A zsidó strucc és a politika

  • Darvas István
  • 2017. január 11.

Jó ez nekünk?

„A strucc meg lemegy undergroundba, hátha ott a vakond” – énekli gonoszul a Malacka és a Tahó. De nem mindig bántak ilyen finoman a struccal, és ebben mi, zsidók is hibásak vagyunk, bár a sorsát elsősorban római szerzők pecsételték meg. Vagy Caius Plinius Secundus, de az is lehet, hogy Diodoros Siculus írta róla elsőként, hogy veszély esetén a homokba dugja a fejét. Ezt ugyan néhányan cáfolják, de mindegy már, a strucc a tényekre fittyet hányó viselkedés szimbólumállata lett.

A Tóra tisztátalan, ezáltal nem fogyasztható madárnak sorolja be, ezt vehetjük szerencsének, de a többi forrás kifejezetten barátságtalan vele. Például: „fiaival olyan keményen bánik, mintha nem is az övéi volnának, ha fáradsága kárba vész, nem bánja. Mert Isten a bölcsességet elfelejtette vele, értelmet pedig nem adott neki”. Vagy: „népem leánya kegyetlen, mint a struccok a pusztában”. Szóval, a strucc onnan indult, hogy ostoba és kegyetlen.

A nemzetközi sajtója nem is nagyon javult, de a zsidó szép lassan igen; nem is nagyon lehetett más választása bölcseinknek, mert Isten egyetlen teremtményére sem tekinthetünk teljesen félresikerültként. A Talmud már megemlíti, hogy a strucc tojását gyógyászati célra használták, illetve – én nem tudatmódosítottam, becsszó – azt is, hogy tésztával borított aranyat etettek a madárral, mert a gyomorsavának köszönhetően finomítani tudta a nemesfémet. A 18. században élt egyik rabbink már arról ír, hogy egyes zsinagógákban strucctojást akasztottak a falra, mert úgy vélték, hogy emlékeztet a strucc szemére, amelyből különleges erő árad, és ez inspirálja az imádkozókat, hogy ne mással, hanem az áhítatos imádkozással legyenek elfoglalva.

false

És a javuló tendenciának korántsem volt vége, például már azt is elkezdték pedzegetni, hogy ez a strucc nem is az a strucc, amit a Tóra említ, és ez az „új” strucc esetleg kóser lett!

Azt hiszem, eljött az idő, hogy elmondjam, miért foglalkoztat engem ez a madár. Viszonylag egyszerű, azért, mert az utóbbi években nagyon sokszor hallottam – néha nyersen, néha meg merő átverésből bonyolultabb körmondatokba rejtve – azt a bosszantó felvetést, hogy ha valakiről vagy valamiről nem veszünk tudomást, akkor az nemlétezővé válik, meg azt is, hogy ha valakivel szóba állunk, akkor ezzel legitimáljuk stb. Csak úgy süt az önáltatás.

Erről a struccpolitikáról még azok is negatívumként beszélnek, akik a leglelkesebben gyakorolják, ezért arra gondoltam, hogy ha kivonom a játékból a struccot, mert kedveseket is írok róla, akkor megteszem az első lépést a fogalom eltörlése érdekében, és ha nem lesz már a szegény strucc megbélyegzésével mindent óvatosan eltakaró kifejezés, akkor a viselkedés is könnyebben változhat, hiszen „élet és halál van a nyelv hatalmában” a Biblia szerint. A disznó hagyományos zsidó megítélése egyelőre nem változott, ezért egy újabb bölcs zsidó, Iszaak Babel Benya Krikjének állítására még mindig figyelnünk kell: „A disznó a disznóval nem találkozik, de ember az emberrel mindig találkozik.” Strucc, szabad vagy!

A szerző az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem közösségének rabbija.

Figyelmébe ajánljuk