Visszaoson a fagyos tél – Időjárás a héten

A múlt hét végi felmelegedés röpke epizód marad: diadalmasan visszatér a zimankó, de a nagy havazásra még várni kell.

Múlt hét pénteken, egy álcázott hidegfront nyomán a felszín közelében kissé melegebb levegő érkezett – élveztük is hét végén az inkább késő őszies napsütést. Hétfőre virradóan megjött a párja, aminek köszönhetően ekkor még nem is fagyott, de a hét első (még viszonylag magas hőmérsékletű) napjának délutánján befutó harmadik hidegfront már visszahozza a sarkvidéki hideget.

Átmenetileg e front hétfő délután és este némi csapadékot is hoz magával, aminek halmazállapota időben és térben is változó lesz: ahogy naplemente után hűl a levegő, egyre több helyen biztosan havazásra, hózáporokra is számítanunk kell. Ahogy azonban a hideg száraz levegő bezúdul, kedd hajnalra a nedvesség utánpótlása is elapad.

Ezt követően a héten kevés változás várható: nappal sem lesznek túl magas hőmérsékletek: némely napokon (például kedden) napközben is kiterjedten fagyni fog, de máskor is csak éppen meghaladja a 0 fokot. Talán csak vasárnap, délnyugaton mérhetünk napközben akár 5 fokot is meghaladó hőmérsékleteket. Éjszakánként, mi több, a nap nagyobb részében (naplementétől másnap délelőttig) rendre cudarul fagyni fog. Ehhez jól jöhetne némi hó is, de egyelőre úgy tűnik, hogy csupán szerda estétől csütörtök hajnalig érkezik valamennyi, s még ennek mennyisége, eloszlása is bizonytalan. Sőt, szerdán napközben, amikor előbb a melegfront, majd a peremciklon okklúziós frontja is átvonul rajtunk, a csapadék halmazállapota is régióról régióra változik: a magasban zajló melegedés miatt bizony sokfelé eshet ónos eső, fagyott illetve havas eső is. A hét utolsó napjain pedig, némi fagyott ködszitálást, zúzmarát, a magas kémények által indukált ipari havat leszámítva már nem várható csapadék. A légmozgás viszont a hétfőhöz képest legyengül, és a héten már csak elvétve, egy-két régióban élénkül meg, ami egyrészt a ködhajlam növekedéséhez, helyenként festőien zúzmarás táj kialakulásához vezethet. A hétfői erős szélnek köszönhető nagytakarítás után pedig ismét gyorsan romlik majd az országban a levegő minősége: a fűtés miatt a levegőben amúgy is megszaporodó mikroméretű (meg annál is kisebb) részecskéket semmi sem fogja kimosni.

Apró örömhír: ezen a héten alig észrevehető módon már napról napra egyre később nyugszik a Nap, bár a változás csupán másodperc nagyságrendben mérhető. A nappalok ettől függetlenül még rövidülnek egy picit, egészen jövő hét elejéig, a téli napfordulóig. (A Föld dőlésszögének és pályájának sajátosságai miatt a napóra az év során hol késik, hol siet a középidőhöz képest, éppen ezért míg a legkorábbi napnyugta megelőzi a napfordulót, addig a tél legkésőbbi napkeltéje csupán január 2-ára várható.)

Keddtől megint hideg

Hétfő: Zömmel felhős, szeles idő lesz, elsősorban késő délelőttől-déltől esőkkel, havas esőkkel, futó hózáporokkal tarkítva. Napközben még 5, 9 fokos maximumokat mérhetünk. Délelőtt északon és a keleti országrészben élénkül meg az északnyugati szél, kora délutántól fokozatosan mindenhol megerősödik. Naplemente után a csökkenő hőmérséklet miatt többfelé havazni fog – erre nagyobb az esély a keleti országrészben nyílik, ahol az erős északi szél hordani is fogja. Az éjszaka első felében délen még talán nem is fog fagyni, de hajnalra az egész országot elárasztja a sarkvidéki levegő: reggelig –5, –9 fokig süllyednek a hőmérsékletek – ekkorra már keleten is sokat gyengül a szél.

Kedd: Derült idő lesz, ennek dacára nem lesz több –2, +1 foknál, az ország nagyobb részén (főleg keleten) talán egész nap fagyni fog. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Éjszaka (északnyugaton mérsékelten, máshol gyengén szeles időben) –4, –10 fokos minimumok várhatók – a Dunántúlon még az éjszaka első felében állnak be, később oda már kicsit vastagabb felhők érkeznek.

Szerda: Változóan, északon és nyugaton már napközben is erősen felhős időben –2, +4 fokos maximumok lesznek – még a Dunántúlon lesz a legmelegebb, keleten, északkeleten egész nap fagyni fog. Északkeleten mérsékelt, máshol csak gyenge délnyugati szél fog fújni. Előbb nyugaton és északon fog esni - ez a magasban zajló átmeneti melegedés miatt aligha hó lesz, inkább ónos eső, fagyott eső, havas eső. Naplemente után már mind a Dunántúlon, mind a középső és a keleti országrészben kialakulhat havazás is, de továbbra sem mindenhol ez a csapadékforma lesz a jellemző! Éjszaka zömmel –6, +1 fokos minimumok várhatók, a Dunántúlon inkább csak hajnalban fog fagyni, sőt, délnyugaton  helyenként 0 fölött ragadhat a hőmérséklet. Többnyire gyenge marad a légmozgás, a főváros környékén és attól nyugatra fújhat némi északnyugati szél. Sokfelé képződik köd és vele zúzmara is.

Csütörtök: Ezen a napon már szinte mindenhol enged a fagy: 0, +5 fokig „melegszünk”. Leginkább a Dunántúlon, majd északkeleten élénkül meg kissé az északnyugati, északi szél, többfelé (nyugaton és északon) kisüthet a nap is, viszont keleten kisebb havazás, hószállingózás még előfordulhat. Naplemente után ismét mindenhol fagyni fog, többnyire gyenge marad a légmozgás, egyedül északkeleten fújhat élénkebb északkeleti szél.. Éjszaka –1, –7 fokos minimumokat mérhetünk, a Dunántúlon fog kevésbé fagyni, többfelé képződhet zúzmarás köd.

Péntek: Változóan felhős időben –1, +3 fokos maximumok várhatók: a tartósan ködös régiókban lesz a leghidegebb –  keleten, ahol mérsékelt északkeleti szél fog fújni, helyenként a nap is kisüthet. Éjszaka, immár gyenge légmozgás mellett, –4, –11 fokig süllyed a hőmérséklet, ismét többfelé jellemző lesz a ködképződés.

Szombat: Jellemzően borongós, szürke, ködös, párás időnk lesz, többnyire szerény, 0, +3 fokos csúcsértékekkel, északon sokfelé makacs ködmezők alakulnak ki. Többnyire mérsékelt délnyugati szél fog fújni. Éjszaka –5, –10 fokig hűlünk, az északnyugati régió kivételével gyenge szélben ismét terjeszkednek a ködmezők.

Vasárnap: Változóan felhős, sokfelé párás, ködös időben –1, +5 fokos maximumokat mérhetünk – talán még az ország nyugati-délnyugati részén lesz kissé melegebb, s a makacsul ködös északi és keleti vidékeken mérjük a  kevesebbet, itt egész nap fagyni fog. A Dunántúlon mérsékelt északnyugati, míg keleten többnyire gyenge, jellegtelen irányú szél fog fújni, itt helyenként alig mozdul majd a levegő, így nem lesz, ami szétfújja a ködöt. Délután és este leginkább az Észak-Dunántúlon havazhat is! Éjszaka felhős, gyengén szeles időben keleten erősen fagyni fog, a Dunántúlon viszont kevésbé: hajnalig –6, +1 fokos minimumok várhatók.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk