„Ha nincs kenyér, akkor nincs Tóra”: avagy „azért csak legyen szakmád”

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2018. aug. 02., 13:49
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tudták? Egy suszter volt a zsidó vallás történetének egyik legnagyobb lángelméje.

És a holokauszt előtti Magyarország is tele volt zsidó szakmunkásokkal. (A hitközségi születési anyakönyvek ilyen irányú elemzése PhD-dolgozatért kiáltó téma!)

A minden zsidót értelmiséginek tekintő sztereotípia ellenére a 21. században sem indokolatlan, ha egy hitközség, mondjuk, szakiskolát indít. Mint most a neológia.

„Elvitték őket. El a gyerekeket, az öregeket, az asszonyokat, a terheseket, a rokkantakat, a rabbikat, az ügyvédeket, a pálinkamérőket, a tiszai faúsztatókat és a falusi rőfösöket” – írta a Mandiner elődlapjában, az UFi-ban Ablonczy Balázs történész, a holokauszt 60. évfordulóján visszaemlékezve Magyarország (zsidó) történelmére.

Ezek a szép felvezető mondatok arra is felhívták a figyelmet, hogy a magyar zsidók azelőtt ott voltak a legkülönfélébb szerepekben a vidéki Magyarország mindennapjaiban, nemcsak rabbiként és ügyvédként, hanem pálinkamérőként, rőfösként, tiszai faúsztatóként is, sokféle, képzettséget igénylő és nem igénylő szakmában.

Régi hagyomány ez, ha néha el is felejtjük: a zsidó történelem legnagyobbjainak egyike, rabbi Johánán például alighanem suszter volt, kortársai és kollégái, a Misna rabbijai közül többen is kétkezi munkával keresték a kenyerüket, és ezek a lángelmék csak szabadidejükben voltak vallási vezetők, mondván „a jótett jótettet hoz létre”, azaz „a tanítás tanítást hoz” létre.

Hogy miért?

A talmudi hagyomány egyik legfontosabb műve, az „Atyák Tanításai” című misnai traktátus adja az egyik legvilágosabb választ: „ha nincs kenyér, akkor nincs Tóra se”. Vagyis, egyszerűen szólva, valamiből élni kell ahhoz is, hogy Tórát tanulhassunk. De abból, hogy „csupán” Tórát tanulunk, tulajdonképpen nem lenne szabad megélni, a Tórát ugyanis nem haszon reményében, hanem csak önmagáért lenne helyes tanulni. Viszont, ha nincs munka, akkor nincs kenyér, ha nincs kenyér, akkor nincs élet, és ha nincs élet, akkor bizony senki nem fog Tórát tanulni.

Érdekes és fontos a Misna sorrendje: előbb jön a kenyér, aztán a Tóra. (Hiszen a szöveget kezelő és megszerkesztő rabbik mondhatták volna akár fenyegetőbben is: Isten azt üzeni, hogy „ha nincs Tóra, akkor nincs kenyér se!” – nem így történt!)

Ez a dilemma természetesen nemcsak a rabbi foglalkozású magyarországi lakosokra nehezedik, hanem például az izraeli, az amerikai vagy akár európai ortodoxiára is. És ha az ember nem születik rabbi Johánánnak, és nem fér bele a fejébe (és az életébe) a világ minden tudása, akkor is minden nap meg kell találnia, hogy mi a helyes arány a „kenyér” és a Tóra, azaz az értékteremtő munka és Isten szándékainak tanulmányozása között.

A legstabilabb kenyérkereset – az asszimilált értelmiségi zsidóság közkedvelt hivatásai (orvosok, ügyvédek) mellett, egy lehetőleg keresett szakma valódi megtanulása. (Emlékszem, amikor 19 esztendősen megszereztem a jogosítványt, nevelőapám azt mondta: „Zoli, most már van egy szakmád, bármi is történik veled.”)

A hagyomány és az évezredes zsidó bölcsesség (vagy akár a munkaerőpiaci trendek) is jelzik, hogy szükség van magasabb fokú, emelt szintű, valódi szakképzésre. A honi, modern vallásos (neológ) mozgalom ezért (is) vállalta fel ezt a fontos hivatást.

De persze ez sem ilyen egyszerű!

Szeptembertől ugyanis megnyitja kapuit a Mazsihisz (konkrétan a Budapesti Zsidó Hitközség) már most is eleven érdeklődést kiváltó Külkereskedelmi Szakgimnáziuma, és rögtön 12-féle OKJ-képzést kínál. Ám ez az iskola nem azzal a céllal indul el, hogy a benne bízó fiatal felnőttekből diplomások helyett mechanikusan tanított, szakismereteket elsajátító és használat után eldobható munkaerőpiaci termékeket képezzen.

Éppen ellenkezőleg! A valódi és emelt szintű szakoktatás méltóságát akarjuk megerősíteni!

És nemcsak azért, mert az élethosszig tartó tanulás ethoszát ama suszter, rabbi Johánán és társai találták fel 2200 éve – és mi azóta is őrizzük –, hanem azért is, mert pontosan tudjuk, a munkaerőpiacon nem érvényesül tartósan, aki nem tudja utánképezni önmagát, aki nem tud önállóan tanulni, alkalmazkodni és együttműködni, és aki nem beszél nyelveket (ez sokszor elfelejtett közhely).

Jelentsük ki bátran, ez a „zsidó” hozzáadott érték ebben a nemes ügyben! A célunk nem lehet más, mint hogy ilyen, jól tájékozódó, szellemi embereket képezzünk ebben a komoly szakképző intézményben – a kereskedelem, a pénzügy, a turizmus vagy az informatika területén.

(Ha valakit jobban is érdekel, itt nézhet utána: „kulkergimi.hu”).

Ám rabbiként mégsem ezzel zárnám a gondolatmenetemet, hanem visszatérnék az első soraimra, az Atyák Tanítására, és sokadszor is megismétlem, amit nem lehet elégszer – ha nincs állandó tanulás, akkor rövid időn belül nincsen, nem lesz szakma sem, és utána már – a sok kudarc végén, ne adj’ Isten – elveszhet a Tóra, majd a hit is.

A mindenki előtt nyitva álló iskola szellemisége ebben a meglehetősen tág értelemben lesz zsidó, miközben, persze, aki akar, tanulhat nálunk héber nyelvet (ez bárkinek jól jöhet) és judaisztikát is, ám ezt az iskolát a közös tanulás és a „tanulni tanulás” tanházakból gimnáziumokba és egyetemekbe átvitt, megőrzött, immár „modern szakmapedagógiává” vált szelleme fogja reményeink szerint kitüntetni.

A zsidó hagyomány bő két évezrede megtanította a világnak, hogy rabbi Johánán példája nem kivételes, hanem hogy a széles körű tájékozottság és az adaptív bölcsesség, a jó szakember (így akár egy jó rabbi) ismérve is. A talmudi gondolkodásmód bátran mond ellent a népi bölcsességnek, és a világba kiáltja: „a jó suszter az, aki nem marad csak a kaptafánál!”

Ha keresnénk a Külker.-gimi ars poeticáját, akár a fentebbi mondat is lehetne az, amiképpen lehetne a suszter-rabbi, Johánán is a szakgimnázium névadója.

Jusson el a tanítása hozzánk, az a zsidó hagyományból ismerős belátás, hogy a jó szakember képzéséhez is feltétlenül szükséges az elme és a lélek pallérozása. Ha egy intézmény valódi igényeket céloz meg (mint ő cipészként és tanítóként), akkor megtalálja a helyét a nap alatt!

Ez a zárómondat akár lehetne egy következő cikk nyitómondata is!

Az az írás már arról szólna, hogy a zsidóság és azon belül az individuum hogyan találhatja meg a saját helyét ebben az új és keménynek ígérkező 21. században. Arról szólna, hogy az autonómia, az autentikus cselekvés és az önreflexió képességének elsajátítására mennyire lesz majd lehetőség a gyermekeink életét meghatározó következő évtizedekben.

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2018. aug. 02., 13:49
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    tiszapolgári
    2018. augusztus 02., csütörtök 16:38
    Ma már nem látni ilyet, de a háború előtti Magyarország falvaiban, kisvárosaiban mindennapos kép volt, hogy a szabók, cipészek, bádogosok, fuvarosok, asztalosok, szatócsok, szeszfőzők esténként együtt tanulták a Talmudot a tehetősebb gazdálkodókkal, kereskedőkkel és a magántudósokkal.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A zsidó világ Dél-Afrikától Újlipótvároson át Kanadáig

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk