Hideg, száraz, szmogos – Időjárás a héten

A következő napok nagyobb részében keményen fagyos idő lesz, mely napközben is csak pár órára enyhül. A levegőminőségre is sok panaszunk lehet.

A héten kiterjedt európai anticiklon határozza meg időjárásunkat, ráadásul ennek áramlási rendszerében is inkább hideg levegő érkezik hozzánk, de a magas nyomású rendszer mindenesetre stabilizálja a már a múlt hét végén fölénk érkezett sarkköri eredetű légtömeg helyzetét. Napról napra ugyanazt éljük át tehát: a nap nagyobb részében (tehát a lassan 15 és fél órát kitevő sötét órákban, no meg még a napkeltét követő jó párban, egészen a délelőtt derekáig) fagyni fog, azután napközben pár fokkal kienged, ekkor kissé bágyadtan a nap is kisüt majd, naplemente idején meg jól visszafagy. Még kedden melegszik a legjobban, a Dunántúl déli részén – ekkor északnyugatról, a középső országrészben kissé megélénkülő szél kíséretében érkezik pár fokkal kevésbé hideg levegő.

A múlt pénteki viharos szél után talán megnyugtató is lehet, de inkább sajnálatos, hogy meglehetősen gyenge és jellegtelen légmozgás várható a hét nagyobb részén (a hét második felében is legfeljebb regionális szélerősödéssel). Mindez nem sok jóval kecsegtet a levegőminőség szempontjából, ráadásul a ködöket sem ússzuk meg. Csapadék sem igazán várható, némi fagyott ködszitálást leszámítva, meg a az ipari környékeken kialakuló, kémények által indukált gyenge havazást leszámítva. A hét második felében egy árnyalattal már határozottan melegebb levegő lesz felettünk, több fokot melegszik az idő (már ahol felszáll a köd). A hét utolsó napjain is csapadékmentes, nagyjából az időszaknak, december elejének megfelelő, de helyenként, ahol megközelíti a hőmérséklet a 10 fokot, annál is magasabb hőmérsékletű időnk lesz. Ahol felszáll a köd, ott a nap is kisüthet - de sajnos a ködmezők az idő előrehaladtával mind makacsabbnak mutatkoznak, s az éjszakai fagyok sem tűnnek el teljesen, bár például a szombatra virradó éjszaka főleg a középső országrészben enyhébbnek, sőt fagymentesnek ígérkezik. Mondanunk sem kell, ez a pár napos melegedés is csak átmeneti: vasárnap este megerősödő szél kíséretében hidegfront érkezik, s a jövő keddre (dec. 13., Luca napja) átvonult frontrendszer mögött ismét igen hideg levegő önti el a Kárpát-medencét.

Péntektől kis melegedés

Hétfő: Zömmel napos idő lesz, napközben -1, +5 fokos csúcsértékekkel – északkeleten helyenként egész nap fagyni fog. Legfeljebb északnyugaton fújhat említést érdemlő déli-délkeleti szél (naplementéig ott is mérséklődik). Napnyugta körül már erősen hűl a levegő, éjszaka pedig, többnyire gyengén szeles időben -2, -8 fokos minimumok várhatók. Kevés felhő lesz az égen, többfelé zúzmarás köd is kialakulhat.

Kedd: Ezen a napon is kevés felhő várható, és sokat süt majd a nap - már ahol felszáll a köd (leginkább északnyugaton és a középső országrészben). -1, +6 fokos maximumok várhatók, főleg a Dél-Dunántúlon pár fokkal melegebb lesz, mint a korábbi napokban - északkeleten meg akár egész nap fagyhat. Reggeltől a középső országrészben és a Dunántúl északi részén átmenetileg feltámadhat az északnyugati szél. Éjszaka derült, többnyire gyengén, az Észak-Dunántúlon és északkeleten egy ideig mérsékleten szeles időben mindenhol fagyni fog, de talán nem olyan keményen, mint az előző napokban: -2, -7 fokos minimumok lesznek. Ismét sokfelé alakul ki zúzmarás köd.

Szerda: Ahol időben feloszlanak a ködfoltok, ott sokat süt majd a nap, ennek dacára napközben is csak pár fokkal emelkedik a hőmérséklet fagypont fölé: 0, +4 fokos maximumok várhatók. Helyenként megmaradnak napközben is a makacs ködfoltok. Többnyire mérsékelt, vagy gyenge szél fog fújni. Éjszaka ismét keményebben fagyni fog, hajnalra egészen -3, -10 fokig süllyed a hőmérséklet, ismét sokfelé alakul ki makacs, zúzmarás köd. Északnyugaton és északkeleten mérsékelt déli szél fog fújni, máshol gyenge marad a légmozgás.

Csütörtök: Változóan felhős időben zömmel 0, +4 fokos csúcsértékek várhatók – északkeleten, ahol a köd is megmaradhat, néhol egész nap fagyni fog, még a Nyugat-Dunántúlon lesz a legmelegebb, itt néha a nap is kisüthet. Főleg északkeleten-keleten élénkülhet meg a déli-délnyugati szél. Éjszaka mérséklődik a légmozgás (csupán a főváros tágabb környezetében fújhat élénkebb északnyugati szél), többnyire mindenhol fagyni is fog, -3, -6 fokos minimumok várhatók (de ezek még az éjszaka első felében állnak be, hajnalban kissé már melegszik), többfelé képződik köd.

Péntek: Változóan felhős időben többnyire már 4, 9 fokos maximumok várhatók, de keleten, északkeleten legfeljebb 1, 3 fokot mérhetnek. Északkeleten délelőtt kisebb havazás, havas eső kialakulhat.Főleg keleten sokfelé napközben is megmaradhat a köd, itt legfeljebb mérsékelt délnyugati szél fog fújni, a középső országrészben, a főváros környékén azonban határozottan élénkebb északnyugati. Éjszaka változóan felhős idő lesz, esni sehol sem fog, -4, +2 fokos minimumok várhatók, a Dunántúl keleti részén és a középső országrészben (pl. főváros környékén) lesznek olyan régiók, ahol fagypont felett ragadnak a hőmérsékletek. Többnyire visszafogott légmozgást tapasztalunk,inkább csak a főváros környékén fújhat élénkebb északnyugati szél, máshol ködképződéssel is számolnunk kell.

Szombat: Többnyire változóan felhős, néha azért napos időnk lesz, csapadék sehol sem várható, 3  és 10 fok közötti maximumokra számíthatunk (inkább csak északkeleten és a tartósan ködös területeken ragadhat a hőmérséklet 5 fok alatt), az ország nagy részén legfeljebb gyenge szél fog fújni. Éjszaka sem várható havazás, -4, +2  fokos minimumokra számíthatunk, többnyire ugyan kiterjedten fog fagyni, de egyes magasabb térszíneken, hegycsúcsokon a kialakult hőmérsékleti inverzió miatt egyáltalán nem. Gyengén, legfeljebb (északkeleten) mérsékelten szeles időben többfelé képződik köd is.

Vasárnap: Változóan felhős idő lesz, csapadék azonban sehol sem várható, többfelé a nap is kisüthet. Zömmel mérsékelt vagy gyenge légmozgást tapasztalunk, de északon és északkeleten élénkebb, néhol (a hegyekben) kifejezetten erős nyugati szél fog fújni. Viszonylag széles skálán, 3 és 9 fok között szóródnak a csúcshőmérsékletek – a makacsul ködös északkeleten lesz a kevesebb, nyugaton és délen viszont némi napsütés is lehet. Már estétől élénk, de északon többfelé kifejezetten erős északnyugati szél fog fújni. Éjszaka zömmel -2 , +5 fokos minimumok várhatók, legfeljebb az ország délnyugati és északkeleti sarkában fagyhat.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk