Kik azok a rabbik?

szerző
Balázs Gábor
publikálva
2017. jún. 28., 12:50
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha az olvasó néha úgy érzi, hogy az összkép kaotikus, akkor teljesen igaza van. De igyekszünk eligazítani.

Egy érdekes zsidó oktatási projekt keretében több száz, a zsidó közösségben (zsidó ifjúsági mozgalom, tábor, iskola) aktívan részt vevő gyerek és fiatal felnőtt tehette fel az általa legfontosabbnak ítélt kérdéseket a zsidó hagyományról és kultúráról. A feltett kérdésekből kiderült, hogy meglehetősen sok a bizonytalanság a rabbik szerepével, feladataival és hatáskörével kapcsolatban. Statisztikai adatokkal bizonyítani ugyan nem tudom, de személyes és széles körű zsidó oktatói tapasztalatom alapján határozottan úgy vélem, nem zsidó körökben is komoly az érdeklődés a kérdés iránt, hogy kik is azok a rabbik, és hogyan lesz valakiből rabbi.

 

Mit jelent a rabbiság, és hogyan lehet valakiből rabbi napjainkban?

Anélkül, hogy a rabbi pozíciójának és hatáskörének történelmi változásait részleteznénk, elmondható, hogy jelenleg azokat a személyeket nevezzük rabbinak, akik: 1. a zsidó hagyományban, különösképpen a zsidó jogi hagyományban járatosak, és felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy zsidó vallásjogi kérdésekben döntéseket hozzanak; 2. egy közösségen belül intellektuális, spirituális vagy szociális szempontból vezető szerepet töltenek be.

Az 1-es pontban említett felhatalmazáshoz elég, ha egy vagy több elismert rabbi valakit – ideális esetben az illető kiemelkedő tudása és zsidó vallási szempontból példamutató életformája elismeréseképpen – rabbinak nevez ki. Innen kezdve az illető elvben vallási kérdésekben döntést hozhat. A gyakorlatban azonban nem következik belőle, hogy bárki más ezt a döntést kötelező érvényűnek el is fogadja. „Kis” és „nagy” rabbik között például annak alapján lehet különbséget tenni, hogy kinek mekkora követőtábora van a valamilyen módon vallásos zsidók között.

A 2-es pontban említett rabbira jó példa Jonathan Sacks, a volt brit főrabbi, akinek intellektuális tekintélye megkérdőjelezhetetlen, és aki közösségi rabbiként és Tóra-magyarázóként nagyon elismert, vallásjogi döntésekkel viszont alig foglalkozik.

Joggal tehető fel a kérdés: mitől lesz valaki „elismert rabbi” vagy „nagy rabbi”. Erre sajnos nincs egyértelmű válasz, ugyanis a jelenkori vallásos zsidóság legalább három vagy négy nagy irányzatra és megszámlálhatatlan alirányzatra szakadt. Ezek az irányzatok általában „balra zárnak”, azaz többnyire nem ismerik el a vallásjogi szempontból náluk engedékenyebb irányzatok (vagy alirányzatok) rabbijait legitim vallási autoritásnak. (A vallási engedékenység természetesen nem abszolút fogalom, mert az elvileg engedékenyebb reformrabbik jelentős része határozottan tiltja például a dohányzást és a környezetszennyezést, míg a sokkal szigorúbbnak tartott ultraortodox rabbik közül sokan megengedik, vagy legalábbis nem tiltják.)

Ha a balra zárást illető általános kijelentést lefordítjuk a magyarországi valóságra, akkor ez azt jelenti, hogy bár a reformközösségek a saját rabbijaik utasításait követik (legalábbis elméletben), elvben elismerik rabbinak az összes többi irányzat rabbijait. A neológ irányzat rabbijai elismerik rabbinak az ortodox rabbikat, de a reformokat vagy az amerikai konzervatív mozgalom rabbiképzőiben végzett rabbinőket – legalábbis de facto – nem ismerik el.

A legizgalmasabb a helyzet az ortodox irányzaton belül, ahol gyakran az egyes alirányzatok sem ismerik el egymás rabbiképző intézményeinek végzettjeit rabbinak. Magyarországon például a hagyományos ortodox irányzat (MAOIH) és a Chabad (EMIH) egyetértenek abban, hogy – de facto – nem tekintik rabbinak a nem ortodox irányzatok rabbijait – vagy éppen a nyitott-ortodox irányzat által felavatott rabbinőket –, de a MAOIH legalábbis gyanakvással tekint a Chabad által kiadott rabbidiplomákra, és például egyértelműen nem fogadja el érvényesnek a Chabad kósersági engedélyét.

Ha az olvasó úgy érzi, hogy a kép kaotikus, akkor teljesen igaza van. Épp ezért részemről nem is nagyon tudom értelmezni, amikor egy rabbi mélyen felháborodik azon, hogy őt nem fogadják el rabbinak, hiszen szinte biztos lehet benne, hogy annak a rabbinak viszont, aki őt nem fogadja el, másvalaki szintén megkérdőjelezi a legitimitását. Hasonlóképpen önellentmondásnak tűnik, amikor valaki kijelenti például a reformrabbikról, hogy ők nem is igazi rabbik, ugyanakkor megsértődik azon, ha mások pedig őt nem ismerik el legitim rabbinak, mert ő maga nem – vagy nem elég – ortodox.

 

Mit jelent a rabbinikus autoritás?

A zsidó vallásjog szempontjából a rabbinikus autoritás lényegében pusztán annyit jelent, hogy valakinek joga van vallásjogi kérdésekben döntést kimondani, és hogy ezt a döntést van, aki követi. A rabbik döntési jogát általában az alábbi bibliai szakaszból származtatják:

„Ha nagyon nehéz lesz neked valami az ítéletben (...), akkor kelj fel és menj el arra a helyre, amelyet az Örökkévaló, a te Istened kiválaszt. Menj oda a levita papokhoz, és a bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd meg őt; és ők tudtodra adják az ítélet szavát. És te cselekedjél aszerint a szó szerint (...), és vigyázz, hogy teljesen úgy cselekedj, amint tanítanak (...), ne térj el a szótól, amelyet neked mondanak se jobbra, se balra.” (5Móz 17:8–11)

E résznek nem túl meglepő módon már az Ókorban, a talmudi korszakban két teljesen ellentétes értelmezése volt elfogadott.

Az egyik szerint a vers jelentése, hogy „Még akkor is engedelmeskedj nekik [t.i. a rabbiknak], ha azt mondják arra, ami számodra jobbnak tűnik, hogy az a bal, és a balra, hogy az a jobb.” (Szifré Dvárim, Mispátim 154)

Az izraeli filozófus, Avi Sagi nyomán a zsidó jogelmélet is átvette az általános jogfilozófiából Richard T. De George felosztását, és az előbb idézett forrásból származtatják a rabbinikus autoritás „parancsalapú” (avagy deontológiai) modelljét, mely szerint az autoritás birtokosának joga van az általa betöltött hatalmi pozíció (esetünkben a rabbi cím) alapján parancsba adni vagy megtiltani bizonyos cselekedeteket a közössége tagjainak. Az autoritás e modellje feltétlen engedelmességet feltételez, amely akkor is kötelező érvényű, ha az autoritás birtokosa téved. A deontológiai modell általában a parancsoláshoz való jogot vagy az isteni parancsra, vagy az autoritás birtokosának karizmájára, vagy a közmegegyezéstől kapott felhatalmazására vezeti vissza.

A fenti tórai idézet gyökeresen eltérő magyarázatát találjuk a Jeruzsálemi Talmudban:

„Lehetséges volna, hogy ha azt mondják a jobbra, hogy az a bal, és a balra, hogy az a jobb, akkor engedelmeskedni kéne? Úgy kell érteni a Tóra szavait, hogy »jobbra vagy balra«, azaz [akkor kell követni a rabbik utasításait] ha a jobbra azt mondják, hogy az a jobb, és a balra, hogy az a bal.” (Horájot traktátus 1:1)

Az autoritásnak ezt a második modelljét „ismereten alapuló” (avagy episztemológiai modellnek) nevezik. E modell szerint attól válik valaki az autoritásra érdemessé, hogy tudással rendelkezik egy bizonyos területen. Az autoritás birtokosa természetesen csak többlettudással, de nem kizárólagos tudással rendelkezik, hiszen éppen azért őt ismeri el közössége az autoritás birtokosának, mert saját szaktudásuk alapján belátják, hogy ő rendelkezik a legnagyobb tudással. E modell szerint a rabbinikus utasítás inkább szakértői javaslat, mintsem parancs, vagy ahogy Theodor Mommsen német történész írja: „kevesebb mint parancs, és több mint tanács”.

A közösség tagjai e modell szerint is kötelesek engedelmeskedni a rabbiknak, de az engedelmesség mértéke a Tóra ismeretének függvénye. A zsidókat a Tóra kötelezi és nem a rabbik, akiknek autoritása csak a Tóra ismeretének következménye. Mivel e felfogás szerint a közösség tagjai közül elvileg bárki az autoritás birtokosává válhat, ha megszerzi a kellő tudást, e modell szerint a rabbinikus vitákban az, hogy valakinek igaza van, mindig csak relatív és ideiglenes állapot. A zsidó jog világa ebből a szempontból tehát olyan, mint a tudományos diskurzus: egy álláspont csak addig igaz, amíg meg nem cáfolják, vagy amíg nem lesz más vélemény, amelyet inkább elfogadnak. Elvileg a zsidó jog minden területén lehetnek új szempontok, új paradigmák, amelyek a korábbi döntéseket hatályon kívül helyezik. Ezért aztán mindig tekintettel kell lenni az érvek tartalmára, az aktuális körülményekre, és sosem elég az érvelő személyének kilétére figyelni.

Napjaink rabbinikus vitáiban érdekes változást hozhatna, ha praktikus döntései előtt minden rabbi átgondolná, hogy ő vajon melyik autoritás-modellt választja, és vajon a közössége előtt is könnyű szívvel vállalná-e a választott modellt, kockáztatva, hogy kiderüljön: közössége tagjai más típusú autoritást tulajdonítanak neki, mint ő magának. Különösen érdekes lenne e modellek átgondolása, amikor a különböző rabbicsoportok egymás legitimitását kérdőjelezik meg.

szerző
Balázs Gábor
publikálva
2017. jún. 28., 12:50
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 rworse
    rworse
    2017. június 28., szerda 14:12
    Hajrá szekularizáció!

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A zsidó világ Dél-Afrikától Újlipótvároson át Kanadáig

Szerző adatlapja
Összes blog Itt