Túl korai tavasz – Időjárás a héten

Szokatlanul enyhe napokkal zárul a január, ám a február elejére befutó ciklonnal visszatérhet a tél. Talán a medve sem látja meg az árnyékát.

A múlt hét végi enyhülés csupán kóstoló volt az időben előreszaladt természet kunsztjaiból: január utolsó napjain látszatra mintha rögtön a tél érne véget. Az átlagnál jóval magasabb maximumok várnak ránk és az éjszaka sem lesz dermesztően hideg (habár itt-ott még fagyni fog). Csapadékra ezeken a napokon szinte egyáltalán nem kell számítanunk, ellenben megélénkül a nyugati-északnyugati szél, ami gátolja a ködképződést, és kicseréli felettünk a kissé elhasználódott, elszennyeződött levegőt is. Szerda délutántól déliesre vált a légáramlás, ami jelzi, hogy immár egy újabb ciklon áramlási rendszerébe kerültünk. Csütörtökön is marad a szokatlanul enyhe idő, habár napközben északon már esni fog. Most úgy tűnik, hogy a felettünk megerősödő ciklon felhőzete fokozatosan borítja be az országot: pénteken, de főleg szombaton sokfelé eshet. Ráadásul  nyugaton péntek délután, keleten szombatra virradóan, ahogy a rendszer hidegfrontja mögött megérkezik az addiginál hidegebb levegő, az addig inkább folyékony csapadék sokfelé havazásba vált át.

Pénteken tehát sok felhő lesz felettünk, többször esni is fog, de néha meg felszakadozik a felhőzet,így erősen kérdéses, hogy megláthatja-e a sok derék állatkerti medve az árnyékát, de a tél hosszára amúgy sem vonnánk le ebből messzemenő következtetéseket. Mindenesetre néhány napig (nyugaton már pénteken, de szombaton, vasárnap már országosan is) teljesen átlagos február eleji időnk lesz – sőt, hétvégén (keleten helyenként még vasárnap is) további havazás is várható, igaz nem ez lesz a kizárólagos csapadékforma.

A didergősebb időszak ezúttal nem múlik el oly gyorsan, sőt kitarthat a jövő héten is: ekkor talán a tél szerelmesei is kaphatnak némi kárpótlást. Lám, a természet visszaadja, amit elvett és közben visszatekeri pimaszul előreszaladt óráját.


false

 

Fotó: A szerző felvétele

Csütörtökig kora tavaszias, hétvégére lehűlés

Hétfő: Változóan felhős, helyenként napos idő lesz, többnyire 9, 14 fokos maximumokkal. Északkeleten és a Tiszántúlon lesz több felhő, itt kisebb eső is kialakulhat. Északon, északkeleten élénkebb-erősebb nyugati-délnyugati szél fog fújni. Éjszaka alig fog fagyni: legfeljebb 0, +5 fokig hűlünk, de hajnalban észak-északnyugat felől már melegszik. Az északi országrészben fokozatosan megerősödik az immár északnyugati szél.

Kedd: Az ország egy részén Ismét erősebben felhős idő lesz, délután 6, 11 fokos maximumokkal: délen illetve a középső országrészben lesz a melegebb, itt azért némi napsütés is várható. Legfeljebb az Észak-Dunántúlon és északkeleten eshet helyenként pár csepp eső. Előbb csak északon, majd átmenetileg az ország nagyobb részén is igen élénk, helyenként erős nyugati-északnyugati szél fog fújni. Kora estére gyengül a légmozgás, így éjszaka megint jobban lehűl: –4, +2 fokos minimumok várhatók, főleg északon, északkeleten és a Tiszántúlon ismét fagyni fog. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön kisebb eső előfordulhat.

Szerda: Január utolsó napján északon erősebben, délen kevésbé felhős időben 3, 10 fokos maximumokat mérhetünk: a naposabb déli területeken lesz a melegebb. Többnyire mérsékelt, de a Dunántúlon már élénkebb délies szél fog fújni. Éjszaka észak felől megvastagszik a felhőzet, kora reggelre főleg északkeleten helyenként elered az eső. Alig fog fagyni: 0, +6 fokos minimumokkal számolhatunk, de hajnalban délnyugaton már melegszik. Előbb a Dunántúlon, hajnalban keleten is élénk (néhol erős) délnyugati-déli szél fog fújni.

Csütörtök: A nap első felében az ország túlnyomó részén többnyire még nem várható csapadék, sokfelé a nap is kisüthet - északon azonban elszórtan már eshet. Délutántól is csak északon és északnyugaton ered el kiterjedtebben az eső, a déli országrészben marad a szárazabb idő. A maximumok még 7 és 13 fok között alakulnak: a Dunántúlon lesz némileg melegebb. Igen élénk (a Dél-Dunántúlon például kifejezetten erős) délnyugati szél fog fújni. Késő este és éjszaka is északon, majd egyre inkább a Dunántúlon (és a főváros környékén) fog esni: zömmel eső, hiszen hajnalban, illetve kora reggelre csupán 1, 6 fokig csökken a hőmérséklet. Éjszakára többnyire mindenhol gyengül a légmozgás, majd hajnalban inkább már csak a Tiszántúlon fújhat élénkebb déli szél.

Péntek: Erősen felhős idő lesz, a nap első felében (ekkor zömmel északon, nyugaton és a főváros környékén), majd késő délutántól ismét sokfelé esni fog mindenféle halmazállapotban - kora este már keleten is. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy napközben nagyobb területen is elállhat az eső és helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet is. Délután igen széles skálán szóródnak a maximumok: 2 és 13 fok között! Az ország nyugati és északi felére már megérkezik a hidegebb levegő, míg délkeleten, keleten (kisebb eséllyel a főváros környékén is) maradnak a szinte tavaszt idéző értékek. Napközben a Dél-Alföldön, pláne a Viharsarokban még élénk déli szél fog fújni, míg a Dunántúlon délutántól már az északnyugati szél támad fel. Estétől országosan további csapadék várható: a hegyekben és a Dunántúlon késő estétől helyenként havazni fog, délen délnyugaton az eső lesz a jellemző. Ugyanakkor északnyugaton éjfél után sokfelé eláll az eső illetve szűnik a havazás. Éjszaka mérsékelt északnyugati szél fog fújni. Reggelig zömmel –1, +4 fokig csökken a  hőmérséklet, nyugaton és északon helyenként már fagyni fog. Ugyanakkor az ország délkeleti sarkában még 5 fok felett ragadhatnak a minimumok.

Szombat: Erősen felhős, sokfelé (a legkevésbé még északnyugaton) csapadékos időben napközben többnyire már csak 0, +5 fokig melegszünk, de az ország délkeleti sarkában (Békésben) még 6, 8 fok is lehet!  Ennek megfelelően az ország nagy részén havazhat, havas eső hullhat de délen-délkeleten marad az eső. A peremciklon középpontja átmenetileg éppen az ország délkeleti része felett lesz, így többnyire közepesen élénk északnyugati szél fog fújni. Kora estétől már főleg a Dunától keletre fog esni: egyre inkább havazás várható, de hajnalra mindenhol megszűnik. Éjszaka északkeleten még havazhat, délkeleten pedig vegyes halmazállapotú csapadék várható, de hajnalra itt is csökken az intenzitása - ekkorra a kezdetben sokfelé még élénk északnyugati szél is mérséklődik (főleg keleten). Kora reggelig –3, +2 fokig hűlünk - keleten még kevésbé fog fagyni.

Vasárnap: Szakadozottabban felhős idő lesz, napközben már kevesebb csapadékkal, legfeljebb keleten-északkeleten kisebb havazással, havas esővel, nyugaton és délen több napsütéssel. Délután zömmel 3 és 6 fok közötti maximumok várhatók. A Dunántúlon helyenként kissé élénk északnyugati szél fog fújni. Éjszaka is keleten várható kisebb havazás. Gyengül a légmozgás is, ezért viszont keményen fagyni fog: kora reggelig –5, -1 fokig hűlünk (a hóval borított, derült dunántúli régiókban különösen hideg lesz a reggel, a felhősebb északkeleten kevésbé).

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk