Kösz, Kálmán! – A zuglói zsinagógatűzről

szerző
Darvas István
publikálva
2016. nov. 18., 09:20
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kálmán arra a következtetésre jutott, hogy meg kell nézetnünk a vezetékeket. Sokszor vagyok neki hálás, most is az voltam, mert annyi minden mást is mondhatott volna. Ja, még az is eszébe jutott, hogy miként lehetne segíteni nekik, konkrét ötletei is voltak. Nekem csak az utóbbi jutott eszembe, amikor megtudtam, hogy a Tóra örömünnepének éjjelén leégett egy budapesti zsinagóga, hála Istennek, emberek nem sérültek, viszont az épület és a tóratekercsek sajnos annál inkább.

Az utóbbi évtizedekben elszoktunk az égő zsinagógák látványától, zsidó szokás szerint nem is maradhatott kibeszéletlen egy ilyen szomorú esemény. Amikor Jeruzsálemben elpusztult a Szentély, akkor abban egyetértés volt, hogy ezt csak Isten büntetéseként lehet értelmezni, a hangsúlyok viszont igencsak eltérőek voltak. Egyesek a rómaiak gazságáról szerettek beszélni inkább, mások a saját felelősségről. Az utóbbi tükröződik az ünnepi ima szövegében, amikor azt állítjuk, hogy  „bűneink miatt lettünk száműzetve országunkból”, ami a Szentély pusztulásának folytatása volt. Múlt időben és/vagy egyes szám harmadik személyben nem megugorhatatlan gondolat, hogy minden minket ért bajnak vannak felelősei, ráadásul ezek mi vagyunk. Más kérdés, hogy egyes események után mennyi időnek kell eltelni, hogy e gondolat ne csak provokatív, hanem megfontolandó is lehessen. Ha a saját felelősség még sejtelemként sincs meg, akkor a következtetés vagy az, hogy Isten ok nélkül büntet, vagy nem tudja megakadályozni, hogy más büntessen, a végeredmény kizárólag vaskos blaszfémia lehet. A ló túloldalán ugyanez a teológiai veszély leselkedik: ha mindenről mi tehetünk, akkor Istennek nem marad hely a világban, a stréberség meg a lustaság jó barátok.

Szóval, az önostorozás arany középútját meglelni – ha és amikor volt erre igény – nem könnyű feladat. Napjaink Magyarországán ezzel nincs érdemi gond, hiszen minden bajról ő vagy ők tehetnek, én és mi mindig rendben vagyunk. Akár párkapcsolati, akár munkahelyi a baj, az igazság utat tör, az egyes szám harmadik személy használatát lassan be kell tiltani, annyi csúfság tapad a kezéhez. A politikusok holdudvarostul ezt a mintát követve működnek, végsősoron jobbról-balról ugyanaz a protokoll: végy egy démonizálandó figurát, néha többet, és ha ügyesek a szakembereid, akkor simám áttolod az egypontnullás állítást, megvan a felelős, és ami ennél sokkal jobb, megvan a megoldás is, mert ő(k) nem velünk, hanem ellenünk, ők a rosszak, mi a jók, „gyönyörűen fogok énekelni, ha kapok még egy szavazatot”.

Na, mindezek fényében a zsinagóga leégéséről induló beszélgetések úgy indultak, hogy sokan a rómaiakra gondoltak, vagyis kései utódaikra, de ez mindegy is. A zsinagógát felgyújtották, antiszemita atrocitás történt! Nem jelent feloldozást, hogy valójában nem gyújtogatott senki, mert éppen gyújtogathatott volna. Második lépésben mindenki segíteni akart, el is kezdődött a szervezkedés, ez oké. Harmadik lépésben egy ortodox rabbi felvetette – ez még nem lett közkincs, de van írásos nyoma –, hogy a leégett zsinagóga hívei felelősek az eseményekért, mert nem tanultak elég Tórát, és nem tartották meg a szombat (sábát) előírásait. Mivel nem cinikus emberről van szó, ezért megoldási javaslattal is élt: tartsanak a hívek közös tanulásokat, különösen a sábát törvényeire koncentrálva. Amikor ezt a felvetést hozzám közel álló emberek hallották, mérgesek lettek, volt, aki morálisan vállalhatatlannak vélte az okfejtést. Pedig nem az, egy ortodox rabbinak elsőként ezt az utat kell végiggondolnia, és amellett, hogy gyakorlati segítséget nyújt és erre buzdítja a híveit is, kísérletet kell tennie, hogy megértse és megértesse minden jelenség mögött Isten akaratát is. Nem kizárólag azzal fejezi ki együttérzését, hogy vigasztaló szavakat mond és gesztusokat tesz, hanem a hagyományos források alapján megnevezi a kiváltó okot és a kijavítás módját is. Egy ortodox zsidó nem tehet és gondolkodhat másként, mert akkor nem ortodox.

Egy neológ zsidónak más a viszonya az elektromos tűz – mert a zsinagóga ezért égett le – és az isteni akarat viszonyához. Nem feltétlenül kényszerülünk rá, hogy minden élethelyzetre magyarázatot találjunk, sőt még azt a luxust is megengedhetjük magunknak, hogy ha egy adott vallási törvény és a morál ütközik, akkor dönthetünk az utóbbi alapján. Ez nem jelenti azt, hogy bármilyen szomorú eseménynél a személyes felelősség lehetőségét kizárjuk, csak annyit, hogy nem minden eset mögött kezdjük el keresni azonnal, és erre a távolságtartó és arra törekvő attitűdünkre morális kötelességként tekintünk. És baromi hálásak vagyunk, lehetünk Kálmánnak, aki nem antiszemitizmusról kezdett fantáziálni és nem is az okokra volt kíváncsi, amikor a leégett zsinagógáról hallott, hanem helyesen következtetett és segíteni akart. Szóval, kösz, Kálmán!

A szerző az Országos Rabbiképző Zsidó egyetem közösségének rabbija

szerző
Darvas István
publikálva
2016. nov. 18., 09:20
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Katz
    Katz
    2016. november 22., kedd 11:47
    Köszönet a "Kösz, Kálmán"-ért.

    A dologról − csak zárójelben − azért eszembe jutott, a Dohány utcai Zsinagóga tóraszekrényében az 1970-es években keletkezett tűz. Akkor még a ritkásan szivárgó turistáknak a Zsinagóga ártatlan lelkű gondnoka, Zoldán bácsi kinyitotta a tóraszekrényt. Aztán egy alkalommal egy ember felgyújtotta, amíg a gondnok hátat fordított. Az valóban egy arab volt. A Kádár kormány pedig − aki semmi galibát sem akart az arabokkal − szépen eltüntette a tűz nyomait.
    De hát ez most más volt!

    Nekem, akinek az édesapja, mint textil-technikus, a valamikori Kőbányai Textilművek tűzrendészeti előadója volt, véremben van, hogy a tűz nem játék. Annak a textilgyárnak a szövödéjében 960 szövő automata volt egyetlen óriási teremben. A gépek − amiket mindig hetente egyszer, a szombat délutáni műszak végén kellett letakarítani − tele voltak nagyon finom gyapot pihével. Ha egy szikra kirepült egy villanymotorból, akkor egy pillanat alatt egy-két sor gépen lángra kapott a pihe. De a gyárnak kiváló önkéntes tűzoltó brigádjai voltak a szövőnőkből, akik 3 percen belül szerelték össze a tűzoltó fecskendő csöveit. Mire a gyári riasztásra direktben bekötött tűzoltók kiértek 2 km-ről, rendszerint már el volt oltva a tűz.

    Ennek az indíttatásnak, no meg a Windsori kastély ebédlő szárnya hegesztő munkások általi leégetésének köszönhetően − melynek következményét volt szerencsém egy turista úton közvetlenül megtekinteni − egész építőipari kivitelező pályafutásom alatt kínosan ügyeltem a tűzbiztonsági előírásokra. A tűz rendszerint nem a Hásém (az Ö'rökkéval) büntetése, hanem az emberi hanyagság következménye. Lásd például a Köröndi palota tető-szerkezetének és felső emeletének felgyújtását 3 építőipari vadbarom által. Az biztosan nem történt volna meg, ha velük van az előírt 3 porral oltó, és ha nedves ponyvával letakarták volna a tevékenységükhöz közeli faszerkezeteket. De még csak nem is lehet egyedül a dolgozókra fogni a tűz okozását, mert a főnöküknek kellett volna "Tűz-gyújtási engedélyt" kiadni a padlásban végzett tűzveszélyes tevékenységhez, és abban kellett volna előírni a tűzvédelmi feltételeket, azaz a főnökük felelőssége volt e feltételek nem biztosítása.

    A zuglói zsinagóga tóraszekrényben keletkezett elektromos tűzre utalva: az elektromos tűz különösen veszélyes, mert alattomosan támad az elhanyagolt, meglazult vezetékkötéseknél, szerelvényeknél, rendszerint amikor a helység felügyelet nélkül van.

    Feleségem azt fűzte hozzá, hogy a tüzet a hívek bűnös volta " I'teni büntetésének " tekinteni pont olyan elítélendő, mint annak a katolikus papnak a kijelentése, aki az olaszországi földrengést az ottani emberek bűneivel magyarázta.

    De azért a magunk módján rendes, vallásos hívők vagyunk.


    Tisztelettel:

    Katz Kálmán

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A zsidó világ Dél-Afrikától Újlipótvároson át Kanadáig

Szerző adatlapja
Összes blog Itt