Tartós kánikula – időjárás a héten

Aki erre várt, megkapta: nyakunkon a kánikula. Keddtől péntekig záporok, zivatarok enyhítik a meleget.

Miközben az északi féltekén sokfelé, például tőlünk jóval északabbra illetve nyugatabbra lévő területekre tikkasztó hőséget hozott a nyár, addig nálunk jóval kellemesebben alakult a legmelegebb évszak első kétharmada. Meghökkentő, de ez a mostani, csupán a múlt héten kezdődött kánikulai időszak az idei nyár első hosszabb, megtorpanástól, lehűléstől mentes meleg periódusa – pedig szerdától már augusztusra ugrik a naptár! És meg kell mondani, hogy ez a hét sem hoz kifejezetten elviselhetetlenül forró napokat, bár az ország nagyobb részén azért kánikula lesz, azaz napról napra 30 fok felett alakulnak a napi maximumok. De ebben is lesz eltérés az egyes régiók között: rendre Budapesten és környékén és az Észak-Alföldön lesz talán a legmelegebb, míg mondjuk a többször záporos Dél-Dunántúlon, így Pécsett ettől általában pár fokkal kevesebbet mérnek majd. Az érvényben lévő elsőfokú (de némely megyékben már másodfokú) hőségriasztást nem is a túlzottan magas nappali hőmérsékletek indokolják, hanem az, hogy éjszaka sem hűl le rendesen a levegő: trópusi éjszakák váltják egymást, és emiatt a napi átlaghőmérséklet is 25 (sőt, többfelé 27) fok felett alakul, ráadásul a magas páratartalom is csak ront a hőérzeten.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

A meleg időhöz sok, de korántsem mindig zavartalan napsütés társul: főleg keddtől csütörtökig (délen-délnyugaton egészen péntekig) gyakorlatilag minden nap megnövekszik a gomolyfelhőzet, és területileg igen változatos eloszlásban alakulnak ki záporok, zivatarok. Szerdán és csütörtökön éppen ezért - legalábbis regionálisan - mérséklődik is a felmelegedés, ezeken a napokon nem is várható országos kánikula, azaz nem mindenhol lépi át a hőmérséklet a 30 fokot - no, azért fázni ekkor sem fogunk, erről már a nagy fokú fülledtség is gondoskodik.

Most viszont hétvégére sem romlik el az idő, sőt még melegszik is! Ekkor már záporok is ritkán (inkább csak vasárnap délután, az északi országrészben) fordulnak elő, és addigra alaposan fel is melegednek álló- és folyóvizeink: ezt az időt jobb a hűsben (ha még akad ilyen) vagy a vízparton átvészelni.

Melegen indul az augusztus

Hétfő: Sok napsütésre és kánikulai melegre számíthatunk: 30, 34 fokos maximumokkal. Legfeljebb elszórtan, kevés helyen alakulnak ki záporok. Főleg a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénkül meg a máshol inkább mérsékelt északias szél. Éjszakára sem hűl le túlságosan a levegő, kora reggelig mindössze 19, 22 fokig. Csapadék reggelig sehol sem várható.

Kedd: Július utolsó napján is sok napsütés vár ránk, magasra is emelkednek a hőmérsékletek, kora délután már 29, 34 fokig, Ekkortól azonban megnövekszik a gomolyos felhőzet és viszonylag sokfelé alakulnak ki záporok, zivatarok: főleg északkeleten, a főváros környékén, a középső országrészben, a Tiszántúlon és a Kelet-Dunántúlon. Ismét csak nyugaton és északkeleten fújhat kissé élénkebb szél. Éjszaka előbb még északkeleten fog esni, majd átmenetileg mindenhol csökken a felhőzet. Hajnalra 19, 22 fokig hűlünk, de ekkor már a középső országrészben, így a főváros környékén várhatók újabb záporok.

Szerda: Meleg, de változékony idő lesz, némi napsütésre ekkor is számíthatunk. Napközben 26, 34 fokos maximumok várhatók: az Alföldön és északkeleten (így a főváros környékén) lesz a legmelegebb, a Dél-Dunántúlon egy árnyalattal hűvösebb. Elszórtan már délelőtt is várhatók záporok, zivatarok, de többnyire délutánra növekszik meg a gomolyfelhőzet és (talán az ország északkeleti sarkának kivételével) sokfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra. Legfeljebb ezek környezetében támadhat fel az amúgy mérsékelt északkeleti-keleti szél. Éjszaka is többfelé számíthatunk konvektív csapadékra - előbb nyugaton, délnyugaton és a déli határnál, majd hajnaltól a középső országrészben többfelé várhatók újabb záporok, zivatarok., Reggelig 19, 23 fokig hűlünk.

Csütörtök: Sok lesz felettünk a gomolyos felhőzet és már délelőtt is többfelé eshet, délután a zápor- és zivatarcellákból már sokfelé hullhat konvektív csapadék - a legkisebb eséllyel talán az Észak-Alföldön. Legfeljebb a zivatarok környezetében támadhat fel az amúgy igen gyenge szél. Az ország nagyobb részén 29, 34 fokos maximumokkal számolhatunk (különösen meleg lesz az Észak-Alföldön, a főváros környékén, északkeleten és a Kisalföldön) - ám a Dunántúlon, pláne annak déli részén, sőt a Dél-Alföldön sokfelé nem lesz több, mint 25, 27 fok.  Éjszakára csitulnak a záporok, hajnalra is csak 19, 23 fokig csökken a hőmérséklet. Reggelre főleg északkeleten kissé megélénkül az addig gyenge északkeleti szél.

Péntek: Ezen a napon északon már egyértelműen a napsütés fog dominálni, délután a megvastagodó gomolyos felhőzetből elsősorban a Dél-Alföldön, a nyugati országrészben (így a Dél-Dunántúlon és a Balaton környékén) és kisebb eséllyel az északkeleti hegyvidéken ismét többfelé lehet zápor, zivatar. Délután 27, 33 fokos maximumokat mérhetünk - az Alföld északi részén, a főváros környékén és a Kisalföldön lesz a legmelegebb, míg a délnyugati országrészben kevésbé melegszik az idő. Zömmel mérséklet északkeleti szél fog fújni. Éjszakára csökken a felhőzet, gyengül a szél és főleg keleten és délen egy árnyalattal jobban felfrissül a levegő: országosan akár 17, 22 fokig csökkenhet a hőmérséklet.

Szombat: Meleg nyári idő lesz, sok napsütéssel, kevés felhővel, gyenge széllel, délután 29, 33 fokos hőmérsékleti maximumokkal - a délnyugati régió részleges kivételével többnyire kánikula várható. Legfeljebb a nyugati, délnyugati illetve északi határszélen alakulhatnak ki kisebb záporok. Éjszaka, illetve hajnalban sem lesz éppen hűvös: 18, 23 foknál nem lesz kevesebb és gyeneg marad a légmozgás is.

Vasárnap: Megint csak kánikulára, sok napsütésre, délután 29, 34 fokos maximumokra (és ekkor azért már több gomolyfelhőre) számíthatunk. Napközben leginkább az ország északi felén alakulhatnak ki záporok, zivatarok, közben legfeljebb gyenge, jellegtelen irányú szél fog fújni. Éjszakára sem frissül fel igazán a levegő, inkább csak 20, 23 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk