Változékony ünnepi hét – Időjárás a héten

A viszonylag meleg hétfőt követően lehűlés jön, húsvét előtt és alatt is frontok teszik szeszélyessé az időjárást.

A múlt héten már kaptunk némi ízelítőt az áprilisi időjárás legendás szeszélyeiből: előbb pár nap alatt majd tíz fokot csökkentek a hőmérsékletek, hogy a mostani hetet indító munkanapra (mikor máskorra…) visszakapaszkodjanak a már kellemes tartományba. Ám nem sokáig marad így: már kedden, a nap első felében átrohan rajtunk egy hidegfront, mely területileg is változatos eloszlású záporos csapadékot, átmenetileg megerősödő szelet hoz magával, és a nyomában vissza is esnek a hőmérsékletek. Egy csendes, bár hűvös szerdai napot követően csütörtök délután főleg északon és keleten már a feltámadó nyugati szél és elszórt záporok jelzik egy újabb front átvonulását, ennek gyümölcseként a nagypéntek, a négynapos ünnep kezdete erősen szeles időt, felhőátvonulásokat és visszafogott hőmérsékleteket hoz.

Szombaton az ország nagyobbik részén kellemes hőmérsékletű kirándulóidő lesz (mondjuk ekkor már többfelé várhatók záporok is), de csak egy újabb, főleg az ország délnyugati, majd déli felét érintő (itt már napközben is záporokat okozó) balkáni ciklon előterében. Húsvétvasárnap és -hétfőn is felhős, kissé már hűvös, vasárnap erősen, viharosan, hétfőn már gyengébben szeles idő lesz, viszont záporos csapadékból inkább hétfőn jut majd ki az országnak – azért maradt némi remény arra is, hogy a locsolók e napon kapjanak némi napsütést.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Napról napra más

Hétfő: Zömmel napos, délután mérsékelten gomolyfelhős idő lesz, 16, 22 fokos maximumokkal – a Dunántúl nyugati-északnyugati felén lesz a legmelegebb, ugyanakkor itt késő délután, kora este némi eséllyel már kisebb záporok is kialakulhatnak. Többnyire mérsékelt, északnyugaton és északkeleten kissé élénkebb déli-délnyugati szél fog fújni. Éjszakára is csak 5, 10 fokig süllyed a hőmérséklet, többnyire mérsékelt vagy gyenge szél fog fújni, hajnalban északon és a középső országrészben már előfordulhatnak záporok, és az Észak-Dunántúlon feltámad az északnyugati szél.

Kedd: Felhős, elszórtan záporos idő  lesz, de még 14 és 20 fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók (délkeleten a legtöbb). Többnyire dél körül vagy kicsivel az után állnak be a maximumok, a délután során ehhez képest csökken a hőmérséklet, közben a nap folyamán mind többfelé megerősödik az északnyugati-északi szél. Reggel és délelőtt is várható (nem túl nagy mennyiségű) konvektív csapadék, ám dél körül – főleg nyugaton-északnyugaton – többfelé eláll az eső, délután pedig helyenként a nap is kisüthet. Estére mindenhol alábbhagy az eső, keleten fog még elszórtan esni, de éjfélig ott is eláll. Késő estére a szél is sokat gyengül, hajnalra szinte le is áll, ekkor többnyire 0, +7 fokos minimumok várhatók: északon helyenként fagyni fog.

Szerda: Változóan felhős, de inkább napos időben 11, 16 fokos maximumok várhatók. Főleg az ország északi felén illetve északkeleten élénkül meg a nyugati-délnyugati szél. Éjjelre az északi országrész kivételével (ahol még élénken fújhat a délnyugati szél) gyengül a légmozgás, hajnalban 4, 10 fokos minimumok várhatók, köszönhetően annak, hogy éjfél után megnövekszik a felhőzet. Hajnalban északon némi gyenge esőre is számíthatunk.

Csütörtök: Mind erősebben gomolyfelhős, a nap első felében azért az ország nagy részén zömmel napos időben 13, 19 fokos csúcsértékek várhatók (délnyugaton és délen lesz a legmelegebb). Északkleten már délelőtt is eshet, napközben azután elszórtan (például a Dél-Dunántúlon és a Tiszántúlon is) kialakulhatnak záporok. A szélcsendesebb délnyugati régiók kivételével mindenhol erős nyugati-északnyugati szél fog fújni. Estig az ország makacsul felhős északkeleti sarka kivételével mindenhol eláll az eső (itt csak éjfél után), hajnalig 2, 9 fokig süllyednek a hőmérsékletek, közben estétől mérséklődik a légmozgás is.

Péntek: Változóan felhős, azért ritkán napos, északon borult, elszórtan még záporos időben 13, 18 fokos maximumok várhatók, a naposabb déli országrészben lesz a több. Közben többnyire élénkebb-erősebb északnyugati szél fog fújni (az ország viszonylag szélvédett délnyugati sarka kivételével). Éjszaka kevés felhő lesz felettünk, hajnalig mérséklődő szélben többnyire 3, 9 fokig süllyed a hőmérséklet (északon helyenként előfordulhat talaj menti fagy).

Szombat: Erősen gomolyfelhős, azért néha napos idő lesz, délutánig 15, 19 fokig emelkedik a hőmérséklet. Napközben az ország délnyugati és déli felén, de északon is többfelé alakulnak ki záporok. Délelőtt még mérsékelt vagy gyenge délnyugati szél fog fújni, délutánra északon és északkeleten már megélénkül. Késő estétől a déli országrészben és a Dunántúlon a megvastagodó felhőzetből többfelé számolhatunk záporokkal, esővel – északabbra (az ország nagyobb részén) csapadék nem várható, habár itt is több lesz a felhő, így hajnalban is csupán 4, 9 fokig süllyed a hőmérséklet, közben már ekkor is megélénkül az északnyugati szél

Vasárnap: Inkább felhős, ritkán napos, főleg a déli és a keleti országrészben időnként záporos, esős, záporos időben 13, 18 fokos maximumok várhatók - délkeleten mérhetünk még 17-18 fokot. Az egész országban erős északnyugati szél fog fújni. Éjszaka gyengén felhős időben, mérséklődő, de sokfelé még mindig élénk északnyugati szélben -1, +6 fokig süllyednek a hőmérsékletek, bizony hajnalban északkeleten, ahol legyengül a légmozgás, többfelé is fagyni fog.

Hétfő: Húsvét másnapján változóan felhős reggelre ébredünk, délelőtt a Dunántúlon és északon még csak elszórtan, délután már többfelé is számolhatunk tavaszi záporokkal (ritkán, elvétve zivatarokkal), a legkisebb eséllyel az Alföldön, de több-kevesebb napsütés máshol is ígérkezik. Délután 12, 15 fokos maximumokat mérhetünk. Az ország északnyugati sarkában kissé élénk, de máshol többnyire csupán mérsékelt északnyugati-északi szél fog fújni. Éjszakára nyugat felől még vastagabb felhők érkeznek, egyre többfelé várható eső zápor, közben gyenge (hajnalban északnyugaton már élénk) szél fog fújni, s 3, 6 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk