A Twitter és a zsidók

  • Radnóti Zoltán
  • 2017. március 17.

Jó ez nekünk?

Mennyire lehet ártalmas, mennyire lehet hasznos a rövid üzenetek világa?

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelynek olvasónaplót kellett vezetni a kötelező olvasmányok után. Elvárták tőlünk, hogy egyrészt ismertessük az olvasmány tartalmát, mutassuk be a szerzőjét, a kort, amiben a regény játszódik, és igyekezzünk valami tanulságot is levonni. Nem keveset izzadtam, hogy a minimálisan elvárt oldalmennyiséget produkáljam, próbálkoztam mindennel, ami az oldalak számának növelésével járt. Bár a kötelező olvasmányokat mind elolvastam, némelyik tetszett is, de a naplóíráshoz nem adott nagy kedvet. Persze, értettem, hogy mindig igyekezni kell szép kerek mondatokban fogalmazni, de azt akkor sem értettem, hogy ha valamit meg lehet öt mondatban fogalmazni, akkor miért kell hozzá még plusz százötven mondat.

Amikor rabbinak készültem, és mindjárt a legelején drósét, prédikációt kellett tartanom, mindig igyekeztem a fentebb leírtakat megtartani. Fontosak a gondolatok, amelyek egy vallási vezetőt foglalkoztatnak, de az is fontos, hogy még véletlenül se untassa a hallgatóit.

Az általános iskolás gyerekeim már egy egészen más korosztályhoz tartoznak. Nem szeretnek hosszú szövegekkel bíbelődni: minél gyorsabban szeretnének átadni minél több információt. Ezt lehet problémának tekinteni, sőt bajnak is, de tudomásul kell venni, hogy ilyen világban élünk. Egy tanárnak már egyszerűen nincs elég ideje egy olvasónapló elolvasásához, főleg nem egy osztálynyi olvasónaplóéhoz. Modern embernek tartom magam, aki igyekszik követni a technikai újításokat és a gyerekeim korosztályát is igyekszem követni, de így is előfordul néha, hogy fogalmam sincs, éppen miről beszélnek. Egyrészt követem, másrészt pedig igyekszem kicsit lassítani őket, hogy megismerhessék legalább egy részét mindannak, amit hasonló koromban én fedeztem fel a világból, azokat a gondolatokat, amelyeket követve mi zsidóként élünk.

Adva van nekünk, nemcsak nekünk, az egész világnak a Tóra, amelyben szerepel a világ egykori állapota, és ugyanakkor tulajdonképpen benne van a mai világ is. Ez az Írott Tan. Mellette ott van még a Szóbeli Tan is, a Talmud, amelyben a tórai történetek, parancsolatok magyarázata található.

Sokszor hallottam már a talmudista szót negatív értelemben, pláne a farizeust. Akik így használják ezt a kifejezést, azt próbálják – meglehetősen tájékozatlanul és károsan – bemutatni, hogy a zsidók mindent hosszasan, körülményesen magyaráznak meg, sőt esetleg félre is magyarázzák. Nekik és persze mindenki másnak is nagy örömmel és szívesen ajánlom, hogy legalább egyszer lapozzanak bele a Talmudba. Nem az antiszemiták által összeállított borzalomba, hanem az eredetibe. A neten angolul az egész olvasható. Nem másról szól, mint a zsidóság nagyjainak folyamatos, egymással vitatkozó Tóra-magyarázatáról. Minden bölcsünk igyekezett hozzátenni a maga véleményét, mindezt a körülményekhez képest röviden, tömören. Csak hát szerencsére sok ember szólt hozzá, mert sok olyan ember volt, akinek fontos és mérvadó volt a véleménye.

Ezzel megint visszatértünk a rövid üzenetek világához.

Az én korosztályom a történelem különös alakulása miatt egészen rendhagyó módon jutott el a saját zsidóságához. Nekünk nem adatott meg, hogy jesivákba, szigorúan vallásos általános és középiskolába járjunk. Nekünk nem adatott meg, hogy már egészen korán otthonról hozzuk el magunkkal a zsidóság alapjait. Éppen ezért, már gyakorló rabbiként sosem utasítottam el azokat, akik tizenévesen vagy akár felnőttként akarnak visszatérni a gyökerekhez, mert tudom, hogy azt, aki hozzánk fordul, csak a kíváncsisága, tudásszomja vezeti.

A héten, az egyetemen – Talmud-órán – tanultam a diákjaimmal a két zseniális rabbi, Hillél és Sámmáj három történetét, amelyek arról szólnak, hogy a két rabbi hogyan fogadja azokat az embereket, akik a zsidóságba vágynak betérni, ám különleges feltételeik vannak.

Az egyik ember azt mondta, hogy betér a zsidóságba, ha Sámmáj el tudja neki mondani annyi idő alatt a Tórát, amíg ő egy lábon áll. A Talmud szerint a rabbi a keze ügyébe került mérőrúddal zavarta ki a gúnyolódó embert.

A rabbi dühe érthető, hiszen ő maga egy életet szánt arra, hogy a Tórát megértse: hogyan lehet valaki olyannyira szemtelenül nagyképű, hogy egy perc alatt akarja az egész szent Tórát megtanulni, a végtelen Istent megérteni, sőt ettől függővé tenni a betérését. A mérőbot is szimbólum.

Hillél rögtön betérítette, és elmondott neki egy mondatot, amely érdekes módon nincs is benne a Tórában:

„Ami számodra gyűlölt, azt ne tedd másnak. Ennyi a Tóra. A többi csak ennek a magyarázata, menj haza és tanuld meg!”

Mi, mint jó talmudisták, azonnal elkezdtünk vitatkozni a történeten. A vita végén arra jutottunk, hogy a betérő kérése tökéletes volt és semmiképpen sem gúnyos. Hiszen azt kérte a mestertől, hogy adjon neki egy olyan gondolatot, amely magával rántja, amelybe beleszeret. Amelynek hallatán azt mondja, „igen, ez az én népem, ez az én Istenem, és ez az én hitem”.

Hillél rögtön megértette a kérdést. És megalkotta az első SMS-t, Twitter-bejegyzést, mikroblogot.

Akár ezt is mondhatta volna Hillél: röviden add el magad, vagy az árut!

A lényeg: a „fő üzenet” átadása röviden és érthetően, ami arra készteti az olvasót, hogy tovább gondolkodjék rajta.

Nem magyarázzuk túl a minket körülvevő világot, nem tipródunk sokat a problémákon, hanem egészen egyszerűen, egy-egy rövid mondat segítségével próbáljuk meg élni az életünket, hogy az jó legyen saját magunk, a családunk, a környezetünk számára.

„Ami számodra gyűlölt, azt ne tedd másnak. Ennyi a Tóra.”

Ilyen egyszerű a világ számunkra, zsidók számára.

Szerintem ilyen egyszerű a világ mindenki számára.

Milyen jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne.

Figyelmébe ajánljuk