A neoneológia már a spájzban van – A zsidó jövő letéteményeseiről

  • Kardos Péter
  • 2017. november 29.

Jó ez nekünk?

Ha ez így történt volna, ma mi, férfiak harcolnánk egyenjogúsításunkért a vallási életben.

A zsidó vallásban (is) könnyebb tiltani, mint megengedni. Én az alábbi írással a nehezebbet vállalom.

Fél százada vagyok pályámon. Annak minden tapasztalatával birtokomban. Ortodox családból származom, de megpróbálok úgy haladni a korral, hogy az ne sértsen tórai rendelkezést. Felelősséggel vállalom minden ódiumát mindannak, amit papírra vetek.

Esetünkben könnyebb tiltani a nők aktív részvételét istentiszteleteinken, mint megengedni. Ez így működik időtlen idők óta itthon is, pedig a kezdetek kezdetén a nők sokkal aktívabb szerepet játszottak ezen a téren. Nem tartom véletlennek, hogy az utóbbi időkben vallási vezetők is vitatkoznak erről, amit eddig nem tettek – sok résztvevős, rabbikat, világi vezetőket és egyszerű híveket is megmozgató vita zajlik éppen a nők vallási jogainak kérdéséről a Szombat folyóirat online kiadásában.

Mielőtt rátérnék mondanivalómra, egy fontos mondatot idézek a hagyományból: „a nők fel vannak mentve az időhöz kötött parancsolatok alól” – azaz hétköznapokon például nem kell templomba menniük reggeli-esti imára. Csakhogy a „fel vannak mentve” nem jelent tiltást! S hogy miért érzik magukat másodrangú híveknek a zsinagógában? Erre egy elképzelt történet.

Isten előbb teremti Évát, s szavai ekkor hangzanak el: nem jó, ha az ember egyedül van. Ezért annak oldalbordájából „létrehozza” Ádámot. Ha ez így történt volna, ma mi, férfiak harcolnánk egyenjogúsításunkért a vallási életben.

Mi álldogálnánk a rácsok/függönyök mögött, lesve feleségünket, amint felmegy a Tórához, s irigykedve magunkat képzelnénk helyébe. Azután az évszázadok folyamán a rabbinők rendeleteket hoznának, s kijelentenék, hogy a mi dolgunk a vallásos otthon megteremtése, a vallásos gyermeknevelés, a kóser háztartás vezetése stb.

Még elképzelni is szörnyű – férfiszemmel.

S most térek rá konkrét mondanivalómra. Amikor kijelölték a nők feladatait a vallási életben, a férfiak a tanházakban tanulással töltötték idejüket reggeltől estig, amit csak az imákkal szakítottak meg.

Azóta azért van némi változás. A férfiak dolgoznak (is), gyerekneveléssel (is) foglalkoznak, alkalmanként besegítenek a háztartásba, lehet, hogy csak annyival, hogy hazaviszik a kóser húst, a sábeszi és hétköznapi betevőt, netán bekapcsolják a mosogatógépet és így tovább.

A vallási szerepek azonban nem változtak ennek megfelelően. Ha csak annyit újítanánk, hogy beszámítjuk a nőket a zsinagógai közösségbe, a minjenbe, már nagyon sokat tettünk azért, hogy megmentsük a magyar neológiát, ezt a hungarikumot.

Amikor nincs minjen, a gyászoló vagy járcejtot (halálozási évfordulót) tartó nem tud kádist, gyászimát mondani. Mivel nincs tiltva a nők ebben való részvétele, csak „fel vannak mentve”, miért ne számíthatnánk be a minjenbe őket? Őket, akik a zsidó jövő legfőbb letéteményesei. Tudniillik, ha netán vegyes házasságot kötnek, vallásunk anyai ágon való öröklődése okán az utód mindenképpen zsidó lesz.

Nem a Tórához való felhívásról beszélek. Mindössze a beszámításukról.

Nem vallom a magyarul is olvasható Hayim Halevi Donin rabbi elvét a sábbátról. Ha csak úgy van sábbáti istentisztelet, kádis, tóraolvasás stb., hogy a tizedik ember járművel jönne a zsinagógába – szombaton ugyanis tilos vezetni –, inkább ne legyen egyáltalán közös ima! – írja Donin.

Ha csak úgy van sábbáti istentisztelet, kádis, tóraolvasás stb., ha a jelen lévő nőket is beszámítjuk, legyen! – véleményezem én.

És akkor nem hivatkozom a világ más tájain funkcionáló ortodox rabbinőkre, elvetem a reformirányzatot (vajon a férfiak beszámítanak ott a minjenbe?); mindössze vészjelzést akarok küldeni az illetékeseknek: S. O. S. – mentsétek meg lelkeinket! A nálunk, zsidóknál is tapasztalható visszaesést állítsuk meg azzal, amit nem tilt a Tóra.

A szerző zuglói rabbi

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.