalunk erősebb légmozgást, kora reggelig 16, 20 fokig csökken a hőmérséklet.

false

Szerda: Sok lesz a gomolyfelhő felettünk, és már délelőtt is mind többfelé alakulnak ki záporok-zivatarok. Közben azért némi napsütésben is reménykedhetünk. Többnyire 25, 30 fokig melegszünk - délen helyenként még tovább is. Többnyire gyenge marad a légmozgás, legfeljebb az ország északkeleti sarkában fújhat határozottabb északkeleti szél (ennek köszönhetően itt kisebb eséllyel alakulnak ki záporok). Éjszaka a Dunántúlon és a középső országrészben (kora reggel már keleten is) ismét többfelé eshet záporeső, közben legfeljebb mérsékelt  keleti-északkeleti szél fog fújni. 15, 19 foknál ekkor sem lesz kevesebb.

Csütörtök: Ismét sokfelé várhatók záporok, zivatarok, már délelőtt is. Azért több-kevesebb napsütésre is számíthatunk – két záporcella között. Napközben 24, 29 fokos csúcsértékeket mérünk (zivatarok környezetében illetve azok nyomán ennél több fokkal hűvösebbet). Többnyire gyenge marad a légmozgás. Éjszakára északon, északkeleten és az Alföldön sokfelé marad még záporos-zivataros az idő, többnyire gyenge keleties szél fog fújni. Kora reggelig 15, 20 fokig hűlünk.

Péntek: Északkeleten, keleten már délelőtt is záporos idő lesz, délután is főleg itt alakulnak ki újabb záporok, helyenként zivatarok, majd késő délután, estefelé azért már több helyen (például a Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön) is várható csapadék. E napon azért már többet süt a nap és a nap jó részében összességében kevesebbet kapunk a nyakunkba a záporesőből is. Többnyire 27, 32 fokig melegszünk - immár sokfelé visszatér a kánikula. Ennél csupán északkeleten lehet egy árnyalattal hűvösebb (23-26 fok). Délutánra délen és keleten átmenetileg kissé megélénkülhet a délkeleti szél. Éjszaka is előfordulnak szórványos záporok, majd hajnalban egy dél felől érkező csapadékzóna nyomán már többfelé is eshet. Kora reggelig csupán 16, 21 fokig csökken a hőmérséklet. Mérsékelt keleti-északkeleti szél fog fújni.

Szombat: Napközben az ország nagyobbik részén (sokfelé már reggeltől kezdve!) megnövekszik a gomolyos felhőzet és sokfelé fog esni zömmel záporos csapadék. Napközben 24, 30 fokig emelkednek a hőmérsékletek, nyugaton lesz egy árnyalattal kevésbé meleg, keleten többfelé kánikula várható – zivatarok környezetében pedig gyorsan lehűl a levegő. Délelőtt még mérsékelt keleties szél fog fújni, délutánra gyengül a légmozgás. Éjfélre mindenhol eláll a záporeső, a szél is alig fúj majd. Reggelre 15, 19 fokig hűlünk.

Vasárnap: Kezdetben zömmel napos, délután azért már erősebben gomolyfelhős, ekkor a Dunától keletre, a Dél-Dunántúlon és a Balaton környékén helyenként ismét záporos-zivataros idő lesz (a főváros környékén is számíthatunk zivatarokra). Délutánra 26, 31 fokig melegszik a levegő. Az amúgy gyenge szél csak a zivatarok környékén támadhat fel. Éjszakára már nem várható csapadék, hajnalra 15, 19 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk