A nagy budapesti rabbicsata: az első menet

  • Toronyi Zsuzsanna
  • 2018. március 6.

Jó ez nekünk?

Miként kellene jó zsidóként élni itt és most, a 21. századi Magyarországon?

Ideje van, itt az ideje a vitának. Vagyis dehogy, most éppen azt kellene megszoknunk, hogy a viták ideje lejárt. Mert – mondja, aki szerint lejárt – ez „állandó értékvitákat, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál”. Hát, nem tudom, szerintem ez nagyon nem így van.

Lassan egy hónapja is van, hogy a Talmud nem csak nőknek címen futó programsorozat részeként vitát moderálhattam két – a mai mainstream magyarországi zsidó közösségben nagyon eltérő véleményeket megfogalmazó – Mazsihisz-rabbi, Frölich Róbert és Fináli Gábor között. Egyikük az országos főrabbi, a másik pedig a legfiatalabb, éppen tavaly rabbivá avatott rabbink. A programot egy nemzetközi támogatásokat élvező civil kezdeményezés szervezte, melynek alapvető célja, hogy a judaizmus ősi tanításait a kortárs jelenségekre fókuszálva értelmezze: általában van egy kis szövegtanulás, beszélgetés; ahogy ez ezer éve megy a zsidó tanházakban. Vitatkozunk persze, mert mint tudjuk a régi viccből, egy zsidó egy lakatlan szigeten is legalább két zsinagógát épít, hogy legyen, ahová a lábát sem teszi be, amelyikkel örök vitában maradhat.

Most sem volt másként, Frölich és Fináli vitatkozni ültek le a nagy nyilvánosság előtt, hatalmas érdeklődés mellett. Hamar kiderült, hogy a vita helyszínét kinőttük, az utcán is állnak, és több ezren nézik az online közvetítést is, ami nem csoda, hiszen ez a vita olyan volt, mintha az esztergomi érsek ült volna le vitázni egy pályakezdő kis plébánossal. De ez nem számít, az számít csak, hogy mindkettőnek alaposan végiggondolt, megélt véleménye van a „hogyan tovább?”-ról, arról, hogy miként kellene jó zsidóként élni itt és most, a 21. századi Magyarországon. Elsőre kábé ennyi tűnt közösnek, azaz hogy itt és most, de hogy hogyan?

Óriási szerencse, hogy a zsidó hagyomány szerint egy ilyen vitában senki sem maradhat magára, hiszen velünk voltak/vannak mindazok a bölcsek, korábbi véleményalkotók, akikre hivatkozhatunk. Akik hasonló problémákkal szembesültek, mint mi ma, és az ő korábbi véleményük, vitáik is támpontjaink lehetnek. Segítségül felidézhetjük egy 12. században élt bölcs, Rabbi Smuel ha Nagid módszertani összefoglalóját: a vitában, problémaértelmezésben néha szükségünk lehet magyarázatra, kiegészítésre, cáfolatra, az eddigi hagyomány felidézésére is. Ki kell mondanunk, és nem szabad a szőnyeg alá söpörni a nehézségeket, a szükség diktálta eseteket és az ellentmondásokat sem. Ugyanakkor rá kell mutatnunk és egy vita hevében is ki kell mondanunk a támogató véleményeket és a megoldásokat is. Hiszen nem egymás diadalmas legyőzése, hanem az örök tanítások, az életmód helyes útjának megtalálása a cél, nem a győzelem és a diadal.

A beszélgetés első része a fentiek szellemében meglehetősen simán ment, hiszen sikerült megtalálni azokat a közös pontokat, elvi egyezéseket, melyek alapján nyilvánvalóvá válik, hogy meddig tart a vélemény-egyezés, és hol kezdődik a két rabbi világlátásában az eltérés. A jó hosszúra nyúló vita második részében a közönség kérdései is megjelentek, remekül argumentálva a mai budapesti zsidó közösséget foglalkoztató problémákat. Itt és most talán a legérdekesebb és legfontosabb a nők zsinagógai szerepének megvitatása volt. Vulgárisan leegyszerűsítve Frölich ragaszkodna az évszázadok alatt kialakult hagyományhoz, melyben a nők elsősorban a családi hátország zsidó légköréről gondoskodnak, míg Fináli a zsinagógában is azonos jogokat garantálna a nőknek. Véleményük radikálisan eltér, valószínűleg sosem fognak közös nevezőre jutni, de végül is a vitáknak nem ez az egyetlen lehetséges értelme és megoldása. Jó összegyűjteni az érveket, megismerni a másik döntésében szerepet játszó szempontokat, tudni, hogy mit miért állít és tesz. Jól tudták ezt már az ókori bölcsek is, és talán a béke fenntartása érdekében, vagy talán egyszerű belátásból bevezették a viták lezárásának egy zseniális módszerét: a null-nullt. Mondanom sem kell, mi is erre hoztuk ki ezt a vitát, de előtte lejátszottuk a meccset – csak hogy így azok is értsék, akik szerint a viták ideje lejárt.

Ma héberül a kosármeccs, a focimeccs és bármi egállal végződött küzdelem végén azt mondják be a sporthírekben, hogy téku: döntetlen. A szent nyelveknek minden szava „csordultig tele van” a hagyomány korábbi értelmezéseivel, magyarázataival – írta 1926–ban Gershom Scholem az akkoriban újra beszélt nyelvvé váló héberről, s a szavakban megbújó zsidó tradícióról. Ott bújik a null-null mélyén is egy rabbinikus réteg, melyet természetesen nem csak a viták lezárásának módszereként, hanem egész gondolati rendszerként alkalmaztak.

A mi neológiánk (ennek definiálása persze minden vita az elmúlt másfél évszázadban) vitáinak is egyik lehetséges hivatkozott szerzője a 18–19. század fordulóján élt haszid mester, a berdicsevi caddik, Rabbi Levi Jicchák (1740–1810). Ő azt írta erről a döntetlent jelentő „Teku”-ról, hogy a szó egy rövidítésként is felfogható, és betűiből mondatot alkotva azt olvashatjuk, hogy a nagyon bonyolult kérdéseket csak Elijáhu próféta oldja majd meg. Élijáhu, aki a Messiás előhírnöke lesz egyszer majd. Jó kis zsidós megoldás, nem? De működik: itt az a feladat, hogy érveket gyűjtsünk pro és kontra, ezredszerre is tanulmányozzuk végig az eddig véleményeket – azokat is, amelyekkel végül nem fogunk egyetérteni! – és aztán cselekedjünk úgy, ahogyan alaposan megfontolt véleményünk diktálja. Erre van hagyomány a pesti neológiában is, elég arra gondolnunk, hogy ehhez a nagy pesti hitközséghez tartozott a Dohány utcai zsinagóga a maga orgonás, a korszakban forradalmi újításokat bevezető istentiszteleti gyakorlatával, meg a Rumbach is, azoknak, akik a lábukat sem szívesen tették volna be a Dohányba, no meg a Teleki téri haszid imaház is. (NB: volt a Teleki téren egy másik haszid imaház is, akik meg azt ellenezték, hogy emezek a pesti hitközséghez tartoznak, de ez egy hosszú és másik mese.)

Szóval mi egy jó hangulatú vitában nem semmire sem jutottunk, hanem a két jeles rabbi megfogalmazta igencsak eltérő véleményét, ami alapján a közösség dönthet, hogy melyikükkel imádkozik egy zsinagógában. Minden más csak kommentár, vita, azt meg folytatjuk, nyilván. Mert arra tanít a hagyomány, hogy vannak viták, melyek eldöntetlenek maradnak, de jó róluk gondolkodni, vitázni, tanulmányozni, és beletörődni abba, hogy ezek megoldása a messiási jövőbe tolódik. Ahogyan a Misnának az Atyák Tanításai nevű traktárusában olvashatjuk: „minden olyan vita, amely az ég nevében zajlik, végül megoldódik” (Avot 5:17).

Vita van, legyen is, hiszen az a közösség, amelyik lezárja a vita lehetőségét, megmerevedik, és a merev rendszer mindig eltörik a végén. Erre szeretném felhívni azok figyelmét is, akik szerint a viták ideje lejárt.

Figyelmébe ajánljuk