Lassan tényleg tavasz! – Időjárás a héten

Bár a természetet e hét elején sem hatja meg a naptár, szerdától azért kitavaszodik – hétvégére már jó alaposan!

Idén különösen sokáig várat magára a kikelet, még ez a hét sem úgy indul, hogy attól rögtön rügyekre fakadnának a fák. Hűvös nappalokat fagypont körüli (bár kétségtelenül kevésbé fagyos) éjszakák követnek, közben hétfő délutántól befut a menetrendszerű mediterrán ciklon, s ebből megint napokig fog esni, a még visszafogott hőmérsékletek miatt mindenféle halmazállapotban – bár idővel talán az eső dominál. A két menetben érkező csapadék (amint kedd estére északkelet felé távozik az első hullám, délről már érkezik a második) szerda napközben utat enged a kissé melegebb léghullámoknak is, ekkor már erőteljesebben melegszik. Csütörtökre virradóan, majd napközben ugyan ismét eshet, de ez is csak kicsit veti vissza a felmelegedést, ettől kezdve pedig napról napra emelkedik a hőmérséklet, hétvégén már nem lesznek ritkák a 15 fok körüli (vasárnap, elsősorban a Dunántúlon a 17-18 fok körüli) maximumok sem. Ehhez kissé élénkebb légmozgás, holmi tavaszi szél is dukál: csütörtökön (az átvonult hidegfront nyomán) csupán átmenetileg élénkül meg az északnyugati szél, majd péntektől már élénkebb délnyugati (főnszerű) áramlással érkezik enyhet adó langymeleg levegő. Bár kisebb záporok a felhőátvonulásokból napról napra kialakulhatnak, de jelentősebb csapadékot hozó ciklon csupán vasárnap estére érkezik, ezt követően a jövő hét elején is még az átlagnál melegebb tavaszi időre számíthatunk.

false

 

Kifutó téli modell

Hétfő: A dermesztően fagyos reggel után viszonylag gyorsan emelkedik a hőmérséklet, egészen 0, +6 fokig – a közepesen felhős időben délutánig nem várható csapadék, de akkor a Dunántúlon és a főváros környékén beborul és egyre többfelé havazni kezd, de a havas eső, eső, ónos eső sem lesz ritka. Többnyire mérsékelt keleti szél fog fújni. Bár már nem lesz olyan hideg az éjszaka, de még zömmel fagypont körüli hőmérsékletek, –2, +2 fokos minimumok várhatók, így estétől előbb északon, majd délnyugat felől egyre kiterjedtebben lehulló csapadék többnyire hó, illetve havas eső lesz (az Alföld északkeleti részén esik kevesebb). Visszafogott keleti-északkeleti légmozgást tapasztalunk.

Kedd: Felhős, többfelé csapadékos időben napközben 2 és 9 fok közötti maximumok várhatók: északkeleten és nyugaton kevéssel fagypont felett alakulnak a hőmérsékletek, délelőtt Nyugat-Magyarországon még havazhat is, máshol a folyékony vagy legalábbis vegyes halmazállapot lesz a jellemző (sajnos átmenetileg ónos eső is előfordul, például a Dunántúlon). Közben délkeleten délután akár 8, 9 fokot is mérhetünk. Csupán mérsékelt vagy gyenge délkeleti szél fog fújni. Délután átmenetileg délnyugat felől szűnik a csapadék, késő délután már inkább csak északkeleten eshet (főleg eső), majd este, némi csapadékszünet után dél felől megint egyre többfelé ered el elsősorban az eső vagy havas eső. Éjszaka a gyengülő szélben a nyugati határ mentén (itt inkább csapadékmentes, néhol derült időben) még fagyni fog, keletebbre, az ország nagy részén már alig: többnyire –3, +4 fokos minimumok várhatók.

Szerda: Kezdetben az ország középső és keleti részén még sokfelé, északnyugaton-nyugaton elszórtan várható csapadék, ám napközben fokozatosan mindenhol eláll az eső, közben nyugat felől elvékonyodik a felhőzet, és előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is talán többfelé kisüthet a nap (de a felhőátvonulásokból záporok itt is kialakulnak!). Már 6, 11 fokos maximumok várhatók: azon belül a sokáig makacsul ködös északkeleten vagy például az Alpokalján lesz kissé hűvösebb, délkeleten a legmelegebb. Nyugaton legfeljebb mérsékelt vagy gyenge, keleten, pláne északkeleten már élénkebb délnyugati szél fog fújni. Még kissé hideg lesz az éjszaka, még mindig sokfelé fog fagyni (igaz, nem túl erősen): a derült ég alatt, többnyire gyenge légmozgás mellett –2, +3 fokig hűlünk, a kissé szelesebb Nyugat- és Észak-Dunántúlon lesz a legmelegebb. Kezdetben nem várható csapadék, de hajnalban már nyugaton és a középső országrészben is eleredhet az eső, sőt, helyenként (főleg a hegyekben) kialakulhat havazás is. Reggelre keleten sokfelé képződik köd.

Csütörtök: Egy nyugatról kelet felé haladó csapadéksávnak köszönhetően erősen felhős, délelőtt még a Dunántúlon, később főleg a középső, majd a keleti országrészben többfelé esős idő lesz, délután emiatt "csak" 5, 12 fokos maximumokkal számolhatunk (a Tiszántúlon illetve a Nyugat-Dunántúlon lesz a melegebb, az ország középső területein a hűvösebb).. Az ország nyugati és középső részén átmenetileg kissé megélénkül az északnyugati szél, de a délután második felére már sokat gyengül az ereje. Keleten délelőtt még kiterjedt ködpárnák borítják a felszínt. Estétől legfeljebb csak a Tiszántúlon és az Észak-Alföldön eshet még (az éjszakai lehűlés miatt búcsúzóul akár hó, havas eső is), máshol zömmel láthatjuk a csillagokat is, de még mindig hideg lesz éjszaka, pláne keleten és a középső országrészben sokfelé fagyhat is: –3, +2 fokig hűlünk, a legkevésbé talán az élénkebben szeles délnyugaton, Nyugat-Dunántúlon (máshol inkább csak mérsékelt délies szél fog fújni). Főleg északkeleten még mindig sokfelé képződik köd.

Péntek: Változóan gomolyfelhős, de inkább napos idő lesz, a felhőátvonulásokból átmeneti záporok kialakulhatnak. Immár többnyire 9, 14 fokos csúcsértékekkel számolhatunk: a Nyugat-Dunántúlon mérjük a legtöbbet! Többnyire mérsékelt, délen és keleten kissé élénkebb délnyugati szél fog fújni. Éjszaka már csak a gyengén szeles északon fagyhat, reggelig –1, +4 fokig csökken a hőmérséklet, többnyire mérsékelt délnyugati szél fog fújni. Estétől északkeleten beborul és itt éjjel néhol gyengén eshet is.

Szombat: Gomolyfelhős-napos időben többnyire már 11, 15, de északkeleten-északon a hegyvidéki régiókban csak 8, 10 fokos közötti maximumok várhatók. Sokfelé élénk, a Dél-Dunántúlon kifejezetten erős délnyugati-nyugati szél fog fújni. De északkeleten például gyenge marad a légmozgás, nem is emelkedik annyira a hőmérséklet! Délnyugaton futó záporok is előfordulnak. Éjszaka a már délen is csak mérsékelten szeles időben a szinte székcsendes északon is már csak elvétve fog fagyni: 0, +8 foknál nem is lesz kevesebb. Késő estétől délen-délnyugaton illetve a Tiszántúlon már eleredhet az eső is is, reggelre azonban mindenhol eláll..

Vasárnap: Szeles, előbb közepesen, majd erősen felhős tavaszi időnk lesz, délutánig főleg a Dél-Dunántúlon és északon alakulnak ki kisebb záporok, de késő délutántól-kora estétől egy ciklonnak köszönhetően egyre nagyobb területen elered az eső. Az országon belül is jól észrevehető különbségekkel számolhatunk: északkeleten, ahol még viszonylag gyenge marad a légáramlás, többfelé nem lesz több 9, 10 foknál, míg a Dunántúl dél és nyugati részén 16-18 fokot is mérhetünk (a főváros környékén, a középső országrészben illetve az Alföld nagy részén 12, 14 fok várható). Főleg a Dunántúlon fújhat erősebb déli-délnyugati szél. Éjszakára sokat mérséklődik a szél, viszont további esőzés várható – reggelre sem lesz kevesebb 6, 11 foknál.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk