Zsákban marad a meleg – Időjárás a héten

Hideg, télies napok állnak előttünk, József és Benedek napja sem hozza vissza a tavaszt. A hét utolsó napjain remélhetünk némi melegedést.

A múlt hét végére (amúgy pont Sándor napjára) beköszöntött, a januárt idézően hideg idő egyelőre nem akar gyorsan távozni: a következő napokban is maradnak az erős éjszakai fagyok, és mindehhez sajnos igen visszafogott nappali felmelegedés társul. Hétfőn (József napján) például többfelé egész nap fagyni fog, máshol is inkább fagypont körül ragad a hőmérséklet. A következő napokban délután is legfeljebb pár fokkal megyünk 0 fölé, de továbbra is akadnak olyan régiók, ahol napközben sem enged ki a fagy. Hétfőtől szerda estig főleg regionálisan (jellemzően hol délen, hol keleten-északkeleten) még gyengén havazhat (kedden, illetve szerdán, Benedek napján napközben helyenként eső, sőt ónos eső is eshet), majd a hét közepétől a hét legvégéig újabb csapadékra már nem számíthatunk. Ám ez azt is jelzi, hogy a Kárpát-medence továbbra is távol marad az atlanti ciklonok frontrendszereinek vonulási útvonalától, és a mediterrán ciklonok is tőlünk délre okoznak majd több csapadékot – a kontinens közepén megerősödő anticiklon stabilizálja az Európa közepére telepedő hideg levegőt. A hét elején még inkább mérsékelt, északias szél szerdán megélénkülhet, majd csütörtöktől gyengül a légmozgás is, ami kedvezhet az éjszakai-hajnali ködképződésnek, sokfelé napközben is párás-ködös maradhat az idő.

Pénteken ugyan már kissé jobban melegszik az idő, de még hétvégén sem várhatók olyan hőmérsékletek, amelyek legalább megközelítenék a márciusban elvárható értékeket. A jövő hét elején már határozottabban melegszik, időlegesen eltűnhetnek az éjszakai fagyok, viszont ezzel együtt csapadékosabbra is fordul az idő.

A március végi téli intermezzo annál is kellemetlenebb, mivel éppen most értünk az év ama periódusába, amikor a nappalok már hosszabbak, mint az éjszakák. Ráadásul (ettől nem függetlenül) kedd délután kezdetét veszi a csillagászati tavasz is – a Nap éves látszólagos mozgása során ekkor halad át először az égi egyenlítőn, az úgynevezett tavaszponton. Hétvégén – kihasználva, hogy már jó korán kel csillagunk – rögvest előre is toljuk az óramutatókat: vasárnap hajnali 2-kor egyszerre csak 3 óra lesz, és a hét utolsó napján e trükk nyomán 7 óra után nyugszik a nap. Már csak a szezonális langymeleg hiányzik hozzá, hogy élvezni tudjuk a mind hosszabbra nyúló tavaszi estéket.

Hideg, hó

Hétfő: Napközben zömmel borult idő lesz, a nap is csak ritkán (főleg északon) bújhat elő a felhők mögül, délen, a Dunántúl nagy részén, majd keleten, sőt néhol a középső országrészben is többfelé havazni fog – inkább csak gyenge intenzitással. Késő délután, kora este is többfelé (a keleti és a középső országrészben, illetve a Nyugat-Dunántúlon) alakulhat ki kisebb-nagyobb havazás. Délutánra is csak –2, +3 fokig emelkedik a hőmérséklet: azért az ország jó részén ekkor átmenetileg olvadozni fog a hó. Többnyire mérsékelt északkeleti szél fog fújni, csupán a nyugati határnál élénkülhet meg az északi szél. Éjjel főleg keleten, délkeleten fog havazni – itt nagyobb mennyiség is hullhat. Reggelig –7, –1 fokig hűlünk. A Dunántúlon kissé élénkebb északnyugati szél fúj, a gyengébben szeles keleten jellemzőbb lesz a ködképződés.

Kedd: Zömmel felhős idő lesz, elvétve még valamennyi napsütés is kijuthat – a Tiszántúlon és északkeleten, no meg az Észak-Dunántúlon lesz több és vastagabb felhőzet, amiből napközben havazhat, majd estétől ismét az északkeleti országrészben várható némi gyenge havazás. Főleg a Dunántúlon, illetve a középső országrészben is átmenetileg feltámad az északnyugati szél. Napközben –1 és +5 fok közötti maximumok várhatók (a legtöbb helyen már erőteljesen olvadni fog), éjszakára viszont ismét –8, –1 fokig csökken a hőmérséklet, ezért a hólé ismét visszafagy az utakra. Nyugaton élénk északi szél fog fújni, keleten mérsékelt északkeleti légmozgást tapasztalunk.

Szerda: Napközben inkább felhős idő lesz, északon azért némi napsütéssel.  Délen, majd délkeleten kezdődhet újabb havazás, esetleg havas eső, de akár ónos eső is eshet – napközben ugyanis már 0, +5 fokig emelkedik a hőmérséklet. Az egész országban élénk, de a Nyugat-Dunántúlon kifejezetten erős északi szél fog fújni. Éjszakára többnyire mindenhol szűnik a havazás (késő estig a Tiszántúlon még előfordulhat csapadék), éjfél után mérséklődik a szél, és csökken a felhőzet is, éppen ezért nagyon hideg lesz: –12, –4 fokos minimumok várhatók.

Csütörtök: Napközben közepesen felhős idő lesz, többfelé kisüthet a nap is. A csúcshőmérsékletek ennek dacára csupán zömmel 2 és 5 fok között alakulnak: északkeleten helyenként megrekedhet a fagyos levegő, de máshol sem lesz melegünk. Legfeljebb a déli országrészben és a Tiszántúlon fújhat mérsékelt északkeleti szél, máshol gyenge marad a légmozgás. Éjszaka zömmel derült, délen és keleten mérsékelten, máshol gyengén szeles időben –9, –2 fokig csökken a hőmérséklet – azon belül a nyugati határvidéken lesz kevésbé hideg. Hajnalra délen megnövekszik a felhőzet és havazhat is. Közben többfelé képződik köd.

Péntek: A ködfoltok lassú feloszlása után már csak közepesen felhős, időszakonként napos, nyugaton élénkebben (északnyugati irányból), keleten gyengébben szeles időben az ország nagy részén jobban is emelkedik a hőmérséklet – akár 2, 9 fokig: érdekes módon északon lesz melegebb, és a felhős, csapadékos (a menü: hó, ónos eső, sőt havas eső) délkeleten a hidegebb. Éjszaka még mindig nagyon hideg lesz: –8, +1 fokos minimumokkal számolhatunk (a szelesebb Nyugat-Dunántúlon talán nem is mindenhol fog fagyni). Ismét többfelé képződik köd.

Szombat: A köd felszállása után jobbára napos idő lesz, most már többnyire 4, 9 fokos maximumokkal (a borongós-ködös északkeleten lesz kevesebb). Legfeljebb mérsékelt keleti szél fújhat. Éjszaka sem lesz sok felhő felettünk, hajnalra még mindig jó mélyre, –5, 0 fokig süllyed a hőmérséklet (többnyire még fagyni fog). Többnyire gyenge légmozgást tapasztalunk, így ismét többfelé képződhet köd.

Vasárnap: Többnyire közepesen felhős idő lesz, délutánra 6, 9 fokig melegszünk, ami még mindig jócskán kevesebb, mint az ilyenkor szokásos. Jobbára mérsékelt déli-délkeleti szél fog fújni. Éjszaka még többfelé is fagyhat, –2, +2 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk