Jégfölde

December 24-ét azzal kezdtük, hogy a helyi termálmedence forró vizéből néztük a vadludak repülését a kristályos izlandi égen.

A 2008-as válságra adott válaszuk óta a felületes közvélemény Izlandot máig egyfajta bázisdemokratikus tündérországnak tartja, holott a napi politikai realitások egészen más képet mutatnak. Idén november 3-án például újabb kormányellenes tömegtüntetés zajlott Reykjavíkban.

Úgy kezdődött, hogy előző este megszavaztattam az ismerőseimet a Facebookon, hogy a másnapi gleccsertúrára hányadik Mahler-szimfóniát vigyem magammal. Végül aztán mégis Bruckner mellett döntöttem, és nem is csalódtam.

Egy hónapja járok az izlandi egyetem nyelvi kurzusára, vagyis már négy hete fuldoklom a mély vízben, amit egy új nyelv megtanulása jelent. A lábam még nem ér le, de néhány karcsapásig már eljutottam.

Amikor egy évvel ezelőtt először készültem Izlandra menni, többen figyelmeztettek, hogy „ott fogok ragadni”. Akkor még nem tudtam, sírva vagy nevetve fogadjam-e ezt az abszurd felvetést, mára viszont bebizonyosodott, hogy nekik volt igazuk.

Az egyik legnagyobb európai gleccser, az izlandi Vatnajökull alatt eddig szendergő Bárðarbunga vulkán az utóbbi hetekben egyre aktívabban háborog, augusztus 29-én, pénteken pedig egy kicsit ki is tört. Aggodalomra azonban semmi ok. Egyelőre.

Izlandon harmincszor kevesebben élnek, mint Magyarországon, az izlandi könyvpiac méreteiben és számaiban viszont kísértetiesen hasonlít az itthonira. Az egy lakosra jutó, évente kiadott könyvek száma a világon itt a legmagasabb. Miért?

Izland államelnöke egyszer azt nyilatkozta: „Mi, izlandiak kevesen vagyunk, ezért a régi időkben megdupláztuk a sziget lakosságát tündérekkel és más mesebeli lényekkel.” Az ország rejtőző lakossága pedig máig boldogan éli világát.

Kinézitek a térképről, Akranes, kis kikötőváros Reykjavíktól nagyjából egy óra buszútra, túl sokat nem tudtok róla, van egy hosszú, homokos tengerpartja, biztos jó lesz.

Fél évvel ezelőtt volt egy pillanat, amikor arra jöttem rá, hogy a lejátszómon tárolt zenék majdnem 70 százaléka izlandi. Ami azért volt meglepő, mert volt közte elszállós posztrock éppúgy, mint gitáros-énekes hálószoba-melódia, vagy éppen bulizós popzúzás.

Van az a régi vicc az izlandi társadalomról, hogy itt Reykjavíkban nagyobb esemény a Gay Pride, mint a hivatalos nemzeti ünnep, amikor az ország függetlenné válását ünneplik június 17-én. Csakhogy ez nem vicc, hanem a rögvaló.

Ha megkérdeznék, mi a legjobb és egyben a legszokatlanabb dolog, amit megtapasztaltam ezen a zsebkendőnyi kis szigeten, így másfél hónap után ma már gondolkodás nélkül azt felelném: a bizalom.

Aki figyelemmel kísérte az utóbbi évek nagy hollywoodi blockbustereit, az képzeletben akkor is járt már Izlandon, ha egyébként nem érdeklődik a sziget iránt: a kis északi ország ugyanis egyre népszerűbb forgatási helyszín az óceán mindkét oldaláról érkező filmesek körében.

Izlandon és a körülötte lévő vizekben számtalanféle hal és madár él, emlősökből viszont igencsak szűkös a kínálat – ez azonban soha nem állta útját a helyiek képzeletének, akik az idők során rengeteg mitikus lénnyel gazdagították a sziget faunáját.