Korán jön Medárd – Időjárás a héten

Gyakorta zivataros-záporos napok következnek. Közben azért melegszik, de a hétvégén sem lesz zavartalanul napos idő.

A mögöttünk hagyott pünkösdvasárnapon és -hétfőn a természet is látszólag engedett a nyugodtan kirándulni vágyók igényeinek, és alábbhagyott az időjárás (sekély ciklonális rendszerek által befolyásolt) zivataros, fülledt, kissé szubtrópusi jellege. Ez azonban csupán átmeneti engedmény lehetett, és most napokon át, szinte a hét legvégéig kifejezetten labilis állapotú, nedves légtömegek ülnek majd tort a Kárpát-medence felett.

false

A pünkösdi ünnepek által rövidre szabott hetünk egy intenzíven és kiterjedten záporos-zivataros keddel indul – még a hőmérsékletek is visszaesnek pár fokkal a hosszú hétvégéhez képest. Hétvégéig eme időszakos, konvektív csapadékosság tekintetben biztosan nem is javul az idő – visszatérően záporokkal-zivatarokkal kell számolni (sőt, a friss prognózis szerint hétvégén is). Persze nem mindenhol azonos mértékben, hiszen az ilyen időjárási szituációk (amikor napokig egy sekély ciklonális mező települ fölénk) alapvető jellemzője, hogy még kisebb régiókban is eltérő mértékben kaphatjuk a nyakunkba a csapadékot. Míg az egyik település vagy éppen fővárosi kerület lakói bőrig áznak, addig a szomszédban akár egy csepp sem esik. Azért abban lehet bízni, hogy kedd, szerda, csütörtök, péntek majd szintén záporosnak-zivatarosnak ígérkező hétvége összességében szinte minden térségbe hoz valamennyi záporesőt. A némileg kevesebbet tendenciaszerűen keletre, ahol viszont már a hét közepétől kora nyárias hőmérsékleteket mérhetünk.

A hét utolsó napjain is labilis légtömegek lesznek felettünk, ám közben az ország némely (tipikusan keleti és déli) régióiban némi kóstolót kapunk a vérbeli nyárból is - talán nem véletlen, hogy hétvégén már inkább keleten gyűlik össze elég energia és labilitás a légkörben zivatarok kialakulásához. Két záportömb között, illetve a napok első felében még a perzselő napsütéssel is számolhatunk - most már nem is árt vigyázni a napi delelés körül, 11 és 15 óra között különösen erős ultraibolya sugárzással! A légmozgás egész héten visszafogott marad – komolyabb széllökések legfeljebb a zivatarok környezetében fordulnak elő. Az éjszakák viszont – előbb a felhőknek, majd a melegedésnek köszönhetően –  még langyosabbak is lesznek a múlt héthez képest.

Péntekig zivatarok, majd kora nyár!

Kedd: Északkeleten már reggel is eshet, napközben is sokfelé várható zápor, zivatar, délután például leginkább a Dunántúlon, a középső országrészben és északon (de a Tiszántúl sem marad ki a zivatarokból). A csúcshőmérsékletek ennek dacára 20 és 25 fok között tetőznek. Zömmel csupán mérsékelt, keleten néhol megélénkülő délkeleti szél fog fújni – de zivatarok környezetében hirtelen feltámadhat a szél. Éjszaka is még sokfelé fog esni: előbb a nyugati, a középső és az északi, majd hajnalban egyre inkább a keleti-északkeleti régióban. A felhős időben, viszonylag gyenge légmozgás mellett csupán 13, 17 fokig süllyed a hőmérséklet.

Szerda: Délelőtt északon és nyugaton lesz több a felhő, keleten még sokat süt a nap. A délután derekától már leggyakrabban a Dunántúlon (a legintenzívebben annak déli felén), illetve a középső országrészben fog esni záporos csapadék, és zivatarok is kialakulnak. 23, 28 fokos maximumokat mérhetünk – az intenzíven zivataros délnyugaton lesz hűvösebb (a cellák hűtő hatása miatt), az Alföldön a melegebb. A zömmel gyenge (délkeleten is legfeljebb mérsékelt) légmozgás zivatarok környezetében erősödhet meg, és itt hirtelen több fokot csökkenhet is a hőmérséklet. Késő estig még többfelé eshet, majd éjfélre átmenetileg csökken a felhőzet, de hajnalban már a Dunától nyugatra alakulnak ki újabb záporok – ekkorra sem csökken a hőmérséklet 14, 17 fok alá. Gyenge marad a légmozgás is.

Csütörtök: Már délelőtt is többfelé fog esni, főleg a Dunántúlon, részben a Duna-Tisza-közén – de az ország nagyobb részén még a napsütés lesz a jellemző. Délután már kiterjedtebben is előfordulnak záporok-zivatarok, országszerte sokfelé várható konvektív csapadék – de közte több-kevesebb napsütés is. Napközben 23 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet: a nyugati határnál és délnyugaton lesz némileg kevésbé meleg, az Alföldön (pláne annak északi felén, ahol közel 30 fok is lehet) a melegebb. Többnyire gyenge, maximum (keleten, de főleg északkeleten) mérsékelt északkeleti-keleti szél fog fújni, csupán a zivatarok környezetében erősödik a légmozgás. Késő estére fokozatosan mindenhol elülnek a záporok, többnyire (pláne keleten) felszakadozik a felhőzet is, majd éjféltől immár a Dunántúl nyugati és északi részén többfelé ismét rázendíthet a záporos csapadék. Hajnalra csupán 14, 17 fokig hűlünk – ekkor is csak északkeleten mozdulhat meg kissé a levegő.

Péntek: A déli országrészben kezdetben még sok napsütésre számíthatunk, délelőtt főkén északon lehet felhősebb-záporosabb idő. Kora délutánra délutánra már országszerte megnövekszik a gomolyfelhőzet: összességében ismét sokfelé alakulnak ki záporok, zivatarok (főleg a Dunántúlon, északon, északkeleten, de az Alföld déli részén is). A zivatarok dacára 20, 27 fokos (keleten és délen még kora nyárias, a Dunántúlon és északon inkább még csak tavaszias) hőmérsékletekben bízhatunk – habár a cellák közelében gyorsan csökkenhet a hőmérséklet. Főleg keleten és északon már kissé megélénkül az északkeleti szél. Éjszaka még sokfelé kitartanak a záporok, zivatarok (főleg a középső országrészben, hangsúlyosan a főváros környékén, de helyenként a Dunántúlon is esni fog). Hajnalra a mérsékelten szeles időben sem hűlünk le annyira: mindössze 14, 17 fokig.

Szombat: Kezdetben az ország nagy részén még derült, napos idő lesz, délelőtt még csak visszafogott gomolyfelhő-képződéssel – viszont az ország keleti harmadán (például a Tiszántúlon) már ekkor is többfelé számolhatunk záporokkal-zivatarokkal. Délután a Dunántúl nagyobb részén, a középső országrészben, északkeleten és az Alföldön is többfelé kialakulhatnak záporok-zivatarok: de jelentős záporaktivitás, pláne zivatartevékenység azért a Dunától keletre várható. Többnyire 23, 28 fokig emelkedik a hőmérséklet: keleten (főleg az Észak-Alföldön) lesz igazán meleg, de a zivatarok környezetében hirtelen lehűlhet a levegő. Mérsékelt északkeleti szél fog fújni. Éjszakára fokozatosan szűnik a csapadék, hajnalra – csupán kissé szeles időben – 13, 18 fokig csökken a hőmérséklet.

Vasárnap: Az ország nagy részén délelőtt még derült, napos időnk lesz, délután a megnövekvő gomolyfelhőzetből az országban ismét többfelé alakulhatnak ki záporok-zivatarok - ám ezúttal is a keleti és a részben a középső országrész (így a főváros környéke) lesz zivatarosabb - azért a Dunántúl sem marad ki teljesen. Napközben 23, 28 fokos,  többnyire kora nyárias hőmérsékleti maximumokra számíthatunk. Ehhez még némi gyenge, legfeljebb mérsékelt keleti szél is dukál. Éjszakára lassan mindenhol eláll, hajnalra immár visszafogottabb légmozgás mellett 13, 18 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk